StílusMegjelenés
Anna, 38 éves
30 éves múltam, jelenleg itthon vagyok gyeden a 21 hónapos kisfiammal. Észrevettem, hogy amióta itthon vagyok slamposan nézek ki, csak egy szabadidőruha, és irány a játszótér és séta. Nem sminkelem ki magam, pedig lapul szemceruza a fiókban, és a hajam se áll sehogy. Aztán pedig nem merek barátkozni a többi kismamával, mert félek, hogy lenéznek. Ők csinosak, a némi súlyfelesleg ellenére is kint a hasuk a pólóból. Szeretnék én is magabiztos és csinos lenni! Ugye segítetek?
Egy nagyon régi gondom még, hogy kicsi a mellem és lengőbordám van, ami miatt nem szívesen veszek fel sztrech felsőt, pedig annyira tetszene.
Andrea, 30 éves
A kislányom születése után (már 4 éve) nagyon sok súlyfelesleg maradt rajtam, és hogy őszinte legyek, még híztam is azóta. A férjem nagyon rendes, nem mond semmit, csak azt: nem baj, majd lefogysz, mert ügyes vagy. Ilyenkor ismét belekezdek egy fogyókúrába, de sikerélményem nem lesz, mert nem vagyok kitartó, és abbahagyom.
Nemsokára itt a strandszezon, és én már előre félek, mikor találja ki a férjem, hogy menjünk strandra. Természetesen önbizalmam nincs, soha nem tudom eldönteni, melyik ruha áll jól (szerintem egyik sem).
A másik, ami idegesít, a hajam. Szeretem a hosszú hajat, de mivel erős szálú, dús, ezért bármelyik frizura is csak ½ vagy 1 napig tart. Fölöslegesen ülök a fodrásznál kb. 2 órát. Még senki sem tudott olyan frizurát készíteni, amelyik legalább 2 napig tartott. Megjegyzem minden fodrász rögtön rövidre akarja vágni, ezt meg én nem szeretném. Szeretném már végre én is jól érezni magam a bőrömben, és nem csak irigykedve figyelni a nőies nőket.
Jó lenne, ha nem kellene szégyenkeznem mások előtt, rám férne már egy kis bíztatás, és én is egy szép, fiatalos anyuka, csábító feleség lehetnék.
Tünde, 31 éves
Önbizalom? Nem sok olyan embert ismerek, akinek van. Így van ez nálam is. Egy gyerkőc, egy válás, több sikertelen kapcsolat után honnan is lenne? Így marad a feltűzött haj, a hosszú ruhák, s hogy azért mégis nőnek érezhessem magam a smink, azaz a szemspirál.
Andrea, 32 éves
ÖnkifejezésKapcsolatteremtés
Remélem nincs gond a tegezéssel, a honlap hangvétele miatt merészkedtem használni a tegező módot. 34 éves vagyok, van több diplomám, mégis gyakran érzem úgy, hogy akkor sem vagyok határozott egy témában, ha egyébként 100 %-ban ” vágom” azt. Mások akkor is határozottan kifejtik a véleményüket, ha egyértelmű, hogy hülyeséget beszélnek, én pedig akkor sem merek megszólalni például a vezetői értekezleten, ha biztosan tudom a helyes választ. Ha pedig hirtelen megszólítanak, gyakran csak hebegek, és halkan elsuttogom a feleletemet, ami így nem hatásos, pedig lehetne az is.
Beáta, 34 éves
Hát igen, már gyerekkoromban se voltam a túltengő önbizalom megtestesítője: én voltam a kövér kislány, aki sírva fakadt, ha énekből felelni kellett az egész osztály előtt, vagy rögtön lángba borult arccal ült a helyén, ha csak a padtársát megszólították. 🙂 Azóta ugyan eltelt jó néhány év (mondjuk 20), már a kövér kislány jelző sem teljesen helytálló, a helyzet mégis keveset változott. Legutóbbi és legsúlyosabb önbizalmatlansági helyzetem az volt, mikor tavaly felkérést kaptam, hogy egy konferencián tartsak előadást. Szorgalmasan készültem az előadásra, a tartalom a fejemben volt, de a szerepléstől már hetekkel az előadás előtt álmatlan éjszakáim voltak. Aztán, mikor eljött az előadás ideje, teljesen kicsúszott a talaj a lábam alól, hallottam saját hangomat elcsuklani, éreztem a lábaimat remegni, és az előadás végére biztos leadtam egy kilót, annyira izzadtam. Az előadás után gyakorlatilag képtelen voltam visszaidézni, hogy egyáltalán mit beszéltem össze, az esti közös fogadáson pedig bujkáltam a résztvevők elől, annyira szégyelltem magam.
Ildikó, 28 éves
Nemrég voltam egy állásinterjún. Az első fordulón simán vettem az akadályokat, úgy éreztem, hogy az enyém lesz az áhított állás. Aztán behívtak a következő fordulóra, gondoltam ez már megvan. Sokáig töprengtem, mit vegyek fel, feltűzzem-e a hajam Megérkeztem a megbeszélt időpontban. Beléptem egy hatalmas, egyterű irodába, mindenki vetett rám egy-egy mit akar ez itt pillantást, majd elfordultak. Mivel még ott nem jártam, pár pillanatig ott toporogtam, várva arra, hogy valaki odajön, és megmondja, hova menjek. Nem tették, nem vettek rólam tudomást. A recepción megmondták, hogy a leendő főnök irodájának mi a száma, így némi töprengés után elindultam, hátha megtalálom. Majd ott álltam az ajtó előtt, bekopogtam. Semmi válasz, kopogtam még egyszer, és benyitottam. Nem kellett volna?! Innentől kezdve veszett ügyem volt. A pasas egyszerűen nem vett komolyan, úgy kezelt, mint egy csitrit, aki véletlenül odatévedt. Erre én megsemmisülten hebegtem-habogtam. Az állást nem kaptam meg. Azóta még bizonytalanabb vagyok.
Anikó, 25 éves
Csupán pár hónapja dolgoztam egy rádiónál, amikor a főnököm felajánlotta, hogy legyek én a főszerkesztő. Nem akartam és nem mertem elvállalni. Nem akartam, mert sajnáltam az akkori főszerkesztőt, aki ugyan állandóan panaszkodott a beosztására, de mégiscsak idősebb volt nálam, és nem volt szívem kitúrni. Nem mertem elvállalni, mert akkor nekem kellett volna parancsolgatni mindenkinek, és féltem, hogy emiatt megutálnak. Később nagyon megbántam a döntést, mert pont az az ember túrt ki a rádiótól, akinek anno visszautasítottam a pozícióját. A jelenlegi munkahelyemen is felajánlottak rövid időn belül egy kisebb vezetői állást. 3 fő lett volna alattam, de még ezt se mertem bevállalni.
Tímea, 31 éves