A böjt csodája

nlc | 2006. Január 05.
Az emberek szervezetében az évek során sok méreganyag rakódik le, és rengeteg salakanyag halmozódik föl. Ezek lebontására, kitisztítására a legalkalmasabb a böjt. A táplálékmegvonás áldásos hatásáról egyre többször hallunk, mégis kevesen vagyunk, akik belekezdünk egy többnapos, esetleg hetes böjtbe.

Hallottam a rendszeresen böjtölőktől, hogy könnyebb kibírni élelem nélkül, mint diétázva, de nem hittem. Fogadkoztam, egyszer rászánom magam, hogy saját bőrömön tapasztaljam meg. Végre összehozott a sors dr. Farkas Ilonával, „A Rák Ellen, az Emberért, a Holnapért Alapítvány” egyik vezetőjével. Azt mondta: végig kell csinálni, hogy írni tudjak róla. Nagykovácsi régi kastélyában vártak a sorstársak: kilenc daganatból gyógyult vagy tünetmentes nő, a böjtvezető orvos, dr. Kuklis Eszter, és néhányan az alapítványtól. Mindenki a felkészülésről, a várakozásról beszélt. Amikor rám került a sor, bevallottam, nem hiszek abban, hogy kibírom. Nem éreztem kiközösítést, egyedül az orvosnő csettintett, mondván, ez így elég ciki, és várhatóan súlyos tüneteket fogok produkálni a harmadik-negyedik napon, merthogy az a leghúzósabb. Aztán tornáztunk, majd sétáltunk. Délre meggyötört az éhség. Teáskanállal ettem a hígított zöldséglevet. A májpakolásba belealudtam. Este vidáman hallgattam a relaxálás fontosságáról szóló beszélgetést.

S hogy mi történt főszerkesztőnkkel a hatásvadász hétfőn, a korgó-morgó kedden, a szédülésmentes szerdán, a meggyőző csütörtökön, a túrázós pénteken, illetve a szenzációs szombaton, azt megtudhatják januári lapszámunkból.

Javaslatok böjtölőknek:

* sok mozgás, séta a szabadban
* kerülni a társasági programokat
* óvatos vezetés, a szédülés elkerülése végett
* gyakori szellőztetés
* naponta két-három alkalommal ásványianyag-pótlás
* savlekötés végett a patikában kapható Basica fogyasztása.
Amit a böjtről tudni lehet:

Léböjt
Orvos vagy böjtvezető által meghatározott ideig szilárd táplálékot nem veszünk magunkhoz, csak folyadékot, amely lehet szénsavmentes ásványvíz, tisztított víz, tea, hígított zöldség- és gyümölcslé. A léböjt és minden egyéb böjt fontos eleme a béltisztítás.

Béltisztítás
Minden böjt fontos kiegészítője az emésztőrendszer kiürítése és megtisztítása, amire több módszer létezik. A vékonybelek takarítására az éhgyomorra fogyasztott savanyú káposztalé, tejsavó, író, keserűsós víz a megfelelő; a vastagbélszakasz máig legelfogadottabb tisztítója a beöntés.

Májpakolás
A máj kiválasztja a méreganyagokat. Amikor böjtölünk, a méregtelenítő munkát ajánlatos májpakolással segíteni, serkenteni. Ezt úgy végezzük, hogy a jobb bordaív tájékára meleg vízbe mártott kis törülközőt teszünk, amire meleg vízzel töltött tömlőt helyezünk, a tetejére száraz törülközőt. Betakarózunk, húsz-harminc percet fekve pihenünk.

Óvatosan!
Orvosilag tilos böjtölni a pajzsmirigy- és fekélybetegségben szenvedőknek, a kismamáknak terhesség és szoptatás alatt, akut lázas állapotban, pszichózis, depresszió vagy egyéb lelki zavarok esetén. Daganatos betegeknek gyakran javasolják a böjtölést, de ezt tanácsos minden esetben orvossal egyeztetni. Rendszeresen gyógyszert szedő emberek kizárólag orvosi felügyelettel böjtölhetnek.

Milyen böjtöket ismerünk?
– vízböjt
– nulladiéta
– teaböjt
– nyákböjt
– nyersléböjt
– tejsavóböjt
– gyógyböjt vagy tealéböjtkúra
– Buchinger-féle gyógyböjt

Exit mobile version