Ragadd meg a pillanatot!

nlc | 2005. Június 24.
Mennyi idõt pazaroltál már el arra, hogy a megváltoztathatatlan múlton rágódtál, vagy a még elérhetetlen jövõrõl ábrándoztál? Itt az ideje, hogy ne csak túléld, hanem megéld a jelen minden pillanatát! Ebben az alábbi gyakorlatok nagy segítségedre lesznek.





Az örök elégedetlenek ideje lejárt. Véget vethetünk a felesleges rágódásnak, amennyiben csak akkor veszünk tudomásul egy helyzetet, ha már megtörtént. Vagyis előtte nem futunk felesleges köröket, és nem őrlődünk semmin, amíg ott nem áll előttünk. Ez Shannon Duncan, az Itt és most című nagysikerű könyv szerzőjének receptje arra, hogy közelebb kerüljünk álmainkhoz. Az ehhez vezető úton úgy vezet végig minket, hogy közben magunkat is jobban megismerjük.


Figyelj befelé!

Bizonyára előfordult már veled, hogy látszólag belemélyedtél egy tevékenységbe, ám a gondolataid messze jártak. Ezzel nem vagy egyedül, hiszen legtöbben folyamatosan múltbéli dolgokon törjük a fejünket. Ezzel még nem is lenne baj, ha rosszkedvünk, lehangoltságunk és aggályaink jó része nem a már vagy a még nem létező dolgok felidézéséből fakadna. Ha viszont megtanuljuk, hogyan maradhatunk a jelenben, lehetőségünk nyílik új módon megfigyelni magunkat. Első lépésként ki kell szakadnunk ábrándvilágunkból.

1. gyakorlat

Keress egy olyan helyet, ahol egyedül lehetsz. Csak a légzésére koncentrálj, és vesd be az összes érzékszervedet: Milyen színeket látsz? Milyen illatokat érzel? Meleged van? Lazák a vállaid? Ezután figyelj befelé! Átélsz valamilyen érzelmet éppen? Egyszerűen csak fogadd be a pillanatnyi élményeket, anélkül, hogy bármi kizökkentene ebből a lazult állapotból!


Milyen is vagy valójában?

2. gyakorlat

Vegyél elő papírt és tollat, majd írd össze, hogyan vélekedsz önmagadról: Milyen embernek tartod magad, milyennek látod a külsődet, a jellemedet? Mire tartod képesnek magad? Hogyan bánik veled az élet? Könnyen boldogulsz-e társaságban?

Nos, miután mindezt lejegyezted, állj meg egy pillanatra! Talán elsőre furcsán hangzik, de minden, amit papírra vetettél, vagyis amit gondolsz magadról, csak hiedelem. Csupán azt tükrözi, ahogyan magadat látod a saját színdarabodban. De ilyen vagy-e valójában? Gyakran ugyanis énképünk foglyaként élünk, és ördögi körbe kerülünk azáltal, ha rosszat gondolunk magunkról. Ilyenkor pedig görcsösen viselkedünk, mert csak arra figyelünk, amit el akarunk érni. Ha a helyzet nem kedvez nekünk, hadakozás helyett inkább legyünk türelemmel, és keressük meg azokat az áramlatokat, amelyek jó irányba sodorhatnak!


Ismerd fel a feszültséget!

Sokan folyamatos stressz alatt élünk, amihez annyira hozzászokunk, hogy már észre sem vesszük jelenlétét, miközben szépen lassan kiüresedünk érzelmileg. Ahhoz, hogy valóban a jelenben tudjunk élni, le kell számolnunk a feszültségünket kiváltó tényezőkkel. Mielőtt minden bolhából elefántot gyártanánk, gondoljuk át, mennyire megalapozottak a problémáink. Nem érdemes például olyasvalamin rágódni, aminek nem ismerjük a hátterét. Megeshet, hogy a félelmünknek nincs is valóságos alapja.


3. gyakorlat

Bármit is érzel, fogadd el úgy, ahogy van. Lélegezz mélyeket, figyelj a mellkasod emelkedésére! Ne hadakozz a valóság ellen, egyszerűen legyél elnéző önmagaddal szemben! Végezd 10 percig a gyakorlatot, és meglátod, utána sokkal könnyebbnek érzed majd magad.

A folytatásért klikkelj ide»

Exit mobile version