Az egyértelmű, hogy azért nem alszik elsősorban egy friss anyuka, mert a babája ébren tartja. A babák már csak ilyenek, felébrednek éjjel is enni, bekakilnak, fogalmuk sincs, mikor van éjszaka és nappal, csak azt tudják, hogy az anyukájuk közelében akarnak lenni, és még nem tanulták meg, hogyan altassák magukat vissza. Anya számára ez nem akkora móka, hiszen pár nap alatt már olyan szintre kerül az alváshiány miatt, hogy egy párhuzamos valóságban érzi magát. De ha a baba mégis hagyná aludni, akkor sem biztos, hogy az anya szemére jön az álom.
Mert mindig van min aggódni.
Az anyasággal együtt ugyanis megszületik a szüntelen aggódás is. Az első éjszakákon szinte minden szülő, anyukák és apukák egyaránt időnként belopóznak a gyerekszobába, és ellenőrzik, lélegzik-e még a baba, mert hát olyan nagy csendben van. Furcsa helyzet, mert alig várod a csendet, aztán amikor végre bekövetkezik, akkor hirtelen elönt az összes létező rémkép, hogy mi történhet épp most az újszülötteddel.
Az aggodalom nem enyhül igazán az első pár nap után, csak áthelyeződik más dimenziókba. Mi lesz, ha kevés ruhát adtam rá? Mi lesz, ha túl sok ruhát adtam rá? Kell neki sapka? Vagy két sapkát is adjak rá? Eleget eszik? Túl sokat kakil? Mennyi tejem van? Fázik, éhezik, megbetegszik?
Ha a baba mégis hagyná aludni, akkor sem biztos, hogy az anya szemére jön az álom (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)
Akkora a felelősség, hogy alig bírunk el vele, hát nem csoda, hogy nem bírunk tőle aludni.
Amikor megszületik egy baba, akkor ébred rá az ember, hogy milyen hatalmas feladattal áll szemben. Életben kell tartani magadon kívül egy másik embert. Egy magatehetetlen, pici embert, aki teljesen ki van szolgáltatva a környezetének. Ez az óriási felelősség pedig ébren tart akkor is, amikor aludhatnál.
Amint letennéd a fejed a párnádra, hogy végre alszol, mert alszik a baba is, elöntenek a gondolatok, hogy vajon miben hibáztál, biztos jó anya vagy? Csak özönlenek a félelmek, te pedig forgolódsz, majd biztos ami biztos, felébreszted az apját is, hogy ne egyedül kelljen a mérhetetlen sok aggodalommal szembenézned.
De nyugalom, elmúlik, vagyis enyhül majd ez az érzés. Ahogy megy az idő, magadnak is egyre inkább bebizonyítod, hogy milyen jól megállod a helyed anyaként, és megtapasztalod, hogy milyen boldog veled a babád. Csak pár hónapot kell kibírni, utána majd egész más dolgokon kezdheted az aggódást. De valószínűleg ez nem ér véget soha, a gyermeked mindig a gyermeked marad, és egy anya sosem szűnik meg aggódni a saját gyerekéért.
