Elfelejtettem, hol a gyerekem!

– Igen, én határoztam úgy, hogy mindent kockáztatva felmondok. Mielőtt őrültnek nézel – mint sokan –, elmondom, hogy két kicsi gyerekem van: Krisztián öt és fél éves, Erik kettő múlt – magyarázza. – A férjem rendes, a munkája mellett az ő vállát nyomja az építkezésünk minden gondja – ez olyan, mintha két állást töltene be egy személyben! –, én pedig megpróbálom (megpróbáltam) a gyerekek nevelését és a munkámat összeegyeztetni. Ugye tudod, hogy a multiknál nem lehet féllélekkel dolgozni? Tehát: napi nyolc-kilenc-tíz órai munka – az utazásra legalább három óra megy el –, a nagyobbik fiam már hajnalban óvodában, délután az utolsó percben rohanok érte. Már csak ő van ott egy-két gyerekkel meg a dadussal. A lelkiismeret-furdalásom égig ér! Aztán jön egy sokkhatású délután… Egy különösen hajtós munkanap után bezuhanok az óvodába Krisztiánért, mire a dadus döbbenten mered rám: „Anyuka, mit akar itt? Nem emlékszik, hogy délelőtt telefonált, mert a kisfia megbetegedett?” Mintha villám csapott volna belém. Tényleg! Krisztiánt elvittem reggel anyuhoz, de a bolond hajtásban elfelejtettem, hol van az imádott gyerekem… Őrület! Ekkor jöttem rá, hogy nem megy tovább. A fiaimnak anya kell, a férjemnek hátország… Most írom a pályázatokat – van nyelvvizsgám, főiskolai végzettségem –, felvételi interjúkra járok, akasztják a hóhért! De jól döntöttem! Előbb-utóbb találok olyan munkahelyet – ha kevésbé „jól hangzót” is –, amelyik mellett normális édesanya lehetek.
Kiss István: – A különböző életszakaszokban – a felépítés, a fenntartás, a hanyatlás korszakában – más szerepek várnak ránk házastársként, szülőként, dolgozóként, háztartás fenntartójaként, állampolgárként… E fiatal hölgy a számtalan szerep közül most az anyaságot helyezte előtérbe. Ez nem jelenti azt, hogy tíz év múlva ne vállaljon megint felelősségteljes állást… Ám jelenleg biztosan kevesebb stresszel jár majd e döntés tudatában új munkahelyet keresnie!