Mi fán terem a betû?

Bevallom, nem hiszek a nagy hókuszpókuszokban. Sőt, hajlamos vagyok elfogadni azt, hogy ami már egyszer ki lett találva, és jól működik, arra valószínűleg úgysem tudunk jobbat. Ezért hát enyhe szkepticizmussal fogadom a „szuperjó”, „ez aztán nagyon” és „a szakemberek véleménye szerint is” címkéjű ajánlatokat. Kellő távolságtartással fogadtam azt a halom könyvecskét is, amelyik azt ajánlotta, hogy ebből könnyebben megtanul olvasni a gyerek. Nocsak? A betű, az betű Alaszkában is, és az Egyenlítő vidékén is. Miért pont egy könyvsorozat lenne a megoldás millióegy kisdiák problémájára?


Olvasni akarok!

Említettem a négyéves kisfiamat? Minden vágya, hogy végre már olvashasson és írhasson. Időnként hosszú hullámvonalakat rajzol nagy fehér papírokra, aztán elmagyarázza, mit „írt” oda. Máskor pedig este hirtelen felkiált, hogy „Tanítsál meg olvasni!” „Móóószt, mószt! Úgy szejetném…!!!!” Nehezen érti meg, hogy a dolog nem egyetlen estét igénylő feladat.





Egyik ilyen „moszt, moszt” csatakiáltás alkalmával elővettem a kis könyvkupacot. A szuperokosat, amitől „megtanulnak” a gyerekek olvasni. Na persze ebbe sincs beépítve a szerkezet, amit a gyerekre kapcsolva… és egyéb hasonló utópisztikus ostobaság.

Az Aranyfa sorozat darabjai rövid kis történeteket tartalmazó könyvecskék. Kis méretű, színes, édes rajzos, jó kézbe venni. Ahogy az olvasni vágyó négyévesnek odaadtam, úgy nyúltam én is érte, aztán végignéztem azonmód mindet! És csak ámultam! Megint egy ötlet, ami olyan egyszerű, és olyan zseniális!


Színes, gyerekekhez szóló

A füzetecskék tehát egy sorozatot alkotnak, egy sorozat kilenc füzetből áll, azaz kilenc szintje van. Mindegyik szinthez tartozik könyv, ám a könyvek nem összefüggő történetek. Minden füzet egy újabb „mese” a hétköznapokból, olyan történetek, amelyek velünk is, meg a szomszéd fiúval is megeshettek, vagy éppenséggel amilyeneket mesélek esténként altatáskor. Az elveszett maciról, az új kutyusról, kalózkalandról és titkos szobáról. De van költözködős, színdarabos, nagymamis és óvodás füzetecske, meg még számtalan, hiszen mindegyik szinthez tartozik legalább hat!






Lépésről lépésre

Az ötlet benne pedig az, hogy az első szintű füzetekben csak képek találhatók. Egy oldalon egy kép, részleteiben is kimunkált kedves rajzok. A történetet közösen mesélhetjük a gyerekkel. A második szintnél már a képek alatt nagyon rövid és nagy méretű betűvel nyomtatott szövegek vannak. Akkorra, amikor a gyerek már ismerkedik a betűkkel, megtalálhatja az ismerőseket közöttük, szavakat nézegethet. A további szinteken egyre több szöveg kerül a képek alá, és így bővül fokozatosan a terjedelem is, a kilencedik szintnél már egy egész kis könyvecskét olvasgathat végig a gyerek.

Nem az olvasókönyv és az iskola helyett tanít olvasni, hanem rendkívül figyelmesen segíti, támogatja mindezt. Megszeretteti az olvasást, hiszen öröm forgatni a rajzos lapokat, sikerélményhez, méghozzá korai sikerélményhez juttatja a gyereket, összehozza a családot, lehet közösen játszani, mesélni, bogarászni, és lehet gyűjtögetni, örülni, amikor egyre magasabb szintre lépve ügyesedik a kisiskolás.

Mi fán terem a betű? Ugye, hogy Aranyfán! Ezért a sorozatért lennék én is újra gyerek!