Ezért fontos a fascia, más néven izompólya az egészséged megőrzésének érdekében

Szászi Csenge | 2023. Szeptember 12.
Pár évtizede még szinte jelentéktelennek tekintették az egész testünket behálózó kötőszövetet, a fasciát, más néven izompólyát, holott hatalmas jelentőséggel bír. Az egészségtelen fascia mozgásszervi, illetve hormonrendszeri problémához, továbbá krónikus fájdalomhoz is vezethet.

Az orvostanhallgatók órákat töltenek el azzal, hogy a bonclaborban jobban megvizsgálják a test szerkezetét. Hogy hozzáférjenek az izmokhoz, csontokhoz és idegekhez, korábban még azt az instrukciót kapták, hogy távolítsák el az ezt beborító „fehér masszát”. Ez a fehér cucc nem más volt, mint a fascia, vagy más néven izompólya. Egy évtizede még nem ismerték fel a fascia fontosságát és szerepét, így széles körben nem is tanították, holott hatalmas jelentőséggel bír. 

Mi is az a fascia és miért olyan fontos?

A fascia a test legfőbb kötőszövete, így – ahogyan már a nevéből is fakad – mindent összeköt egymással. Az ízületeinket tartó szalagok és az inak, amelyek a csontokat kötik össze az izmokkal, mind fasciából állnak.

Ezt a szövetet gyakran hasonlítják egy pulóverhez, amely állandó védelmet nyújt, vagy adott esetben egy harisnyához, ami az egész testünket beborítja. Ez a kötőszövet, amely a testünk egészét lefedi és egy összefüggő rendszert alkot, egy 3 dimenziós hálóként van jelen a bőrünk alatt.

Egyik legfőbb alkotóeleme a kollagén, amely az izompólya rugalmasságáért felel, ezzel is biztosítva az izmok akadálytalan működését. Fontos alkotóelemeihez tartozik még az elasztin, amely a nyújthatóságért felel, illetve a hialuronsav, amely a vízmegkötő képességet biztosítja. 

Mindamellett, hogy a fascia sokkal több idegvégződést tartalmaz, mint egy sima szövet, összetartja testünk alkotóelemeit, lehetővé teszi a mozgást, továbbá egyfajta kommunikációs csatornaként is szolgál. 

Megtartja az energiát, traumát, múltbéli tapasztalatokat és érzelmeket is, amely a fizikumunkra is hatással lehet. 

 

Fotó: Andrew Valdivia/Unsplash

Miért fontos az egészséges fascia?

A fascia nemcsak egy passzív szerkezet, hanem sokkal inkább egy dinamikus rendszer, amely hatással van mentális és érzelmi egészségünkre, továbbá fizikai teljesítményünkre. Ha ez az izompólya egészséges és rugalmas, akkor hatékony és szabad mozgást eredményez, azonban egy elváltozás mindezt gátolhatja és számos negatív hatása lehet, köztük szervi, illetve hormonrendszeri problémához is vezethet.

Akadályozhatja a tápanyagok felszívódását, illetve a szervezet természetes energiaáramlását, adott esetben pedig krónikus fájdalmat, migrént eredményez.

A fascián lévő elváltozásokat okozhatja a sok ülőmunka, rossz testtartás, dehidratáltság, az izmok túlzott igénybevétele, illetve azok sérülése, továbbá a túlzott stressz, egészségtelen étkezés, illetve álmatlanság is. 

Hogyan legyen egészséges az izompólyánk? 

Az egészséges fascia egyik alappillére nem más, mint a nyújtás. Sokan elbagatellizálják, vagy éppen nem fektetnek elég hangsúlyt rá, holott csökkenti a gyulladások, illetve a szervezet szerkezeti problémáinak kockázatát. Már napi 10 perc nyújtás is hozzájárulhat a testünk egészséges működéséhez.

Erre talán a legjobb hasonlat, ha az izompólyát egyfajta gyűrött pólóként képzeljük el, amit ki kell vasalni ahhoz, hogy komfortosan érezzük magunkat benne. 

Elengedhetetlen a mobilis edzésprogramokra való törekvés, illetve a hidratálás. Ez utóbbi serkenti a kollagén, illetve az elasztin termelődését, amely a fascia rugalmasságáért, „csúszósságáért” felelős. 

Ide sorolható még az egyik legfontosabb eszköz az izompólya egészségének megőrzése szempontjából, ami nem más, mint az SMR henger. Persze akinek már volt szerencséje használni SMR hengert, azt tudja, hogy bizony nem a legkellemesebb élmények közé tartozik, azonban használata javítja a vérkeringést, lebontja az izomcsomókat, csökkenti a fájdalmat, mindamellett segít megelőzni a sérüléseket, illetve a teljesítményt is növeli. 

Egy nő egy henger segítségével masszírozza a lábát (Fotó: Getty Images)

Hogyan válasszunk hengert magunknak? 

Sokszor megfordulhat az emberek fejében, amint megpillantják a hengerek végeláthatatlan választékát, hogy vajon mi a különbség köztük, és melyik lenne használat szempontjából a legideálisabb. Mindezt számos tényező befolyásolja, köztük az is, hogy mennyire vagyunk jártasak a használatot illetően. A vásárláskor három szempontot érdemes figyelembe venni: a keménységét, felületi textúráját, illetve formáját, méretét.

A hengerek eltérő keménységűek lehetnek, ami kulcsfontosságú a hatékonyságot tekintve is.

A túl puha eszköz használata nem biztosít megfelelő nyomást ahhoz, hogy a mélyebb rétegekhez is eljussunk, ugyanakkor a túl kemény henger használata fájdalmat, zúzódásokat, illetve sérüléseket is okozhat, amivel éppen az ellenkező hatást érjük el.

A sima, kevésbé „rücskös” felülettel rendelkező hengereket főként azoknak ajánlják, akik még csak most csöppenek bele ebbe a világba. Ennek oka, hogy egyenletes nyomást biztosítanak, így ez jó választás lehet a kezdők számára is, hiszen a nyomás nem olyan intenzív, mint egy texturált hengernél. A jobban texturált hengerek célzottabb masszázst biztosíthatnak az izomcsomók, görcsök, illetve a triggerpontok kioldásához.  

Persze a számunkra megfelelő eszköz megvásárlásához figyelembe kell vennünk a célunkat is, hiszen ez a hossz kiválasztásánál is fontos lehet. A hosszú hengerek sokoldalúbbak, hiszen a hátunkat is könnyen tudjuk vele masszírozni, továbbá stabilabbak is, míg a rövidebb hengerek sokkal jobban használhatóak a kisebb területeken, mint például a karon, illetve a vádlin.

 

Exit mobile version