Egy tinédzser, aki nemet mondott a lerészegedésre

nlc | 2016. November 05.
A Nők Lapja Cafén is többször írtunk arról, hogy a tinédzserek bulizási szokásai időnként egészen extrém formát öltenek. Ital, drog, szex – már egészen fiatal korban. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik nemet mondanak minderre – a Demetria blog szerzője is közéjük tartozik.
Egy tinédzser, aki nemet mondott a lerészegedésre

Egy felmérés szerint a magyar fiatalság a 6. helyen áll a lerészegedés kategóriában. Egyre több az olyan fiatal – külföldön is –, akiknél végstádiumú májbetegséget diagnosztizáltak (20-30 éves korosztály). Az eredmény szomorú. “Én sem vagyok olyan öreg, mint az országút, javában bulizhatnék, és csapathatnám szét az agyam hétvégenként, mégsem teszem” – olvashatjuk a Demetria bloggerétől.

“A kamaszkorom közepén éltem át az első diszkóélményemet. Igencsak – legalábbis számomra – nagy létszámú csapattal vonultunk ki az egyik vidéki diszkóba, hogy megünnepeljük a barátnőm születésnapját. Igen, egész jól éreztem magam, ezt soha nem tagadtam. De azon az estén rájöttem, hogy talán ez az egy alkalom elég is volt egy életre. Míg a többieknek az átlagosnál is jobb volt a kedvük, én csak ültem csendben, és mosolyogtam rajtuk. Örültem, hiszen a barátnőm boldog volt, hogy azokkal ünnepelhet, akikkel szeretett volna. Nem is a társasággal volt bajom, hanem a környezettel.

Míg a  mi csapatunk józan volt, addig körülöttünk voltak földön csúszó partiarcok is. A legnegatívabb élmény számomra az egyik ismerősöm volt, aki hullarészegen telefonált valakivel, jobbra-balra dülöngve és lónyerítés-módban nevetve. Ezen kívül még három alkalmat töltöttem azon a helyen, de egyik sem pozitív emlék számomra. Az utolsónál döntöttem el, hogy soha többet buli.”

A teljes bejegyzést itt olvashatod el!

Exit mobile version