| Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz! |
A bizánci kereszténység épületei mellett szerájok, dzsámik* állnak, a dervisek tánca közben hallható a müezzin imára hívó éneke, a háttérben bazár és felhőkarcolók, színek kavalkádja. Igazi keleti forgatag.
A török otthonok berendezése legalább ennyire összetett képet mutat. A kopár vidékeken élők, mintha csak környezetük sivárságát szeretnék otthonuk falai között ellensúlyozni, színes textilekkel, gyönyörű, faragott bútorokkal és gazdagon díszített edényekkel, kiegészítőkkel töltik meg házaikat. A tengerparti városok lakásai viszont hasonlóak bármelyik európai, mediterrán otthonhoz, csupán a terek tagolása tér el azoktól.
Általában több generáció él egy fedél alatt, és a népes famíliának bizony sok-sok helyiségre van szüksége. Elképzelhetetlen, hogy egy török család két-három szobás lakásban éljen, ráadásul itt a szobák mérete sem akkora, mint ahogy azt mi megszoktuk. A terek tágasak, a családi házak, de gyakran még a társasházi lakások is többszintesek. A belső kert, a nagy terasz nélkülözhetetlen, hiszen ez minden otthon saját kis oázisa. Az ablakok az udvarra néznek, az utcaiakat díszes kovácsoltvas rácsok védik. A régi épületek utcai ablakain láthatók a fából faragott fülkék, melyek nemcsak az illetéktelen behatolóktól, hanem a kíváncsi pillantásoktól is megóvják az otthonokat. A meleg hónapokban a lakók inkább kint, az árnyat adó fák és a pergolákra futtatott növények alatt élik mindennapjaikat. Bútoraik ennek megfelelően kerti és szobai berendezésként egyaránt használhatók. Különösen kedvelik a kényelmes, süppedős foteleket, a szófákat és kanapékat, melyekben nemcsak ülni, hanem akár heverészni is lehet. De fekvőalkalmatosságként megteszi néhány nagyméretű, földre dobott párna is, szék gyanánt pedig különféle puffok és zsámolyok szolgálhatnak.
A hagyományos török bútorok fából készülnek, kevés, ám szépen kidolgozott, faragott díszítéssel, rézveretekkel, ritkán gyöngyház vagy kőberakással. Az asztalok lapját áttört minták teszik változatossá. A székeket, szófákat, zsámolyokat kilimmel vagy bőrrel vonják be. A szőnyegek minden török otthonban megtalálhatók és nem csupán a földre terítve, hanem falvédőként, ágytakaróként is. A nomádok kézzel szőtt kilimjeit legalább olyan szívesen használják, mint a perzsáktól átvett, csomózásos technikával készülő szőnyegeket. A zsebkendőnyitől az egész szobát beborítóig minden méret megtalálható, és mindegyiknek más szerep jut a lakásban. A kicsik asztalra valók, a közepesek a székekre, a nagyobbak az ágyra és a falakra, a hatalmasak a padlóra. Ugyanilyen népszerűek a hímzett selymek függönyként, takaróként vagy párnahuzatként. Az igazán elegáns darabokat nem fonallal varrják ki, hanem gyöngyökkel és színes kristályokkal…