Felkészülés az interjúra

Nők Lapja Café | 2004. Március 26.
Kapu kinyit, lépcsõsor, felmászol, lihegve odaérsz az ajtóhoz, csöngetsz.
Hát nem: ezzel nem úsztad meg a többlépcsõs interjút. Nyugodtan használhatod a liftet.





A többlépcsős interjú

Előfordul, komolyabb cégeknél nem is ritkán, hogy több alkalommal találkoznak a jelöltekkel. Mármint a jelöltek azon szerencsés tagjaival, akik átestek az első szűrőn. Érdemes rákészülni, hiszen lazán megtörténhet, hogy szerény, mégis öntudatos személyiséged varázsa, szakmai ismereteid és tanulmányaid meggyőző ereje bármely gyanakvó HR-est levehet a lábáról.

Tanácsadó után

A többlépcsős interjú tipikus esete, ha a hirdetést személyzeti tanácsadó adta fel. Ilyenkor náluk mesélsz az élettörténetedről, iskoláidról, munkahelyeidről. Törekedj arra, hogy ezek álljanak némi átfedésben azzal, ami a CV-ben is szerepel. Miután a tanácsadók által megmérettettél, jöhet a nehezített verzió. Ez abból derül ki, hogy felhívnak, vagy pláne személyesen közlik, hogy a munkaadó szeretne látni. Légy résen, kapd el a grabancukat: kérdezd meg a cég nevét, pontos címét, a kontaktszemély nevét (ámbár ezt valószínűleg maguktól is elárulják), ha nem ismert vállalatról van szó: a nagyságát, létszámát, azt, hogy mit kell esetleg vinni az interjúra, várhatóan meddig fog tartani, ők jelen lesznek-e a találkozón, hány személy fog interjúztatni.





Van, aki képes kínosan érezni magát, ha sokadszor kell ugyanazt elmondania. Felejtsd el az aggódást. Még akkor is, ha a tanácsadó jelen van az interjún. Ő nem fogja rombolni a nimbuszodat azzal, hogy odapörköl: ezt már ugyanígy elő tetszett adni nálunk is. Ha vannak olyan részek, például a “hogyan oldottam meg egy komoly problémát”, vagy a “mit tudtam hasznosítani az öt évvel ezelőtti angliai baby-sitterkedésből” című, nyugodtan add elő, mármint ha a megfelelő kérdést hallod.

Míg a tanácsadónál bocsánatos bűn (de bűn…) az esetleges bizonytalankodás, a saját magaddal kapcsolatos kétségek hangoztatása, a cégnél már büntetendő kategóriába tartozik. (Szankció: elbocsátó szép üzenet). Nem az a lényeg, hogy neked legyen a legnagyobb arcod, de képességeiddel kapcsolatban ne legyenek kétségeid! Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy pontosan tudd, hol vannak a határaid. A találkozó végén nyugodtan kérdezz rá, tőlük, vagy a tanácsadótól várhatod-e a visszajelzést, illetve: amennyiben megfeleltek egymásnak, mikor kellene belépni.

Többször, ugyanott

Másik eset: a cég hív be. Többször. Bármilyen hihetetlen, ennek is több típusa van. Sokan alkalmazzák azt a módszert (főleg kicsi cégek, ahol nincs személyügyes), hogy alacsonyabb beosztású munkatársukra bíznak olyan szintű szűrést, amit az önéletrajzok és motivációs levelek gondos áttanulmányozásával (amelybe az elolvasásuk is beletartozik) is meg lehetne oldani. 





Ilyenkor az első felvételi interjú némileg felületes, afféle személyes ismerkedés, esetleg zavarbaejtő kérdések arról, hogy hova jártál iskolába, rendelkezel-e nyelvvizsgával, használod-e a Word-ot és az Excel-t – amelyekre legszívesebben azt ismételgetnéd, hogy legyen már szíves belekukkantani az orra előtt ficánkoló önéletrajzodba. Pedig lehet, hogy nem is az ficánkol ott, hanem egy kérdőív, amelyen szépen, központozva, és sorszámmal ellátva szerepelnek a fent hangoztatott kérdések. Ő pedig egy piros tollal pipálgatja azokat, amelyre rábólintasz. Esetleg mondhatod azt, hogy igen. Többet valószínűleg nem fogsz mondani, mert nem hagyja, nem erre van hitelesítve.

A cégről és a munkáról minimális infókat fogsz tudni megszerezni, és valószínűleg a felvételiztetőnek arról sem lesz tudomása, hogy mikor számíthatsz a második fordulóra. Itt arra érdemes törekedni, hogy rokonszenves legyél, és minél több kérdésre adj pozitív választ.





Amikor a vezetővel beszélsz


Ennél a típusnál a második forduló az igazi. Ott a szakterület vezetőjével, illetve a cég ügyvezetőjével találkozhatsz – ha ezt a fordulót az utolsónak szánják, esetleg mindkettőjükkel egyszerre. Számíthatsz rá, hogy a szakmai vezető – értelemszerűen és csekély meglepetést okozva – szakmai kérdésekkel fog bombázni (hogyan oldaná meg…, milyen módszert alkalmazna…, ismeri ezt meg ezt a kódolási rendszert… stb.). A cégvezető ezzel szemben inkább az elhivatottságodra, a cég iránti lojalitásodra, lelkesedésedre lesz kíváncsi, illetve arra, hogy emberileg mennyire állod meg a helyed. Főleg akkor, ha lövése sincs a szakmai kérdésekről.

Ebben az esetben arról fog faggatni, hogy miért épp őket választottad, miért érzed úgy, hogy megfelelsz erre a pozícióra, mik a karrierterveid, gondolkozol-e családalapításon, hogyan állsz a túlóra kérdéséhez, milyen konfliktusaid voltak korábbi munkahelyeden és hogyan oldottad meg őket.

Ezek az emberek általában lelkesen, bár nem feltétlenül őszintén beszélnek a cég gazdasági helyzetéről, és a következő év várható nyereségéről. Viszont a munkakörről viszonylag részletes tájékoztatást kaphatsz a szakmai vezetődtől, esetleges jövendőbeli közvetlen főnöködtől. Jó esélyed van arra is, hogy megnézd a konkrét munkahelyet, íróasztalt, ahol dolgozni fogsz – erre udvariasan rá is kérdezhetsz.

Ekkor már sok kerülhet a bértárgyalásra is – ha nem, az a harmadik találkozó témája lesz, a többi részletkérdéssel együtt. Ha nincs több forduló, bizony meg kell beszélni a fizut, és az olyan apróságokat, mint munkaidő, próbaidő hossza, esetleges tréningprogram (multicégeknél gyakori), közvetlen felettes személye, belépés pontos időpontja. Arról várhatóan ők fognak faggatni, hogy mikor tudnál belépni. Miután erre válaszoltál, taktikusan kérdezz vissza, mikorra várható a döntés, illetve mikor kellene kezdeni.

Felkészülés az interjúra – II. rész >>
Exit mobile version