Az asztrális világ kutatása

C.W. Leadbeater | 2003. November 22.
Egyszerûen arról van szó, hogy úgy találták, az ember halálával nem áll be hirtelen változás, nem "varázsolják el" valamiféle csillagok mögötti Égbe.




Ellenkezőleg: az ember pontosan ugyanaz marad, aki volt, megtartja ugyanazt az intellektust, ugyanazokat az erőket és tulajdonságokat, s a helyzet, amelyben találja magát, olyan, amilyet a saját gondolatai és kívánságai teremtettek számára. Nem kívülről jövő dicséret, vagy büntetés várja, hanem a pontos eredménye annak, amit a földi életében tett, mondott vagy gondolt. Szinte úgy mondhatnánk, hogy az ember a földi életével készíti elő magának ezt a fekhelyet, amelyben halála után nyugodni fog.





Ez az első jelentős tény arra vonatkozóan, hogy a halálunk után nem valamilyen ismeretlen élet vár ránk, hanem a jelenlegi folytatása. Halottainktól nem vagyunk elszakítva, mert szüntelenül körülöttünk vannak, s az egyetlen elválást a saját tudatunk határai képezik, mert hiszen nem a szeretett halottainkat veszítettük el, csak a képességet, hogy látni tudjuk őket. Nagyon valószínű, hogy képesek vagyunk tudatunkat olyan magasságba emelni, hogy szeretteinket újra láthassuk és beszélhessünk velők – mint annak előtte – s ezt tesszük is mindnyájan és állandóan, csakhogy erről ritkán vannak világos emlékeink.

Az ember képes arra, hogy tudatát asztrális testébe összpontosítsa, miközben a fizikai teste éber állapotban van, csakhogy ez rendkívüli tanulmányokat igényel, és átlagember számára túl sok időt venne igénybe.
Exit mobile version