Rám mosolygott az élet

nlc | 2005. Május 05.
Egy régi bölcsesség szerint áldás és átok édestestvérek, kézen fogva érkeznek. Aki kételkedne a mondás igazságában, nem randevúzott még a sors szeszélyeivel. És nem találkozott Gerendás Péterrel sem, aki melankolikus optimizmussal tesz hitet az élet, az apaság és az azokkal járó áldások mellett.




Gerendás Pétert legalább annyiszor faggatják apai minőségében, mint muzsikusként.

– A legfontosabb alkotásaimnak a gyerekeimet tartom. Mindannyiuknak van valami a személyiségében, amiért imádnivalók. Amikor éppen nem születik egy újabb csemeténk, szinte veszteségnek érzem a kihagyott lehetőséget.
A három idősebbik Gerendás-utód ma már más családokban él. A zenész jelenlegi házasságában négy gyermeket nevel. A hétéves Daninak, aki fejlődési rendellenességgel jött a világra, kicsit több jut a papából. A rendkívüli tehetséggel megáldott kisfiú teljes jogú tagként dobol édesapja zenekarában.

– Dani születésekor az első reakció a megdöbbenés volt, a sírás. Miért pont ő? Miért pont velünk történik ilyesmi? Aztán az ember felocsúdik az első ijedségből, és azt mondja: ezt a gyereket elfogadom, így szeretem, ahogy van és megtanítom arra, hogy ő is elfogadja magát. Dani nincs könnyű helyzetben. A hiányosságai láthatók rajta, s mint tudjuk, a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Csúfolják is, persze. Nap mint nap meg kell küzdenie ezzel a próbatétellel. De amit a sors elvett az egyik kezével, azt a másikkal busásan visszaadta. A tehetsége, az intellektusa, az érzelmi fejlettsége különleges, jóval átlag feletti. Hihetetlen ösztönnel van megáldva, ami ritkaság a dobosok között. Akinek még nem volt része abban az élményben, hogy együtt zenélhet a gyermekével, talán nem is tudja, hogy ez mennyire csodálatos. Ilyenkor úgy érzem: az élet rám mosolygott.

Azt mondják, minden nehézség, minden tapasztalás, minden gyermek azért érkezik hozzánk, mert tanítani akar valamire.
– Amíg nem születik a családba törött szárnyú madár, addig a legjobb szülő sem éli át ezt a végtelenül önzetlen, maradéktalan törődést. Ha a fiunk tanítani akart valamire, akkor valószínűleg arra, hogy mint mindenkiben, bennem is ott élt valamiféle gőg, önzés, amit el kellett felejtenem. Ha a gyermeke egészségéről van szó, akkor az ember levet magáról mindenféle addigi önzést. Alázatot tanul. Ma már azt mondom: ennek így kellett lennie. Talán ezért sem volt kérdés, egy pillanatra sem, hogy vállaljunk-e még újabb gyereket, bár az orvosok szerint ötven százalék erejéig benne volt a pakliban, hogy ő is fejlődési rendellenességgel születhet. Úgy gondoltuk, teljesen mindegy, ha megismétlődik a dolog, akkor lesz még egy ilyen csodálatos gyerekünk. Mert Dani úgy nagyszerű, ahogy van.

Gerendás Péter ezúttal azokhoz a versekhez szerez zenét, amelyeket Vámos Miklós Apák könyve című műve nyomán írtak.
– Nagyon szerettem az apámat. Hiányzik, mióta már nincs ezen a világon. Jó lenne néhanap megkérdezni őt bizonyos dolgokról. Tudom, hogy sokszor tévedtem ebben-abban, de próbálok tanulni a hibákból. Nagy hangsúlyt fektetek arra is, hogy a feleségemet kellőképpen becsüljék a gyerekeink. Mellesleg azt szoktam mondogatni, hogy az apaság olyan szakma, amit az ember élete végéig tanul. Én is így vagyok ezzel. Már csak azért is, mert nyárra várjuk a nyolcadik Gerendás-babát. Ha minden igaz, kislány lesz. Így remélhetőleg javít majd a fiúk javára billenő statisztikai mérlegen.
Exit mobile version