Kék-vörös változatban

Medgyessy Éva | 2006. Január 01.
Jó szem kell hozzá, némi szakértelem és egy kis merészség, hogy meglássuk bennük a lehetõséget, de tény, a budapesti bérházak padlásai valódi kincseket rejtenek.

Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!

Értő kezek alatt, kreatív tervek nyomán elhagyott mosókonyhák, lomtárnak használt szárítók, tört ablakú galambtanyák lényegülhetnek át otthonná egy-egy fiatal ember, ifjú pár vagy kis család számára. Mert tény, hogy a manzárdok, padlásterek, bármilyen tágasak, elegánsak is legyenek az átalakítás után, leginkább a fiatalabbak körében örvendenek népszerűségnek.A hatvanas évek francia vígjátékainak utánozhatatlanul könnyed, fiatalos hangulata kísért, midőn felfele kaptatunk a lépcsőn, a legutolsó utáni emeletre. Oda, hová már a lift sem jön fel, s ahová – az említett filmek cselekménye szerint is – általában vállalkozó kedvű, fiatal szerelmespár szokott költözni: a padlástérbe. S már szinte látjuk magunk előtt a mozivászonról ismert bohémtanyát, vibráló színeket, bútorok, holmik, ruhák eklektikus halmazát. Nos, itt valóban fiatalos a hangulat, vidámak a színek, ám hebehurgyaságnak, összevisszaságnak nyoma sincs. A fiatal házaspár tetőtéri otthonában pedáns rend, racionális tervezésen, jól kitalált koncepción alapuló összkép fogad, mely szakavatott kéz munkájáról árulkodik. Lókai Teréz lakberendező ezúttal a szívéhez nagyon közel álló „megbízást” teljesített, saját lánya, veje és unokája számára tervezett lakást az ötvenhat négyzetméteres tetőtérbe. Jól ismerte a fiatalok igényeit, akik szellős, egybenyitott és ráadásul könnyen átalakítható teret, tágas, kényelmes gyerekszobát és nagy fürdőszobát szerettek volna, meg egy jól elkülönített, intim hálószobát. Mindezek mellett pedig – hála az okos tervezésnek – még egy kis háztartási helyiséget is sikerült berendezni.


 

Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!

A bejárati ajtó egyenesen az amerikai konyhás nappali térbe vezet. Innen visz fel a könnyed, átlátható szerkezetű falépcső a galérián kialakított hálószobába, és ugyaninnen közelíthető meg egy kis közlekedőn át a tágas gyerekszoba is, meg a mellette lévő fürdőszoba.
A térszerkezet mindenekelőtt praktikus, funkcionális, ám mint tudjuk, egy fiatalos otthon lényege a rugalmasság, az átalakíthatóság. Mert ahogy egy ifjú párnak változik az életformája, a lehetőségei és az ízlése, úgy kell változnia a környezetének is. Hogy ez könnyen, gyorsan és különösebb költség nélkül lebonyolítható legyen – a lakberendező véleménye szerint – egy semleges alapra van szükség. Ezt teremtették meg a visszafogott, bükkszínű padlóburkolattal, a fehér falakkal és natúrszínű beépített bútorokkal, amelyekhez bátran társíthatók az erőteljesebb árnyalatok, s később egy másfajta stílushoz is illeszthetők.

 

Kattints a képre a nagyobb méretű változathoz!
Vidám, meleg, teltpiros és mély, erős kék színek kontrasztja uralja a nappalit, az ülőgarnitúra kék bőrhuzatát a feltűnően fényes felületű, piros kiskomód és az ugyanilyen árnyalatú dohányzóasztal egészíti ki, s a színpárra szépen rímel a lépcsőfeljáró kékre festett korlátja meg az étkezőszékek kockás ruhája is.
A kék szín mellé fehér társul a fürdőszobában. Itt a harsányabb árnyalatok a tarka csíkos zuhanyfüggöny képviseletében vannak jelen, míg a bútorok visszafogottabbak, világos fa árnyalatúak.
Színkavalkád uralja viszont a vidám gyerekszobát, tarkasága azonban csöppet sem zavaró, inkább felszabadult, felhőtlen és örömteli, mint maga az egészséges gyermeki lélek. Ötletes, praktikus a berendezés, mely minden bizonnyal kis gazdája igényeivel együtt fog változni. Mint ahogyan változik időről időre a lakás maga is – ha ma fotóznánk, az itt látható variációt már nem tudnánk újra lencsevégre kapni…
Exit mobile version