A Mini Cooper S és a Ford StreetKa

nlc@fe | 2003. Szeptember 06.
A túrabakancs kinézetû Mini Cooper sportváltozatát alighanem azoknak a nõknek tervezték, akik szeretik a gyorsaságot. A Ford StreetKa sokkal extravagánsabb, de nem annyira gyorsul.




A Cooper S nem csinál titkot az extra töltetből. A One-t és a Cooper-t is mozgató 1,6 literes benzinmotorhoz ültetett kompresszor miatt a motorháztetőn akkora nyílást vájtak, hogy félő, a fele ménes kiszabadul rajta. Az első sárvédők fölé is reszeltek további levegőbelépőket, melyekre a szépen elnyúló S betűt is rákanyarították.

Valószínűleg a felületes szemlélők, és az autót a “kis édi” becéző szavakkal illetők észre sem veszik, hogy a Cooper S 17-es könnyűfém felniken szalad, vagy hogy a műanyag spoilerezés szinte a földet éri. Azon is észrevétlenül siklanak át, hogy kipufogóvégből kettő van, középen, egymás mellett, és hogy a tető meghosszabbításának tűnő szárny egy kisebb teraszt is képes lenne befedni.





Csak a One-nál fényezik a karosszéria színére a tetőt és a tükröket, a Cooper és a Cooper S eltérő színű tükröt és tetőt kap. Pedig ha tudnátok, hogy a 163 lóerővel a MINI Cooper S mire képes, azonnal lehervadna arcotokról a mosoly, az eleve fintorgókban pedig megállna az ütő, amikor 100 méteren 200-at verünk rájuk a drága retróval.

A váltási időtől függően körülbelül 7,5 másodpercnél futjuk meg a 100-at. Picit tovább húzatva 110-nél kapcsolunk hármast és tovább, még mindig tövig nyomjuk a gázt. 150 körül húzunk egy négyest és még mindig jók vagyunk, állatul gyorsulunk, 185-nél ötödiket kapcsolunk és kissé lehiggadunk, visszaveszünk a tempóból. Ha nem, akkor sincs gáz, de 200 fölött ötödikben vagy hatodikban már nem megy annyira jól a szekér. A legvége 216-nál van.





A turbós vagy a változó szelepvezérléses motoroknál megszokott, hogy egy ideig nyugi van, aztán hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, elszabadul a pokol és a gép esztelen száguldásba kezd. Ezt a MINI Cooper S-nél – talán sajnos – nem érezhetjük. A kompresszoros motornak nincs “holttere”, viszont ebből fakadóan nincs igazán álomhatár sem, amit átlépve a Paradicsomban éreznénk magunkat, mint mondjuk egy Toyota Corolla TS-nél vagy egy Honda Civic Type-R-nél. Az 1,6-os motor már valamivel az 1000-es fordulat felett elkezd erőlködni, aztán 2000 alatt már javában húz, húz és csak húz, 3000 és 5000 között nagyon húz, aztán onnan már kissé kezd hervadni. Persze ezt a viselkedést is nagyon hamar meg lehet szokni, vagyis inkább megszeretni.

A MINI One és a Cooper futóműve is elég kemény volt, de a Cooper S még rázósabb, pláne a feláras 17-es felnikkel. A jó útfogásnak azonban ez az ára. Ha utasaink nem tolerálják, hogy minden egyes lyukról közvetlen információt szerezzenek, jobb, ha otthon maradnak. A kanyar-imádó futómű további sajátossága a karosszéria négy sarkába pakolt egy-egy kerék, ami gokartszerű vezethetőséget eredményez. Kikapcsolt menetstabilizálóval a Cooper S nagyon könnyen túlkormányozottá tehető, vagyis farol, ami már kis sikongásokat is képes kiváltani a legszelídebb vezetőből is.





Az élményautózás következő szükséges eleme a precíz, szuperközvetlen kormány. 2,5-et tudunk tekerni a kormányon ütközéstől ütközésig. Ez nem tűnik olyan közvetlennek, mint az Alfa Romeo 156-osnál, ahol alig kettőt kell tekerni a két szélső helyzet közt, de ez is van legalább annyira közvetlen. Amikor még csak arra gondolunk, hogy ott a távolban azt a kanyart valahogy be kéne venni, a kis MINI már rég el is kezdett fordulni.

Ha jót akarunk autózni, oda menjük a Cooper S-sel, ahol sok kanyar van, és akkor biztosan nem marad el az öröm. A 163 lóerős MINI-be DSC-t is építettek arra az esetre, ha a vezető már nem tudna megbirkózni a hirtelen jött erővel. A fékek vadul harapnak, a Cooper S jól lassít, a fékerő remekül adagolható.





Sajnos minden műanyag, ami fémnek látszik. A műszerfalat borító szürke műanyag nem koszos, hanem ilyen a mintázata. A hatfokozatú váltó sem áll utunkba az örömteli autózás során. Tényleg igen precíz a szerkezet, mindig nagyon gyorsan lehet vele kapcsolni. A pici kar rövid utat tesz meg, a kapcsolgatás nagyon pontos, viszont a kar szorosan jár. A rükverc kapcsolása hölgyeknek és gyengébb fizikumú uraknak csak két kézzel megy.

A MINI Cooper S az extra töltettel is teljesíti a retroautó miatt elvárt design-t. A külső és belső formaterv jól harmonizál. Egy baj van, hogy ami fémnek néz ki, az is műanyag. Merész húzás, hogy a mindent beborító szürke műanyag mintázata olyan, mintha csiszolásnál hiba csúszott volna a műveletbe. Minden kezelőszerv remekül működik, talán az ablaktörlő karja, végén a piros villogóval van csak kicsit túljátszva.





A MINI Cooper S-nek vannak olyan tulajdonságai, amik miatt egy normális kisautót a sárga földig lehordanánk, de ez, kérem, nem úgy megy, mint egy normális kisautó. A hibák közt említhető, hogy kevés a tárolóhely, hiszen pohártartóból másfél van (az egyikbe a hamutartó tehető), a térképzsebek kicsik, a csomagtartó csak térképzsebnyi, kesztyűtartó nincs is, csak a helyén egy polc. Hátul csak gyerekeknek vagy kompromisszumkész felnőtteknek jut hely. Nem sorolnám igazán a hiányosságok közé, hogy a kormány csak fel-le állítható, tengelyirányban nem, mivel a legtöbb vezető így is jól be tudja állítani.

A MINI Cooper S legnagyobb hibája, hogy a csomagtartó lecsukásakor koszos lesz az ember keze, mivel a belső lehúzón nem lehet akkora erőt kifejteni, amitől az ajtó becsukódna. Annyi baj legyen!

Tovább a Ford StreetKa-hoz >> 
Exit mobile version