A Kr.e. harmadik századra a kínai selyemmanufaktúrák egész Ázsiában és a Nyugat felé is kiépítették kereskedelmi útvonalaikat – az ún. selyemutakat -, valamint Japánba is szállítottak a tengeren keresztül. A történelem során a rómaiak találkoztak először ezzel a varázslatos anyaggal, bár soha nem ismerték eredetét.
552-ben Justinianus császár két szerzetest küldött térítő körútra Ázsiába, akik bambuszbotjukban kicsempészett selyemhernyó-gubókkal tértek vissza Bizáncba (ez a történelemben említett legelső ipari kémkedésnek tekinthető). A selyemhernyó-tenyésztés hamarosan elterjedt Kisázsiában illetve Görögországban is.
Az arabok a 7. században agresszív terjeszkedő politikát folytattak: a perzsák legyőzésével a selyemkészítés féltve őrzött titkát is megszerezték, majd az újonnan meghódított területeken (Afrika, Szicília, Dél-Spanyolország) is rövid idő alatt elterjesztették. Ennek eredményeképp vált a 10. századra Andalúzia Európa legfontosabb selyemkészítő központjává.
A keresztes lovagoknak, a Mongol Birodalom terjeszkedésének, illetve Marco Polo Kínában történt utazásainak köszönhetően szédületes fejlődés kezdődött a Kelet-Nyugati árukereskedelem, elsősorban a selyem területén. Ennek nyomán alakult ki és erősödött meg a 12. században Itáliában a selyemipar.
1450-1466 között a franciaországi Lyon lett a külföldről származó selyem kereskedelmi központja, de az import áru olyan mértékű tőkekiáramlással járt, hogy 1466-ban XI. Lajos szabályozta “a selyem és aranyáruk készítésének fortélya Lyon városunkban” rendeletével a kedvezőtlen folyamatot.
1536-ban I Ferenc kizárólagos monopóliummal ruházta fel Lyon városát a selyemimport- és kereskedelem tekintetében, amely megteremtette Lyonban a selyemipar biztos alapjait.
A cikk folytatását itt olvashatod el»