Családi kupaktanács és karrier

Szabó Eszter aki ”fölétanult”

– Akkor te career woman vagy – mondom Eszternek.

A válasz elégedett mosoly, majd szép lassan kikerekedik egy történet, amelyből kiderül, hogy Eszter eleinte csak tanulni akart… Hat évig volt gyesen a két fiával – ma már majdnem-felnőtt fiatalemberek –, közben megszerezte a felsőfokú angol nyelvvizsgát, és elvégezte a Közgazdaságtudományi Egyetemet. Kilenc évvel ezelőtt, amikor már főosztályvezető volt egy minisztériumban, megpályázott egy ösztöndíjat – sikerrel –, és egy amerikai elit egyetemen tanulhatott hat hónapig. Ezután ívelt föl a nemzetközi karrierje.

– Semmi sem sikerült volna, ha nincs mögöttem a férjem és édesanyámék! Ha egy teljes családra (is) vágyó nőnek nincsen háttere, akkor nehezen él meg egy multicég vezetői között – jelenti ki határozottan. –Tudnod kell, hogy minden döntésemet nagy családi kupaktanács előzte meg! Például, amikor kimentem Amerikába – mami azt mondta, „maradj itthon, a gyerekeid mellett…” –, papa és a férjem biztatott. Jól döntöttem! Mert ha egy nő érez magában tehetséget, ha „fölétanul”, akkor épp úgy képes a karrierépítésre, mint egy férfi.

– Mi az a „fölétanulás”?

– Nem szabad megelégedni azzal, hogy a meglevő végzettséged és készségeid elegendőek a jelenlegi állásodhoz! A nyolcvanas évek közepén nem volt szükségem a főiskolai mellé egyetemi diplomára és felsőfokú nyelvvizsgára a szállodaipari revizori beosztásomhoz, mégis tanultam a gyes alatt. Mindenkinek ajánlom a tudatos karriertervezés és a folyamatos tanulás módszerét!





– Hogy győzöd a versenyt a férfiakkal?

– Élvezem a munkámat, és a beosztásommal járó felelősséget! Ezt azért hangsúlyozom, mert a színes-érdekes munka karbantart. Persze sportolok, nem dohányzom, vigyázok magamra, ráadásul meg tudom osztani a férjemmel a jót és a rosszat… Ha kijövök a munkahelyemről, mindig ő az első, akit felhívok, otthon pedig „mesélek”. Amúgy nekem is vannak néha mélypontjaim, amikor úgy érzem, nem lehet mindenütt megfelelni. Végtelenül szeretem a fiaimat, de keveset vagyok velük… Az vesse rám az első követ, aki soha nem érez ilyesmit! Aztán erőre kapok, és örülök, hogy olyan cégnél dolgozom, ahol tényleg csak az eredmények számítanak, ahol nem érzem hátrányát annak, hogy nő vagyok.

– Mi kellett a karrieredhez?

– Rövid leszek: biztos családi háttér, tehetség, hatalmas szorgalom, ambíció, folyamatosan ápolt kapcsolatok, jó adag szerencse.
Kiss István: – Ma már több nő szerez diplomát, mint férfi, mégis kevesebben csinálnak karriert. Eltűnnek, félreállnak… Még ma is él az az előítélet – társadalmi örökség –, miszerint a felső vezetésben férfiakra van szükség. Ön szerint hány olyan fiatalember él Magyarországon, aki büszkén jelenti ki: a feleségem karrierje szépen ível fölfelé, én viszont remekül gondoskodom a gyerekről? Ráadásul azok a nők, akik a tehetségükhöz méltó beosztásba kerülnek, sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint az erősebb nem képviselői. Ha egy férfi határozott, gyors, felvállalja a konfliktusokat, az rokonszenvesen „férfias”, ha egy nő ugyanilyen, akkor visszatetszést kelt. Ha pontosan ugyanazt teszi és mondja egy férfi, mint egy nő, akkor a férfit megdicséri a titkárnője: „belevaló a főnök”, a női feljebbvalóját viszont „hárpiának” tartja! Szóval más a mérce, hiszen egy nő hagyományosan kedves, megértő, elfogadó… Egy csúcsfőnök nem lehet „csak” ilyen. Ennek ellenére egyre többen kerülnek be – szép lassan – a felső vezetésbe, és sokan egyensúlyoznak ügyesen.