Lélektársak vagy ártó lelkek?

nlc | 2005. Február 27.
Biztosan elõfordult már veled, hogy úgy érezted, megtaláltad a férfit, aki szavak nélkül is megért és kiegészít. Aztán a lelki társadnak vélt kedvest mégis el kellett engedned. A magyarázat elõzõ életeidben keresendõ…





Már az első találkozás alkalmával egymásra hangolódtatok. Egy idő után úgy érezted, csak vele vagy képes egész embert alkotni. Később azonban összekuszálódtak a dolgok, és a kezdetben mesés találkozás sok fájdalmat hozott az életedbe. De hogyan lehetséges, hogy a „megtaláltam a másik felem” érzés dacára az idő múlásával mégis gondokkal, megoldhatatlan problémákkal találod szemben magadat?


A karma karmai közt

A reinkarnációban hívők szerint a lélektárs olyasvalakit takar, akivel előző életeinkben már találkoztunk, és többnyire tényleges vagy plátói szerelmi kapcsolatot létesítettünk vele. Előző életeink emlékei viszont karmaként sújtanak le ránk következő életeinkben. A karma pedig a cselekvések és következmények örök körfogása. Miután a lelki társunk a múltból hozott tapasztalatival behatol a jelenünkbe, nem csak jót, rosszat is kaphatunk tőle.

Judy Hall, a Rokon lelkek, lelki társak című könyv szerzője szerint a lélektárs azért okozhat gyötrelmeket, mert ő az a személy, aki segít a felnőtté válásban. Általa olyan feladatok hárulnak ránk, amelyek a lelki fejlődésünket segítik, ami bizony sokszor fájdalommal jár. És mivel rokon lélekből több is van, a találkozás és a szenvedéssel is járó tanulás csak ismétlődhet az idők során. A reinkarnáció célja ugyanis nem más, minthogy megszabaduljunk az előző életünkben beidegződött szokásoktól, és új dolgokat tanuljunk meg. Aki viszont egykor tökéletes társunknak bizonyult, később más céllal tér vissza. A találkozás alkalmával pedig azonnal beindulnak a láthatatlan folyamatok, és a lelket elönti a gyönyör. Ideig-óráig…
 

Átok vagy áldás?

Hogy kivédd a karmikus találkozás okozta megrázó lelki sérülést, nézz szembe a „veszéllyel”! Fogd fel ezeket a találkozásokat egyfajta tesztként, melyeknek megoldása a te kezedben van. Például ha kialakul a kölcsönös vonzalom, de a férfi meghátrál, törekedj a fájdalommentes megoldásra, ahelyett, hogy saját szerencsétlenségeden sajnálkoznál. Semmiképp ne kezdd üldözni, vagy meggyőzni a férfit arról, hogy egymásnak vagytok teremtve. Fogadd el a tényt, hogy valószínűleg kapcsolatotok a múltban már tökéletes volt, ezért nem lehet az a jelenben.

Persze azt, hogy ki milyen céllal érkezik az életedbe, nem láthatod azonnal. Ha két ember megmagyarázhatatlanul vonzódni kezd egymáshoz, legtöbbször gondolkodás nélkül mennek bele a kapcsolatba. Jó példa erre, amikor valaki felvállalja az örökös harmadik szerepét, vagyis elfogadja, hogy nem ő az egyedüli partner. Egyfelől ez egy nagyon hálátlan szerep, ám az örök háromszögek szerelmi konfliktusait a reinkarnáció törvényeinek segítségével is lehet vizsgálni. Eszerint az érintetteket szoros, előző életükből hozott kapcsolat fűzheti össze, ezért van az, hogy mindhárman egyszerre találkoztak. A szerető felbukkanása arra világíthatja rá a kapcsolatban élőket, hogy ők már nem képesek együtt fejlődni. A harmadik személy tehát szabaddá teszi az utat számukra a jobb felé.

A cikk folytatásáért kattints ide»

Exit mobile version