Fényes kopás

Ember Zoltán | 2004. Szeptember 13.
A Lush borotválkozó krémje inkább arra gyúr, hogy õ más, mint a többi termék, és érzelmileg lehet hozzá viszonyulni. Ez engem nem zavar, inkább közömbösen hagy. Vaníliafagyira emlékeztetõ illat, valamint ordas marketingszag.




A Lush brit cég borotválkozó krémje többszöri próbálkozás ellenére sem találta meg az utat a szívemhez, pedig erre minden esélye meglett volna – legalábbis a csomagolás alapján. Az angolszász kultúrkörben bohókás, önironikus kicsengésű ’Prince’ névre keresztelt termék egyszerű, kékes színű doboza, megnyerő és mulatságos élményt nyújt. (Az elnevezés egyszerre utal az afro-amerikai énekes Prince-re, a walesi hercegre, és az egyszeri felhasználóra, aki felsorakozhat fent nevezett celebritások mögé – identitástól függően).

A tégely oldalán egy fiatal fehér srác portréja látható (nekem ő jutott, hiszen Magyarországon vagyunk), akiről megtudom, hogy Gavinnek hívják, és ezt a terméket saját kezűleg készítette (mivel a Lush cég egyik előnye, hogy természetes anyagokkal dolgozik, és minden terméket kézzel készítenek). – Helló, Gavin! – mondom visszafogottan, de udvariasan a doboznak, mert jól nevelt fiú vagyok, de Gavin nem köszön vissza, mire a marketingesek által felkínált érzelmi azonosulásom esélye a nullára csökken.

Letekerve a kupakot, küllemében és illatában vaníliapudingra emlékeztető krém tárja fel magát előttem. További szagolgatás után állítólag felfedezhettem volna benne a termék különféle összetevőit is, úgymint kakaóvaj, mandulaolaj, mandarin, és a kicsi kis vetiver, ám ez szaglásom sajnálatosan csökevényes volta miatt ezúttal elmaradt. Pedig bizonyára nagyon „egzotikus” élmény lehet találkozni egy igazi vetiverrel élőben. Szinte magam előtt látom, amint a brit Lush cég magyarországi célcsoportjának megfelelően (fehér, középosztálybeli férfi) elbódulok a mandulaolajtól, és mondjuk thai vagy japán, de mindenképpen “egzotikus” ázsiai lányokat vizionálok a fürdőszobába. Így legalább egy igazi hercegnek érezhetem magam a tükör előtt.





Nekem persze tökmindegy a marketing, a puding próbája az evés, úgyhogy felviszek az arcomra egy diónyi vaníliapudingot, és megkezdem a borotválkozást. Meglepő érzés, hogy könnyen siklik a penge: suhanunk a Lush-sal, hullik borosta, hajlik a szőr. Az is tetszik, hogy borotválkozás után gyorsabban és könnyebben lemosható az arcbőr, mint borotvahab vagy zselé esetén.

A kellemetlen meglepetés azonban kábé tíz perccel a borotválkozás után jön, mint egy sunyi, hátulról jövő támadás. Az arcbőr lassan fényleni kezd, mint Kojak tar feje egy forró kaliforniai napon a déli verőn! Hoppá, én nem ehhez vagyok szokva. Vagy talán a képzeletbeli japán lányok izzasztottak meg ennyire?! Bőröm oxigénhiányos állapotára gyanakszom, de ezt a kérdést inkább függőben hagyom.

Összefoglalva: a Lush borotválkozó krémje inkább arra gyúr, hogy ő más, mint a többi termék, és érzelmileg lehet hozzá viszonyulni. Ez engem nem zavar, de közömbösen hagy. Praktikusan nézve a terméket, az „egzotikus” marketingszag, illetve a fénylő arcbőr miatt inkább maradok a borotvazselénél. Osztályzatom hármas alá egy ötös skálán.
Exit mobile version