Egy elkészült törvényjavaslat szerint Nagy-Britanniában a cigarettásdobozokra tett elrettentő képek és feliratok mellett magukra a cigarettákra is nyomtatnának a leszokásra buzdító szövegeket. A tervek szerint többek között olyan rövid feliratok kerülnének fel minden szál cigire, mint például a szokásos „A dohányzás öl” vagy hogy „Nincs szükséged rám”– írja a hvg.hu.
A javaslatot George Young konzervatív politikus nyújtja be hétfőn, és bízik benne, hogy minél hamarabb el tudják fogadtatni a törvényt. A tervezet részleteit néhány nappal azt követően hozták nyilvánosságra, hogy több párt egyszerre felszólította a kormányt, hogy szigorítsa a dohánytermékek árusításának feltételeit, és 18 helyett a jövőben csak 21 éves kortól vásárolhassanak a fiatalok legálisan dohányárut. Az ötletet több füstmentes életért küzdő civil szervezet is jónak tartja.
A britek komolyan veszik a dohányzás elleni háborút, például egyre több önkormányzat tiltja be azt, hogy a teraszokon dohányozni lehessen.
Élj dohányzásmentesen!
- Még a kutatók is ledöbbentek, milyen bámulatos gyógyulásra képes a tüdő, ha leteszed a cigit
- Megdöbbentő fotó: ennyi élelmiszert lehet venni egy doboz cigaretta árából
- Cigarettafüst és eldobált csikkek – a dohányzás azzal is rosszat tesz, aki nem csinálja