Madarak és az influenza

Bus István | 2005. Október 28.
Rántott pulykamell illatozik az asztalon, mellette egy kis krumplipüré és saláta. A hús gyönyörûen bebundázva, a panír aranybarna és ropogós, a pulykamell omlós és finom.

Ismerősöm gusztálja egy darabig, én nekilátok az ételnek, mire a haver elkezd vigyorogni, és feldob egy érdekes témát: ha ideér a madárinfluenza, akkor vajon a pulykákat is meg kell-e semmisíteni? És egyáltalán, mi lesz a reggeli tojásrántottával? És persze a panírral, amibe szintén kell a tojás?

Egy kicsit elbizonytalanodom, és egy pillanatra bizalmatlanul bámulok bele a tányérba. Jobb félni, mint megijedni; mi van ha már ez is, esetleg…? Látom magam előtt a Nők Lapját, amint életemben először és utoljára címlapra kerülök. Főszerkesztőnk írja a nekrológot: „Kedves kolléga volt, sajnos, végzett vele egy grillcsirke és egy rántott pulykamell, hiányozni fog.”

Hetek óta bombáznak bennünket egyre aggasztóbb hírekkel. Amíg a kórság Dél-Ázsiában állomásozott, egzotikus feneként gondoltunk rá. Jó messzire van, ott is marad. Nemrég még arról olvashattunk, hogy a madárinfluenza vírusa – vándormadarakban – átkelt az Urálon. De hát az Európát Ázsiától elválasztó hegység is több ezer kilométer – csak nem fog ideérni. Aztán a vírus felbukkant Törökországban. És ekkor már átsuhant az agyamon, jó ég, én ott már nyaraltam. Rögtön a tarkómon éreztem a vírus lihegését.

Három hete beoltották az egészségügy vezetőit is a madárinfluenza frissen kifejlesztett ellenszérumával. Akik kabarét sejtettek a dolog mögött, tévedtek. Magyarország éppen felkészül arra, amivel az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO is egyre sűrűbben emleget: ha a madárinfluenza vírusa „összefog”, mutálódik az emberi influenza kórokozójával, akkor öt-, pesszimistább becslések alapján húszmillió ember fog belehalni a betegségbe. Hajlamos vagyok ilyenkor arra gondolni, hogy csak nem véletlenül és feleslegesen riogatnak bennünket.

Nemrég aztán végleg karnyújtásnyira került hozzánk a madárinfluenza: Romániában, a Duna-deltában találtak fertőzött állatokat. Igaz, hogy néhány nappal később vaklármának bizonyult az egész, de csak egyet kellett aludni, hogy kiderüljön: a riasztás jogos volt. Mivel naponta változik a helyzet, így néha ellazulunk, máskor meg újra befeszülünk.

És ezen az sem segít, ha tudjuk, milyen nagyszerű vészforgatókönyvünk van járvány esetére. Országrészek karanténba zárása, szárnyasok megsemmisítése, oltóanyag legyártása – már látom a szemem előtt egy hollywoodi vírusos katasztrófafilm jeleneteit.

De kell-e ijesztgetnünk saját magunkat? Érdemes-e tartani a világjárványtól? Olvassunk-e újságot, nézzünk-hallgassunk-e híreket? Ha még nem szorongunk eléggé, hát, ezektől aztán mindenképpen fogunk. Ám túlzásba vinni sem érdemes. Egyelőre nem szükséges kiirtani az összes vadkacsát a parkban, simán főzhetünk magunknak lágytojást, baj nélkül rághatjuk le a csirkecombot, és az is biztos, hogy felesleges arra gondolnunk: a madárinfluenza már a spájzban van.

Exit mobile version