Albert Bourla szerint az omikron variáns akár alá is áshatja a BioNTechhel közösen fejlesztett oltás által termelt antitestek hatását. Emiatt az embereknek a korábban gondoltnál hamarabb szükségük lehet egy újabb emlékeztető adagra – mondta a Pfizer vezérigazgatója. A vállalat laboratóriumi körülmények közt végzett kutatása bebizonyította, hogy
három adagnyi Pfizer-oltás hatékonyan veszi fel a harcot az omikron variánssal
szemben is, két oltás hatékonysága azonban jelentősen alacsonyabb, mint a korábbi változatok ellenében. Ugyanakkor a két adag a súlyos megbetegedés ellen továbbra is jó védelmet ad a cég szerint. A Blikk szerint a valódi vírussal végzett tesztek eredményeit két héten belül publikálják. “Amikor ezeket az adatokat látjuk, meg fogjuk tudni mondani, hogy a harmadik adag elég hatékony-e az omikronnal szemben, és hogy mennyi ideig véd ellene.
Most úgy hiszem, szükségünk lesz negyedik adagra is”
– mondta Bourla a CNBC-nek, aki korábban azt vetítette előre, hogy a negyedik oltásra egy évvel a harmadik adagot követően lesz szükség, ám ebben most már nem biztos.
“Az omikron esetében várnunk kell, mert még nagyon kevés információval rendelkezünk. Lehet, hogy egy évnél hamarabb is szükségünk lesz rá” – emelte ki. Szerinte most az a legfontosabb, hogy a harmadik adagokat még a télen beadják, mivel ebben az időszakban több időt töltünk zárt terekben, ami aggasztó lehet járványügyi szempontból. Bourla arról is beszélt, hogy
a Pfizer szájon át szedhető vírusellenes tablettája, a Paxlovid
segít megelőzni a súlyos megbetegedést, ezáltal a kórházak leterhelését is és hisz abban, hogy a tablettaként szedhető gyógyszer az omikronnal szemben is hatásos marad, mivel egy olyan, az osztódásában szerepet játszó enzimet támad, amelyen nem mutatkoznak mutációk. A cég 2022 márciusára tud omikron variánsra specializált védőoltást készíteni, amennyiben szükséges lesz.