“A cégünk határán van a távmunkának – hibásnak tartom a kormányzatot, hogy nem teszi érdekeltté a munkáltatókat a távmunka korrekt kialakításában. Nagyon buta a törvényi szabályozás: ha GYED-en, GYES-en van, egyszerűen nem dolgozhat. Én erre azt mondom, ha van kedve, ereje és a babázással össze tudja egyeztetni, akkor miért ne dolgozhatna. Az önértékelésük is a helyén maradhatna, nem kell őket száműzni a babaágy mellé – és meggyőzdésem, hogy a gyereknek is jót tesz, ha a mamája kiegyensúlyozott és öntudatos.”
“8-10 fős a cég, két családos főnökkel, ami azért jó, mert nekik is fontos, hogy pl. hétvégén együtt lehessenek a gyerekeikkel.”
“Abból, hogy gyermekeket nevelek – 2 kiskorút – csak hátrányom volt. 8-tól 16.30-ig tartana a munkaidőm, de dolgozni kényszerítenek akár este 23 óráig, utána reggel 8 órára vissza, persze a túlórát azt nem fizetik és csúsztatni is nagyon ritkán lehet és egyre kevesebbet. A szlogent már mindenki ismeri: ‘Ha nem tetszik akkor el lehet menni!’ Még az is probléma, hogy a gyerekért el tudjak menni, oldjam meg, persze nem mindig lehetséges. Szívesen leírnám a nevét a munkahelyemnek, de félek nagy port kavarna fel, pedig megérdemelnék!”
“A hónapokban kerültem olyan helyzetbe, amivel biztosan nem vagyok egyedül. Kismama lettem, ami egyik részről nagy öröm, a munkahely szempontjából pedig szomorúság. A törvény úgy szól, hogy ha a kismama nem tudja elvégezni a rábízott munkát vagy nem találnak számára semmit, akkor is meg kell kapni a nem csökkentett bérét. Ennek ellenére velem a következő történt: az első javaslatuk az volt, hogy lépjek ki és menjek el passzív betegállományba. Ez azt jelentené, hogy 70%-os a bejelentett bérem után (mert persze 6 órás minimálbéren vagyok hivatalosan) kapnám a havi jussomat. 3 hónapig lehet passzív táppénzen lenni, utána pedig már munkanélküli lennék, ami egyben azt is jelenti, hogy amíg otthon leszek majd a babával, illetve még a szülésig munkanélkül leszek. Utána következett a második variáció, hogy augusztusig még dolgoznék (hiszen csak novemberben fogok szülni), és utána elmegyek ‘önként’ betegállományba, de felmondani nem fogok. Erre kitalálták, hogy akkor viszont mondjak majd le arról, hogy a visszamenőleges szabadságomat kifizessék, mikor visszamegyek a céghez a kb. 2-3 év után. Röhejes. A végső megoldás a következő lett: menjek betegállományba. És a tavalyi 6 órás minimálbérem után kapott táppénzt ők kiegészítik feketén az itt bejelentett béremre, így meglesz a havi kb. 60eFt, ha tényleg betartják, amit ígértek. Most hiába perelem be őket, egyrészt növekvő pocakkal a hercehercehurca és idegeskedés senkinek nem hiányzik, az pedig nem megoldás, hogy sztrájkolok és ott ülök, hiába nincs munka és így kénytelenek lennének megadni a fizetésem. Teljesen ellehetetlenítenének, kiközösítenének és az a fele megint nem hiányzik a babának. Hát ilyen munkahelyek vannak, biztos vagyok benne, hogy nem is kevés. És megjegyzem, hogy nem örvendtem közutálatnak a cégnél, szerettek… a hasam nélkül. Aztán mikor jött a baba, akkor mintha nem is én lennék, a főnökség teljesen hátat fordított.”
“Bár fontos munkát végeztem és kiemelkedően jól és megbízhatóan, amikor megtudták, hogy kisbabát várok, fokozatosan éreztették velem, mennyire elhibázott lépés volt ez a részemről. Még olyan megjegyzést is kaptam felettesemtől, hogy egyeztethettem volna ez irányú terveimet. Ebben talán csak 1%-nyi volt tréfa!!! Minél látványosabb lett az állapotom, annál több negativ megjegyzést kaptam. Segítségről szó sem volt, már nagy pocakkal is ‘elnézték’, hogy estig bent vagyok. A megfelelő helyettesről sem gondoskodtak, így a fontos munkafolyamatok átadásával is gondjaim voltak. A stressz miatt az általam tervezetnél előbb kényszerültem betegállományba. Még sokáig nem tudtam feldolgozni ezt, mert már 10 éve a cégnél dolgozom, és sokkal többet tettem az asztalra ahhoz, hogy így bánjanak velem. Elég sokat vártam a gyermekvállalással, és így 37 éves leszek mire visszamennék dolgozni. Nagyon bizonytalan a helyzet.”