Amikor gyermekkoromban megkaptam elsõ hõn áhított teniszütõmet, képtelenségnek tûnt, hogy kivárjam, amíg partnert és pályát is találok, ezért nagy lendülettel levonultam az udvarra.
Az udvarunk fala tökéletesnek bizonyult már addig is a focilabdák visszapasszolására, így számíthattam rá, hogy a pöttöm kis teniszlabdáimat is önzetlenül visszaadogatja. A dolog szépséghibája az volt, hogy az akció háborús taracklövéseket megszégyenítő zajhatással járt. Kisvártatva megjelent hát B. bácsi, aki apokaliptikus mértékű verést helyezett kilátásba, ha nem hagyom azonnal abba amatőr teniszedzésemet.
Természetesen Édesapám azonnal védelmébe vett, és igazi gangbéli szócsata alakult ki, melynek során verbális szinten felmerültek még alkalmazandó sportszerekként a kutyakorbács és a 25 kilós népszava kalapács is. Persze, ahogy a gangon lenni szokott, az erőfitogtatás megmaradt a szavak szintjén, de nekem valahogy elvette a kedve attól, hogy a falnak ütögessem a labdát. Szegény B. bácsi (aki nem tudom miért, mindig fényes nappal szunyókált) és drága Apukám nem is tudták, hogy egy Magyarországon ismeretlen sportág ifjú titánjának sorsán vitáznak. Ki gondolta akkor, hogy a fallabda is sport. Áldottan tudatlan hetvenes évek.
Ma már hemzsegnek a squash pályák, ahova levihetem spéci ütőmet a spéci kis labdákal, no meg a behemót testemet (most próbálna meg B. bácsi eltiltani a pattogtatástól), és három perc alatt csatakosra izzadhatom a ruhámat. Mert bár az ember azt hiszi, hogy a squash csak tesze-tosza yuppie-k divatos bájolgása, amikor egy helyben állva egymásnak passzolgatják a labdát, jól emlékszem, hogy az első játék után befeküdtem volna Michael Jackson mellé az oxigénsátorba.
Kicsit persze zavaró, hogy az üvegfalon keresztül mindenki látja, hogy bénázom, valamint hogy én is látom a szomszédos aerobic teremben tornázó hölgyeket, akik miatt számos menetet elveszítek, mert ugye a férfiember mégiscsak felállít egy rangsort, hogy milyen labdákra figyel, de mindent összevetve, ha el bírok támolyogni az öltözőig, akkor a padra roskadva megállapítom: ez egy jó nap volt.
Mert a fallabda tökéletesen kikapcsol. Nem jut eszedbe közben a főnököd, aki egész héten a véredet szívja, a tornyosuló elvégzetlen munkák, határidők, leadandó kilók. Persze azok a kilók közben lemennek rólad, attól függetlenül, hogy eszedbe jutottak-e. Kinek ajánlom? B. bácsi szegény már valamelyik bárányfelhőn ülve figyeli a gangot, hát inkább olyanoknak ajánlom, mint jómagam. Notórius városlakóknak, akik 26 órát dolgoznak naponta, mégis, vagy pont ezért szükségét érzik, hogy mozogjanak kissé, akik kedvelik a játékot, és az azzal járó szájhősködést:
“Azt akarod, hogy megint elkenjem a szádat?”, akik ledobnának egy kis pocakot, akik stikában néznék a csajokat vagy pasikat.
Zárszóul néhány jó tanács: kényelmes edzőruhát, világos talpú cipőt (nem hagy nyomot a talajon) törülközőt feltétlenül vigyél magaddal. Ütőt, labdát, vizet a legtöbb helyen bérelhetsz. A szabályokon átrághatod magad a www.fallabda.hu-n.