Analízis – nem a lélekben

P.Á. | 2005. Május 18.
Egyre többen vannak körülöttem, akik azt gondolják, ha már szép és fõleg egészséges hajra vágynak, akkor be kell lépniük a bõsz hajápolók szektájába. Gondoltam, bár már rég odatartozom, kerüljek egyszer profi kezekbe is!




Egy ragyogó májusi reggel a nemrég nyílt Zsidró Szalonban talált. És bár lehet, hogy ezért sokan megköveznek, de a szalon vonzerejét nem zsidrósága (sosem hagynám ott hőn szeretett fodrászomat, akihez tíz éve hű vagyok), hanem az a tény adta, hogy egy Kérastase szalonról van szó. És itt álljunk is meg egy pillanatra, hiszen jelentkezzen, aki tudja, mi az a Kérastase!

A Kérastase a mindig kutató L’Oréal professzionális hajápolással foglalkozó márkája. (Divatosabb szóval persze brandje!) Megérkeztem hát az ominózus márkajelzéssel jelölt szalonba, ahol kedves lányok és fiúk gyülekeztek a napi munka kezdetén. Rám pedig lecsapott Tündi, akinek fiatalságán átütött szakértelme. De nem is a szakértelem volt az, ami elsőnek megfogott, hanem a hit, hogy igenis, mindenkinek legyen szép haja, és hogy vigyázzunk is arra, amit a fejünkre teremtettek.


Diagnózis

No de nem lehet hajápolás hajismeret nélkül. (Vajon miért van az, hogy a hozzánk illő sminkekről mindig beható ismeretekkel rendelkezünk, arcunk bőrtípusával már meg lehet fogni bennünket, a hajtípusunkról viszont határozott, ám sokszor téves elképzeléssel rendelkezünk?) Az analízis egy diagnóziskártya kitöltésével kezdődik, ahol olyan mélyre ható kérdésekre kell válaszolni, mint a hajmosás gyakorisága, a hajon végzett beavatkozások és a hajformázás módja. A haj és a fejbőr állapotát már maga Tündi határozta meg. Dagadtam is a büszkeségtől, még senki nem mondott ilyen szépeket a fejbőrömről!


Fürdetés és gőzölés

Szegény, lendületbe jött lány aztán bevallotta, hogy az én hajammal valójában semmi baj nincs, tehát különösebben látványos eredményre sem számíthatok. De a Kérastase hajrituálét azért én sem hagytam volna ki, így következett a hajfürdetés. Volumennövelő hajfürdetővel (a sampon tudományos neve…) olyan fejmasszázst kaptam, hogy egész napra megnyugodtam tőle. (Állítólag van, aki bele is alszik.)




Ezek után egy búraszerű dologba gyömöszölték a fejem, miután a hajamra pakolás került. A következő húsz percben parányi gőzbombák passzírozták a szálakba a pakolás hatóanyagát. Ezután már csak a szárítás maradt.

Kicsit sajnáltam, bár persze nem igazán, hogy nem makacs korpával, vagy törött hajvégekkel érkeztem, mert állítólag ezeken is igazán látványos lett volna az eredmény. De hát mit tegyünk, túl régóta ápolom bőszen a hajam. Zsidró Tamás meg elő se került egész idő alatt…





Az analízis és a rituálé ebben a szalonban 2100 forintba kerül, de az árban a hajszárítás nincs benne.
Exit mobile version