Mert fáj tõle a térdem, a hátam, végletekig elfáradok, izzadt hajam a szemembe lóg, a pólóm rám tapad, bevág a fenekembe a nadrág, a futócipõmet úgy átizzadom, hogy nem merem emberek között levenni, szomjas vagyok, és utána semmihez sincs kedvem, csak enni és feküdni.
Nagyjából ennyi. Ezekért utálok futni, jóllehet fitnesz-szakértőként talán nem illik ilyet írni. És persze felvetődik az a kérdés is, hogy miért töltöm az alig létező szabadidőm legnagyobb részét azzal, hogy felrángatom viseletes futógúnyámat, bepattanok a kocsiba, és keresek magamnak egy szép tájat, amiből persze semmit nem látok, mert a veríték a szemembe csorog, és a loholástól amúgy is kissé opálos a tekintetem.
Miért költök tekintélyes pénzt arra, hogy mindenféle össznépi futóversenyre kicibálom a barátaimat, benevezünk, majd végig szitkozódom a távot, hogy már megint hogy lehettem ilyen degenerált, futok ahelyett, hogy békésen aludnék otthon? A válasz talán messze földön híres képességeimben rejlik. Valószínűleg Moldova György lelki szemei előtt hasonló karakter lebegett, amikor Vasdinnyeiről az eltévedt futóról írt. Neki az idejét nem stopperral mérték, hanem a pályagondnok felesége számította a bableves rotyogásából.
Bizony az én sebességem is heveny ordibálásra készteti a versenyt záró autókon utazó rendezőket. Szegény emberek már mennének haza, én meg csak vonszolom a böszme testemet. Hogy még árnyaltabban kifejtsem sprinteri tehetségemet, őszintén bevallom, hogy gimnáziumban csak az mentett meg a bukástól tornából, hogy meglepően jó eredményeket értem el minden olyan osztályzás során, amikor a dühöngő tél, vagy a rossz idő megakadályozta, hogy kimenjünk a futópályára, és ismét megsemmisítő vereséget mérjen rám a stopperóra nevű szörnyeteg.
Azóta is borsózik a hátam ettől a szótól: „szintidő”. Azután egy szép napon megcsillant a lehetőség. A tornatanárunk ötöst ígért mindenkinek, aki igazoltan végigfut egy versenyt, ahol a táv öt kilométer volt. Ötöst atlétikából! Én! Kaptam persze távolugrásra, súlylökésre ötöst korábban is, de ez más volt. Futás! A lehetőség megrészegített. Ez volt az első beindulás. Azután jött a többi. Maraton váltók, éjszakai futások, Vivi Citták, félmaratonok, maratonok, de ez a legelső volt a legemlékezetesebb. Ekkor győztem le először magamat, a többi már csak hab a tortán. Mert annak, aki jó futó, nem kunszt, próbálja meg valaki bármelyik távot az én tehetségemmel.
Szóval, ha te is be vagy oltva futás ellen, akkor javaslom ugyanezt. Győzd le magad. Találkozunk minden versenyen, megtalálsz az utolsók között.