Belépõ a fények birodalmába

nlc@fe | 2003. Augusztus 16.
A programok közül az elvarázsolt Liszt Ferenc teret ajánljuk a tûzijáték után, valamint a négynapos Dunaparti vígasságokat a pesti alsó rakparton, a Lánchíd és az Erzsébet híd között. Házfalakra vetített interaktív képek, fényjáték a pesti Broadway-n, valamint Auguszt Bárió, TNT és United koncert a Lánchídi színpadon.

Aki a tűzijáték után ellátogat a Liszt Ferenc térre és környékére, érdekes audio-vizuális programban gyönyörködhet. Egy interaktív produkció keretében, házfalakra vetített diaképeket láthatnak az érdeklődők. A program ingyenes, ráadásul bárki számára lehetővé teszi a házak homlokzataira vetített képek megváltoztatását.

Budapest Főváros Önkormányzata – az idén már hetedik alkalommal megrendezésre kerülő –négynapos, ingyenesen látogatható programsorozattal várja a budapestieket. Augusztus 17-e és 20-a között, a pesti alsó rakpart, Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszán, egész nap tartó, változatos programok közül válogathatnak az érdeklődők.







 


 


 


 


A részletes program:


Augusztus 17.

Lánchídi színpad
13: 00 Az élet és a halál vize – Gömöri Bábszínház előadása
14: 00 Manó olimpia – Trambulin Színház előadása
15: 00 Kalandor erdélyi együttes
16: 00 New Horizont – brazil zenekar
17: 00 Técsői zenekar – Ukrajna
18: 00 Szulák Andrea
18: 30 Játék
19: 00 Laura Flamenco Show – spanyol
20: 00 Patricio Baeza Band

Erzsébet hídi színpad
13: 00 Rece Fice – balkáni népi zenekar
14: 00 Yofi Band – izraeli zenekar
15: 00 Paddies – ír együttes
16: 00 Indigó – standard jazz
17: 00 John Lennon Emlékzenekar
18: 00 North Beat gitárzenekar, vendégénekes: Thomas
19: 00 Active Masat – jazz együttes
20: 00 Budapest Dixieland Band
21: 00 Török Ádám és a MINI


Augusztus 18.






Lánchídi színpad
16: 00 Return To Forever – nosztalgia rock együttes
17: 00 – 22: 00 Miskolc Város Önkormányzatának gálaműsora
• Egressy Ütős Együttes. Vezető: Dr. Szántóné Sziklai Mária
• Mezőcsáti Citerazenekar. Vezető: Boncsér Gábor
• Bacsó Ágnes népdalénekes „Népdalcsokor”. Kísér a Sajó Népi Zenekar
• Fedor Vilmos, Miskolc Megyei Jogú Város Alpolgármesterének köszöntője
• A TEMI Rónai Művelődési Központ AVAS Néptánc együttesének Gálaműsora „Úton” címmel. Fellép: az Avas Ifjúsági Csoport, a Csutri Gyermekcsoport (Szikszó). Kísér a Sajó Népi Zenekar. Koreográfus: Tóth György, zenekarvezető: Birinyi Lajos. Konferál: Eszenyi Miklós, TEMI Rónai Művelődési Központ igazgató-helyette

Erzsébet hídi színpad
16: 00 HTURUL zenekar
17: 00 Blue Train – észak-amerikai zene
18: 00 General Harmony Singers énekegyüttes
19: 00 Not For Sale zenekar
20: 00 Beat Box együttes


Augusztus 19.

Lánchídi színpad
16: 00 Cry Free – Deep Purple Cover Band zenekar
17: 00 – 22: 00 Szeged város gálaműsora
Szurdi Zsolt népzenész hangszerbemutatója – balkáni hangszerek és dallamok
Székivirág népdalkör és citerazenekar – magyar népzene
Hóra néptánc együttes – modern néptáncok
Fool Moon énekegyüttes
Ezgáz – folk-rock zenekar





Erzsébet hídi színpad
16: 00 The Left Brakes – feldolgozások könnyű rock műfajban
17: 00 Cerbur de AUR – román népzenekar
18: 00 Santorini görög együttes
19: 00 Pannónia Klezmer Band
20: 00 Vegas Showband


Augusztus 20.

Lánchídi színpad

10: 00 Szigetszentmártoni Fúvószenekar
11: 00 A Német Kultúregyesület Fúvószenekara. Karnagy: Loór Miklós
11: 15 Szigetszentmártoni Német Nemzetiségi Táncegyüttes műsora. Vezetője: Rierpl Mónika
11: 35 „Freundschaft” Német Nemzetiségi Énekkar – Hercegkút; Vezetője: Csehi Ferenc
11: 45 Német Nemzetiségi Táncegyüttes – Hercegkút. Vezetője: Gujdiné Göcz Julianna
12: 00 „Vecséser Nachtigallen” énekkar; Vezetője: Gombár Mónika
12: 15 „Gemeinsam” Német Ifjúsági Szervezet Tánckara – Szatmárnémeti. Vezetője: Rist Gabriella
12: 35 Nagytevel Német Nemzetiségi Kórus. Vezetője: Mayer Károlyné
12: 45 Nagytevel Német Nemzetiségi Táncegyüttes. Vezetője: Obermayer András
13: 00 Ünnepi köszöntőt mond Dr. Schiffer János, Budapest Főváros Főpolgármester-helyettese
13: 10 Német Nemzetiségi Dalkör – Alsógalla. Vezetője: Neukom Jánosné 13: 20 Német Nemzetiségi Táncegyüttes – Alsógalla. Vezetője: Frank György
13: 35 „C” Rozmaring Tánccsoport – Ceglédbercel. Vezetője: Sasvári Balázs
13: 50 „Holzhacker Buben” – Soroksár; Vezetője. Váradi Lászlóné
14: 00 Pege Aladár Jazz Quartett
15: 00 Swinging Bach Singers – spirituálék
15: 30 Játék
16: 00 A Danubius Rádió hagyományos augusztus 20-i ajándék koncertje – R-Port, Auguszt Bárió, Best Of, TNT
21: 00 TŰZIJÁTÉK
UNITED

Erzsébet hídi színpad
10: 00 Wagner Kapella Fúvószenekar
11: 00 Tüskepapa cirkuszol – gyermekműsor a Clownservice előadásában 12: 00 Jelenetek egy házasságból – óriásbábos produkció a Bab társulat előadásában
13: 00 Swing tánccsoport – standard, latin verseny táncok
14: 00 Maskarades – görög zenekar
15: 00 Bihari János Koncert Cigányzenekar
16: 00 Dolina együttes – orosz és örmény népzene
17: 00 Bódi Quintett – cigány folk-jazz együttes
18: 00 Descendance tánccsoport Ausztráliából – bennszülött táncok, folklór hagyományok
19: 00 Faxni zenekar
20: 00 N-Joy énekegyüttes
21: 00 TŰZIJÁTÉK
21: 30 Duna Party Disco – DJ Service Team
Exit mobile version