Városi serpák

Sallai Ervin | 2002. Augusztus 30.
Sokszor csodálkoztam a képernyõre dermedt szemmel a sherpákon. Ezek a kis nepáli fickók, bár úgy néznek ki, mint akiket elfúj a könnyû tavaszi szellõ, jönnek-mennek a magas hegyek között irgalmatlan súlyokat cipelve.




Hős hegymászók küzdenek a magassággal és a zord éghajlat viszontagságaival profi szerelésben, hosszú, specifikus felkészülés után, míg ezek a teherhordók szegényes rongyokban nap mint nap felülmúlják őket teljesítményben, majd dolgukat végeztén hazatérnek, hogy átlag hétköznapi teendőjüknek is végére járjanak. Csúcsteljesítmény ez a javából, ráadásul egy életen át. Gondoltatok arra, hogy közöttünk is élnek sherpák? Pedig így van. Számtalanul járkálnak olyanok az utcákon, akik reggeltől estig óriási súlyokat cipelnek. A bőrük alatt.





Milyen érzés a piacról hazavinni egy görögdinnyét a kánikulában? Kidagadnak a homlokon az erek, szuszogunk, majd leszakad a karunk. Pedig ez csak egy öt kilós dinnye. Magyarországon szinte mindenkinek van öt kiló súlyfeleslege, tehát az év 365 napjában trógeroljuk azt a dinnyét. És persze vannak, akik négy-öt ilyen dinnyét egyensúlyozva élik az egész életüket. Ők az igazi városi sherpák.

Amikor katona voltam menetgyakorlatra kellett mennünk az egész miskulanciával a hátunkon. A táv nem volt több, mint húsz kilométer, egy átlagos karácsonyi bevásárlás során többet tesz meg az ember, de a sok ránk aggatott súlytól a végén úgy éreztem, leszakad minden tagom. Képzeljük el, hogy minden napunk egy menetgyakorlat, vagy egy karácsonyi bevásárlás. Rémálom.





Körmendi János egy műsorban egyszer azt nyilatkozta, hogy kedvenc sportja a súlyemelés. Körülveszi magát minden finomsággal, nézi a tévében a sportolót, aki a súlyhoz lép, és az arcán látszik, hogy már megbánta az egészet, majd ordít egy nagyot, és remegve, izzadva kinyomja örökkévalóságnak tűnő lassúsággal a súlyt. Ilyenkor kezdődik az igazi élvezet. Körmendi arra gondol, hogy de jó, hogy ezt a bazi nagy súlyt nem neki kell felemelnie. Így vagyok én is a hegyi és a városi sherpákkal. Nézem őket félelemmel vegyes csodálattal, s közben arra gondolok: de jó, hogy ezt a bazi nagy súly nem nekem kell cipelnem. Fogyásom története
Exit mobile version