A jót könnyû megszokni!

vzs-mk | 2005. Május 25.
Ne mondd, hogy az elején nem görcsöltél rá egy kicsit, hogy bal láb kuplung, jobb láb gáz, de ki kezeli a féket? Milyen jó, hogy azóta feltalálták az automata sebességváltót!







Kattints a képre!
Bevalljuk őszintén: szerelem volt az első látásra. A Lancia Ypsilon – ahogy azt Bródy János is megénekelte – ott állt (teljes kékségében) az út szélén. Ott állt, és igéző volt. Szép vonalai egyből elárulják, hogy olasz tervezők gondoskodtak a hódító részletekről. Belseje pedig mesésen retro és izgatóan modern egyszerre. Szóval az első pillanattól kezdve nem tudtuk már érzelmek nélkül kezelni ezt az autót. Amikor pedig újabb és újabb kényeztető részletek is előkerültek, hát mit is mondhatnánk? Rabjai lettünk egy gyönyörű járgánynak.

Zavarbaejtő szépség
A szép vonalak belül is megszépítik az utasteret, a háromajtós kivitelhez képest tágas belső, kényelmes ülések és a műszerfal dizájnja határozza meg a






Ott állt (teljes kékségében) az út szélén …
stílusos autózást. A finom, puha kárpit körbefut az autó belsején, még a műszerfalra is jut belőle, amit egyébként egyénivé tesz a csontszínű kerettel felszerelt, retróban pompázó sebességmérő és fordulatszámláló. Igaz, ezzel volt egy kis gondunk is, hiszen a szuperdizájn jegyében ügyesen középre, előre elhelyezett mérők nagyon nehezen követhetők, különösen gyors forgalmi helyzetben, vezetés közben kis nyaknyújtogatással lehet csak pontosan leolvasni értékeiket.







Továbbülni egy automata váltós autóba … Még az állam is leesett
Automatán váltás nélkül
Kispolszkiból átülni egy Citroënbe nagy ugrás, de továbbülni egy automata váltós autóba, az igazán óriási lépés, és – valljuk be – kihívás is a maga nemében. Aki nem vezetett ilyen járművet, annak nehéz elhinni, hogy nem fullad le a motor a legnagyobb araszolós csúcsban sem, hogy nem kell folyamatosan játszadozni a pedállal, és hogy a bal lábat csak úgy lazán pihentetve kell tartani, hiszen a jobb lábbal irányítható minden. Egy ilyen autó szelídített tigrisként dorombol még a legtöbb türelmet kívánó fél ötös belvárosi úton is.


Ha hosszabb útra indulunk az Ypsilonnal, biztosan érezhetőbbé válik az automata váltás zökkenője. Amikor ugyanis az autó eléri a megfelelő fordulatszámot és továbblép, a kocsi kicsit megzökken, érezhetően lassabbá válik. Ezt a “lassulást” aztán hamar behozza, mégis, előzéskor például nagyon zavaró.







Lancia Ypsilon 1.4 E.S.T
Motor: 1368 köbcentis
négyhengeres, benzines
Hajtás: elsőkerék-hajtás, ötfokozatú automata váltó
Teljesítmény: 95 lóerős
Gyorsulás:0-100 km/h:10,3 sec
Végsebesség: 175 km/h
Fogyasztás: (városon kívül/városban/vegyes):
5,4/8,2/6,4 l/100 km
Listaár:3 995 000 HUF – 2 850 000 HUF


Egyéb finomságok


Bár rövid flörtünk idején nem perzselt minket a nap melege, mégis örömmel vettük, hogy a kocsiban klíma is található, amelyet ráadásul a vezetőoldalról és az anyósülésről is lehet állítgatni. A “száguldás-szerelem” élményét fokozza a jó kis sound-maschine, a rádió mellett őrületes élménnyel izgató hangfalakkal, ötlemezes CD lejátszóval. Utóbbi boxa a csomagtartóban kapott helyet. A legfinomabb finomságot mégis a kormány city funkciója jelentette. Ez a könnyített kormánymozgatás azt jelenti, hogy bármilyen apró helyre beügyeskedhető a kicsi autó, nem kell megszakadni a kormány tekergetésében.





Kicsi kocsi
Kétségkívül női szíveket dobogtató finomság a Lancia Ypsilon. A nyári bohókás időszakban a napfénytető csak tovább fokozza a vidámság, könnyedség élményét. Hosszabb távra, nagy családdal azonban ne tervezz utazást vele, hiszen például a csomagtartója olyan kicsinyke, hogy maximum néhány bevásárlócekker és egy bőrönd kaphat benne helyet. Ha szingliséged megkoronázására készülsz, bátran figyelmedbe ajánljuk ezt az autót. Szép, modern, igazi városi női autó.


Még több kép a Lancia kalandtúráról! Kattints ide!

Exit mobile version