A meleg meg a hideg

Hiába a sál, amit mintegy hatszor körbetekertem a nyakamon. Hiába a térdig érő gyapjúzokni (csinos darab egyébként, végre ilyeneket is lehet kapni!), és hiába a belül szőrös kabát. Úgy érzem magam, mint két jól felöltöztetett Mikulás, akinek anyukája még indulás előtt megigazgatta a ruházatát, hogy biztosan ne fázzon meg, és így mozogni sem tud.

Arra gondolok, hogy csak az autómig kell eljutnom, ami igazán csekély távolság. Már ki is léptem a kapualj menedékéből. Ez volt az utolsó biztos pont az előttem álló nem kevesebb, mint száz méteren. Eltökéltségem óriási. Egész jól haladok, amikor baj történik. Meglátok egy hőmérőt. A rajta álló szám, mintegy 30-cal kevesebb az általam ideálisnak tartott hőmérsékletnél. Ekkor arra gondolok, hogy sebaj, hiszen Jack London hősei is túlélték. Bár az ár, emlékeim szerint néhány lefagyott és eltávolított ujj és vagy orr és fül volt. Utóbbiak között szabad választással.

Elérem az autót. Valamilyen csoda folytán még el is indul. Kár, hogy többéves tapasztalatom megtanított rá: nem egy fűtésbajnok a drága. Mégis inkább egy jó kis Szibériában tesztelt Zsiguli kéne télre, nem?





Munka után a tortúra újrakezdődik. A kapun kilépéskor most forró fürdőkre gondolok. Illatos, melegtől párálló habokra. Közben kesztyűben fogom a kormányt.
A bőr legalább nem csúszik, ajánlom minden sorstársnak.
A hosszú küzdelemből hazatértek sóhajával nyitom a lakás ajtaját.
Itt szerencsére már a színek is olyanok, hogy az ember ne fázzon. Le a kékkel, elő a meleg sárgákkal, pirosakkal.

Le a szőrrel, sállal, egyéb védőeszközökkel. És most jön az, amit magam sem hittem volna. Felveszek sokkal kevesebb ruhát, és sokkal sportosabbat. Bundacipő helyett futócipő. Különös események következnek. Védőeszközeim nélkül kimegyek a Szigetre, és láss csodát: sportolok. A hőmérő egyébként kevesebbet mutat, mint a reggeli rémisztő érték. Nekem melegem van. Fürdő helyett.

Aztán eljön a reggel, sapka, sál, kapucni, kalucsni, fűtött zokni. Fázom. Segítség!