Ha az ember anyukás közegbe kerül, szinte biztos, hogy belefut olyan családokba, ahol a keresztnevek egyszerűen felszívódtak. Csupa Anya és Apa, esetleg Apci és Anyci alkotja a családot, és senki ne keresse a korábbi Terkákat, Friciket vagy Idákat. Aki a gyerekvállalás után nem lényegül át és nem dobja el a saját nevét, az sajnos nem elég önfeláldozó vagy lelkes, esetleg nem elég apa vagy anya… De ez most komoly? Még a saját közvetlen környezetemben is találok olyan családot, ahol a pár tagjai egyszerűen már nem hívják egymást a saját nevükön. Négyesben vacsoráztunk a párral (a gyerekek csendben horpasztottak), amikor a barátnőm kiszólt a párjának, hogy “Apa, hozd már ide, légyszi, a sót!”. Apa meg minden megrökönyödés nélkül hozta – valószínűleg a személyiségváltásnak arra a szintjére jutottak, amikor már ez teljesen megszokott. Miért írom, hogy személyiségváltás? Mert általános tapasztalatom, hogy a szülők egy része teljesen elfelejti, hogy a gyerekvállalás előtt nem anya és apa voltak, hanem férfi és nő, esetleg férj és feleség. És ez baj.
Anya csipkés kombinéban
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy iszonyú könnyű a szülés utáni hormonzavar és libidózuhanás közepén beleszaladni abba, hogy elfelejtsük, kik is vagyunk. Örökké hálás leszek a sógornőmnek, aki a kórházból hazajőve odaadta nekem a világ legfontosabb/leghasznosabb ajándékát: egy csipkés kombinét, azzal a kiegészítéssel, hogy “ha már újra jól leszel”. A kombiné elég sokáig feküdt a szekrényben, de sosem került a legalsó polcra, minden egyes nap arra emlékeztetett, hogy nemcsak anya, hanem feleség is vagyok. Aztán, nem hamar ugyan, de felvettem. Ott álltam a csipkés neglizsében, és tutira mondom, hogy a férjemnek eszébe nem jutott volna azt mondani, hogy “gyere, Anya”...
Hogy ez miért ilyen lényeges? Ijesztően sok kisgyerekes házaspár válik el nagyjából a gyerek harmadik életévének betöltésekor. Az én elméletem szerint a párok ekkorra sokallnak be az Anyáktól és Apáktól. És lehet, hogy ez most nem fog tetszeni, de én úgy gondolom, ez legtöbbször a nők hibája. És itt most nem egy régi szexista elméletre gondolok. Ha hagyjuk, hogy a nevünk helyett Anyának hívjanak, akkor tutira mondom, hogy egy idő után a párunk nem a szexi nőt fogja látni bennünk, hanem a lecsórézott pólóban, karikákkal a szem alatt, zsíros hajjal járkáló anyukát, és ők nem erre fizettek be – és egyébként mi sem. És miért mondom azt, hogy nők hibája? Nos azért, mert a férfiak sosem figyelnek ennyire a részletekre, maguktól tuti nem. A lányunk születése után volt néhány alkalom, amikor a férjem Anyának szólított, de ezt a lemezt azon nyomban lekevertem.
Anyának lenni dupla műszak
Persze ez az egész nagyon szigorúan hangzik, és valószínűleg most nem is mindenki ért velem egyet, de szentül hiszem, hogy anyának és feleségnek lenni két feladat, vagy ha úgy tetszik, dupla műszak. Nem azt mondom, hogy miután a gyereket letettük aludni, váltsunk díva üzemmódba, és vörös szájjal, tollboában szervírozzuk a vacsorát, de az biztos, hogy a feleségszerepre sem árt figyelni. Kezdésnek például elég annyi, hogy ne engedjük, hogy a párunk Anyának hívjon, ha egyébként korábban Kicsimnek, Nyuszómnak, vagy esetleg a nevünkön szólított minket. Egy barátnőm elmélete szerint ahol a felek Anyának és Apának hívják egymást, ott a kapcsolatnak vége, csak még nem mondták ki. És ha ez nem is törvényszerű, de van benne igazság. Ha a férjemben nem a szexi DJ-félistent látnám még mindig, hanem a gürcölő apukát, akkor ott enné meg a fene az egész házasságot. Bár hozzáteszem, hogy a nap végén sokszor iszonyat erőfeszítés, hogy eljátsszam a hódító feleséget, mert legszívesebben csatakos hajjal ülnék a kanapén, és többet meg sem mozdulnék. Ez bizony meló, és nem is csinálom mindig nagyon jól. És valahogy az elején ezt nem mondta nekem senki, pedig hálás lettem volna érte, és gyanítom, hogy másnak se mondták: a házasság akkor lesz igazán melós, ha a gyerekek megszülettek. Erre egyébként jobb, ha mindenki felkészül, és ettől még nem rossz vagy ijesztő, csak oda kell rá figyelni. Mert ha nem járunk el a párunkkal kettesben, és nem akarjuk, hogy a nőt lássa bennünk, akkor egy idő után csak Anyát fogja látni, és pont úgy fog minket szólítani, ahogy az anyósunkat. Hát kell ez nekünk?