A giccs határát súrolja tudom én jól , de csak akkor, ha nem te üldögélsz ott a félhomályban a platánok alatt. Bár kívülről proccnak tűnik az étterem, ne szálljon senkinek inába a bátorsága, mert nem sznob hely, ahol vigyázni kellene, nehogy a Zsolnay-csésze széléhez koccanjon a kanál, vagy ahol botrányba fulladna, ha a mosdó után tudakozódnánk. Több soros ezüst evőeszköz-kiállítással sem sokkolnak minket.
Már a bejárat is csiklandósan izgalmas. Úgy éreztem magam, mintha egy hollywoodi romantikus filmbe csöppentem volna: a mini fogadópult mögött egy sármos, őszülő halántékú, napsütötte, előzékeny negyvenes kiköpött az a típus, aki Julia Robertset tanítgatta a jómodorra a Pretty Womenben állt, és asztalhoz kísért minket.
A grillezett lazac kifogástalanra sikerült, omlós hús, de nem széthulló, élmény, még a mascarpone mártás nélkül is, ami tömör gyönyör volt; fickándozott benne a halacska. A desszertre egy szó illik: hibátlan. A Creme Brulée vaníliapuding és madártej közötti átmenet füge ágyon, légiesen könnyű, hajszálvékony karamell réteggel lezárva. A tálalás visszafogottan elegáns.
A székekben kényelmesen hátra lehet dőlni, és az asztal sem imbolyog, a mosdó makulátlanul tiszta. Az ár okozhat egy kis bibit: a lazacos őrület 3700 forint, a fügés csoda 850. Ettől függetlenül azt mondom, hogy jó szájízzel távoztam. Erre a helyre joggal lehetünk büszkék, a lehúzások városában, mi magyarok.