“Egy multinál dolgozom, ami teljes mértékben férfiorientált, és aki elvált, vagy most válik, annak nem sok jövője van. A szakmai tapasztaltságnál sokkal jobban számít a magánéleti rendezettség. És a fizetésünk egyáltalán nem versenyképes, a túlóráinkat pedig nem fizetik. Mindezek ellenére, örülök, hogy egyáltalán van munkahelyem!”
“A legrosszabb az volt, hogy tudtam, a férfi főnököm azért választott engem a pályázók közül, mert csinos vagyok, anélkül, hogy csinos akartam volna lenni. Ezzel együtt szexuális zaklatásról még nem beszélnék!”
“Egyetem utáni első állásomban vagyok, gyermeket nem szeretnék belátható időn belül, inkább a karrierem érdekelne, de férfias területen dolgozom, ahol nagyon-nagyon nehéz nőként bármit is elérni. Csak alacsony pozícióba vettek fel, miközben a vezetői pozíció (ahol férfi van) sem lenne nehéz számomra; munkatársaim viszont nem ismerik el a képességeimet, hanem úgy kezelnek, mintha az asszisztensi állás engem jellemezne, mintha ez lenne a maximum, amit tudok. A munkatársaim csak férfiak, és nem tudnak kezelni, még beszédtémát sem találnak velem, mert nő vagyok. Ezen felül a szakmai információkat elzárják előlem, ‘ne akarjam tudni’, mert nő vagyok, illetve még men’s club-szerűen is szerveződnek, ahova én már nem férek be. Egyik munkatársam (fiatal, nős, kétgyermekes családapa) folyamatosan szexuális viszonyra szeretne rávenni, amit én finoman háríthatok csak, mert ha még határozottabban rászólnék, végleg megromlana a kapcsolatom vele, és így a többi férfikolllégával is. Közben egyéb forrásból megtudtam, hogy ez a munkatársam, aki kettesben többször egyértelműen zaklatott, a többi férfi előtt úgy viselkedik, mintha engem kifejezetten nem kedvelne, amivel a saját alibijét biztosítja, engem viszont még kedvezőtlenebb helyzetbe hoz a csak férfiakból álló társaságban… stb.”
“Cégünknél közvetlenül nincs férfi, csak cégcsoportunkban. Általában alkalmazkodó típus vagyok, de valóban nem egészséges sok nőt sokáig összezárni.”
“Az én munkahelyemen olyan magas fokú a vállalati kultúra, hogy szigorúan tiltanak mindenféle hátrányos megkülönböztetést. Van belső ombudsman, akihez fordulni lehet, ha olyan dolog történik velünk, ami sért bennünket, vagy hátrányba szorít másokkal szemben. Működik egy ún. ‘Nőegyelet’ (women’s network), ahová bármelyik nő beléphet, és különböző előadásokat lehet meghallgatni. Az én tapasztalatom szerint ez egy kicsit feminista klub, ezért nem is járok oda. Mivel a munkahelyemen egyáltalán nem érzem, hogy női mivoltom miatt bárki is háttérbe akarna szorítani, nincs szükségem feminizmusra.”
“Néha nehéz helyzetbe kerültem a válaszoknál, mert ha pl. nem is konkrétan amiatt, hogy nő vagyok, de ezzel ködösen összemodódóan/összemoshatóan már ért hátrányos megkülönböztetés pl. szakmai téren. Igaz, hogy ezeket a próbálkozásokat mindig kőkeményen és durván visszaverem, de az, hogy ez célt ér, inkább csak a főnököm személyiségének köszönhető. Egy autoriterebb és striktebb közegben, ahol paraszt bunkó macsó légkör van, ott legfeljebb letaposnának, vagy lehetetlenné tennének és így-vagy úgy, de elérnék, hogy én távozzak az adott munkahelyről.”
“Egy alkoholista, középvégzettséggel rendelkező nő vezeti azt az osztrák céget, ahol 4 hónapja dolgozom. (Másik munkahelyet hagytam ott, magasabb fizetés és ‘megbecsülés’ reményében.) Kereskedelemről van szó, tehát abszolút nem ember- és dolgozócentrikus munkahely. Nem becsülik a szakértelmet, a tudást, minden elrontott helyzetért az osztály a felelős, persze ha dícséretről lenne szó, azt sosem mi kapjuk. A felelősség ‘átpasszolása’ az elsőrangú problémák között szerepel”.