A Mini második élete

Tóth Milán | 2002. Október 26.
Néhány hónapja már Magyarországon is megvásárolható a Mini XXI. századi átdolgozása. Az alapként szolgáló 1957-es Mini a maga korában mûszakilag és formájában is forradalmian újnak számított. A 2000-es változatról azért túlzás lenne ezt állítani, bár egy biztos: legalább olyan ellenállhatatlan, mint elõdje.






Kattints a képre!
A Sir Alec Issigonis által tervezett Mini ugyanis már megszületésekor is különleges volt. Az alapötlet, vagyis az előre keresztben beépített motor-elsőkerékhajtás párosítás ebben az autóban mutatkozott be. Azóta ezen az elven készül az autók túlnyomó többsége. A Mini ráadásul kis mérete ellenére igen sportos jármű volt, s a férfiakat-nőket egyaránt megragadó forma még a mai napig nem ment ki a divatból.







Kattints a képre!
A techno-kor hajnalán azonban komoly sikerre számíthat egy modernizált Mini is, mint ahogy azt a példa mutatja. Amióta az új kiskocsi megjelent a nagy nyilvánosság előtt, érdeklődők sokasága árasztja el a szalonokat. A német formatervezők igyekeztek úgy megalkotni a kocsi belsejét és külsejét, hogy az mindenkit megragadjon. Sportosság és könnyedség, elegancia és lazaság, kecsesség és vadság keveredik a jármű minden formai elemében.







Kattints a képre!
A Mini csábít, hogy mindenki megtalálja benne saját egyéniségét. A formája tipikusan szerelem első látásra, a technikája a BMW-től származik, amibe még a legigényesebb műszaki megszállott sem köthet bele. A kocsi igen komoly vezetési élményt ad, még a sportos vezetők is tudják élvezni, ugyanakkor biztonságos, no és persze ne feledkezzünk meg arról, hogy a viszonylag magas ár miatt a Mini presztízsautóként is tökéletesen beválik.






Kattints a képre!


Mert bizony a Mini nem mondható olcsónak – egy praktikus gondolkodású vásárló az első körben húzná ki a kocsit a szóba jöhető modellek sorából. Az immáron Magyarországon is megvásárolható Mini legolcsóbb verziója is 4,8 millió forintba kerül.







Kattints a képre!
Mit kínál ezért: két első és oldalsó légzsák, elektronikus fékerő-elosztó, kanyarodás közben a fékezést külön szabályzó berendezés, blokkolásgátlóval is kiegészített fékrendszer, elektro-hidraulikus rásegítésű szervokormány, guminyomás-ellenőrző rendszer, távirányítós központi zár, riasztó, indításgátló, elektromos ablakok és külső tükrök, állítható magasságú volán és vezetőülés.







Kattints a képre!

De hiába a rettenetesen gazdag alapfelszereltség , a kocsi nem a racionális vásárlóknak készült.

(Nekem azért kéne egy… – a képszerkesztő)

Exit mobile version