Nyugtalan ötös

sza | 2003. Március 24.
A judeo-keresztény kultúrkörben jelentõs szám az ötös, gondoljunk a Tóra öt tekercsére. Az ötösöket általában érdekli a vallás, a filozófia - szeretnek gondolkodni, beszélni, a szavak szerelmesei.

Az öt – mint belső szám
(azaz nevünk magánhangzóinak összege)
 
Az ötöst a legtöbb vallás szakrális számnak tartja. Szülötte gondolkodó, filozófiára hajlamos ember, aki szenvedélyesen kutatja az összefüggéseket, és egyfajta szintézisre törekszik. Képtelen gépiesen követni mások utasításait. A szavak „szerelmese”: mindent megpróbál a lehető legpontosabban megfogalmazni, és gyakran le is írni – jelen esetben magának.







Vágó István nem véletlenül bánik olyan jól a szavakkal: a külső száma 2-es

Az öt – mint külső szám
(azaz nevünk mássalhangzóinak összege)

Ötösként kiváló kommunikációs képességekkel vagyunk megáldva: bravúrosan bánunk a szavakkal, és nagy hatással vagyunk másokra. Szellemes, szórakoztató embernek tartanak – szónoki képességeinknek köszönhetően legtöbbször a társaság középpontjába kerülünk. Mindemellett mozgékony, nyugtalan ember benyomását keltjük: akinek folyton jár keze-lába – és persze a szája.






Az öt – mint sorsszám

(azaz teljes nevünk összege)

Ha sorsunkat az ötös szám jellemzi, egy percig sem lesz nyugtunk. Életünk örökös mozgásban van: költözünk, utazunk, új családot alapítunk – mindig történik velünk valami. Olyat, hogy „munkahely”, még hírből sem ismerünk, az életünk kötetlen, független, szabad. Egy filozófus életét éljük – a papírmunkát elvégzik helyettünk mások. Nincs más dolgunk, mint okosakat gondolni és mondani, jó diplomatának lenni, és nem fukarkodni a szavakkal.


Az öt – mint életszám




(azaz születési dátumunk összege)

Az ötös gondolkodásra, megértésre ösztönöz minket. Azt tanítja: ne hagyjuk, hogy fejünkben eluralkodjon a káosz, ne engedjük, hogy érzelmeink a mélyben hatalmas örvényeket kavarjanak. Foglalkozzunk a bennünk és köröttünk zajló dolgokkal, ragadjuk meg őket – értsük, hogy mit miért teszünk, ne csak éljünk öntudatlanul bele a világba. A tudatosítás egyik legjobb módszere pedig: ha szavakká formáljuk a kimondhatatlant.
Exit mobile version