| Bucsás Györgyi |
– Hány emberrel szerettetted meg a flamenco-t?
– Nem tudom. A tanítványaimmal, akiknek a száma évről évre nő, és természetesen azokkal, akik a környezetemben élnek. Az első, székesfehérvári csoportomat már ötödik éve tanítom. De egy-egy társasági összejövetelen is előbb-utóbb a flamencoról kezdek beszélni, megtalálom azokat, akiknek már a szó hallatán felcsillan a szeme. A barátaim, közeli ismerőseim pedig régen tudják, hogy velem lehet beszélgetni a flamencóról, meg egy kicsit a flamencóról, és aztán még egy kicsit a flamencóról: így aztán vagy megszoknak vagy megszöknek. Szóval, elég sok emberrel, azt hiszem.
– Hogy lett belőled flamenco tanár?“Ahogy megszülettem, táncra perdültem”
– Ahogy megszülettem, táncra perdültem. Még járni se nagyon tudtam, de már a mászókában ritmusra mozogtam. Aztán az anyukám négyéves koromban elvitt balettozni. Tizennyolc éves koromig balettoztam, amikor is Pécsre kerültem egyetemre. Ott nem folytathattam, hiszen a mesternőm Budapesten élt. Nem csak rosszul éreztem magam, de bele is betegedtem a tánc hiányába. Szerencsémre eljutottam a pécsi Művészeti Szakközépiskola egyik nyári táncpedagógus továbbképzőjére, és ettől kezdve elköteleztem magam a tánc mellett. A bölcsészkar mellett elvégeztem a budapesti középfokú táncpedagógus képzőt, moderntánc pedagógusi oklevelet szereztem. Jazz balettet, moderntáncot is oktathatnék
, ha időközben meg nem találom a flamencót. 1997-ben – épp a képző elvégzésekor – kezdtem el intenzíven flamencozni, először Vámos Verához jártam az Oktogon Tánciskolában. Aztán egyre jobban beleszerettem, megtanultam, tanulom, mai napig is táncosként, tanárként is. Valószínűleg, ha tizenhat évesen, amikor életemben először láttam flamencot elhatározom, hogy márpedig én ezzel szeretnék foglalkozni, nem alakult volna könnyebben az életem: hiszen eddig minden e felé sodort, minden ehhez segített.
– Mennyiben más a flamenco, mint a kortárstánc vagy a jazz balett, tehát amiket a pedagógusképzőn tanultál? Mi fogott meg benne ilyen visszavonhatatlanul? Hol találkozik a Te személyiségeddel a dél-spanyol temperamentum?
– A flamenco ugyanolyan, mint én vagyok. Szélsőséges. Olyan, aki teljes odaadással szeret vagy nem szeret, dolgozik vagy nem. Ha nem csinálhatok valamit maximálisan, sehogy nem csinálom. Szélsőségesek az érzelmeim, vihar tombol vagy halálos a nyugalom. Nem tudok langyos vízben ücsörögni, számomra nincs középút. Flamencot sem lehet csak úgy, éppen hogy táncolni, sőt a technikai tökéletesség sem elég. Egy igazi flamenco-táncos az érzelmeket -mélyeket, szenvedélyeseket, örömtelieket, bonyolultakat és a legegyszerűbbeket – fejezi ki a táncával. Mindazt, ami bennünk van, lehet.
Andalúzia a flamenco őshazája, mégis több, mint spanyol zene.
| Bucsás Györgyi
1990-1994: Budapesti Evangélikus Gimnázium Egy mondat Györgyitől: “Rubia flamenca. Magyarul annyit tesz, hogy egy szőke lány, aki flamencót táncol. És hogy kezdtem én, a szőke magyar lány éppen flamencót táncolni? A válasz egyszerű: beleszerettem!” Honlapja: |
Ebből a rendkívüli gazdagságot ötvöző találkozásból alakult ki pár száz évvel ezelőtt a flamenco, ez az alapvetően andalúziai cigányzene. Mai napig legautentikusabb őrzői az andalúz cigánycsaládok, ők ápolják, hordozzák, művelik, tanítják. Érdekessége egyébként a flamencónak, hogy mivel a cigányok sok évszázadon keresztül üldözötten éltek, nyilvános ünnepeken nem táncolhattak, nem énekelhettek, ezért eredetileg teljesen zárt körben alakult ki, és ahogy egy szakírója fogalmaz, mint a búvópatak terjedt. Hogy aztán valamikor a XVIII-XIX. században előtörjön és hódítson.
A rendkívüli sokféleségnek, többféle hagyománynak köszönhető, hogy a flamenco számtalan változatban, ritmusképletben, hangzásban, harmóniában gazdag. Dalainak tematikája a szabadságra vágyó börtönélettől, a születést és gyászt felölelve, a féktelen vidámságig, a magánytól és a szerelmi bánat gyötrelmétől a halászok hétköznapi tengerre szállásáig terjed. Általános és mindenhol, mindenkiben fellelhető emberi érzésekről, komolysággal, hitelességgel. A flamencóban a megélt érzések szólalnak meg megkapó egyszerűséggel, egyértelműséggel.
– Minden flamenco dalra lehet táncolni?
– Kevés olyan van, amelyet csak gitárkísérettel énekelnek, tánc nélkül. De természetesen van ilyen is, például az altatódalok. Bár, ki tudja, amennyire ma is élő, változó műfaj, lehet hogy tíz év múlva már erre is születik koreográfia. Hiszen ez az egyik legfőbb vonzereje a flamenco-nak: nem zárt, hanem folyamatosan új elemekkel bővül. Bárki hozzátehet és aki műveli, azt érezheti, egy élő rendszerhez kapcsolódik.
– Ez azt jelenti, hogy Te is tehetsz hozzá?
– Mindenki tehet hozzá.
– Új koreográfiát találhat ki az ember? Improvizálhat?
– Persze. Az improvizáció a flamenco egyik lényege. Mindent lehet, egyetlenegy fontos kötöttség van a flamencóban, az ütem, a compas. Ez a flamenco zene lelke. Ha compasban vagy, bármit megtehetsz, és bár irányított a repülés, önfeledtebb szabadságot nyújt, mint bármi más. Fantasztikus érzés! Néhány éve, amikor először éreztem, leírhatatlan öröm volt. Sok-sok gyakorlással bárki eljuthat erre a szintre.
– Spanyolországban mindenki tud flamencozni?
– Nem mondhatjuk, hogy úgy általában, mindenki szereti. Mondjuk baszk földön nem epednek érte. Az igazi otthona Andalúzia. Illetve, még Madridban jelentős, de ez inkább főváros voltának köszönhető. Andalúziában viszont tényleg a csapból is ez folyik: menő vállalkozó megy a terepjárójával a Sevilla-i főutcán és közben dübörög a flamenco az autóból. Ha egy férfi meglát egy szép nőt az utcán, és udvarolni akar, nem fütyül, sziszeg, hanem nekiáll énekelni. Ezt azért tudom, mert láttam.
– Nálunk is egyre népszerűbb. A világ más tájain is ez a jellemző?
– Nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy ha bármelyik nagyvárosban eldobunk egy követ, komoly esélyünk van, hogy egy flamenco táncost találunk el. Ami különösen érdekes, hogy a japánok mennyire imádják. A híres táncos, Farruquito szerint néha jobban érzik-értik a táncát, mint maguk az andalúziaiak.
Andalúziában megélhetést is jelent a tánctanítás. Magyarországon mi a helyzet?
Rengeteg munkával, fellépésekkel nyilván meg lehetne élni belőle. De valójában inkább nem. Én mással is keresem a kenyerem, iskolai kommunikációs tréningeket tartok.
– A baráti köröd a flamenco által szerzett ismerősökből áll?
– Nem kizárólag, de rengeteg a flamenco révén megtalált barátom. Azért mindenki, aki közel áll hozzám, tudja rólam, ez nekem több mint tánc. Tudják, hogy nincs hagyományos értelemben vett karrierem, nincs annyi pénzem, mintha mondjuk egy multinál dolgoznék, viszont azt is látják, hogy szabadon azzal foglalkozom, amit a legjobban szeretek. A napi gyakorlással, tanulással, fellépéssel – az egész életformával együtt. Sőt, azzal is tisztában vannak, hogy ha valaki rálép a flamenco cipőmre, igen csúnyán tudok nézni. Egyébként a legtöbb nem flamencos barátom büszke rám.
– Van-e olyan szakirodalma a flamenconak, amelyben mondjuk tánckoreográfiák, lépéskombinációk leírása található?
– Sehol semmi. Szakirodalom van, de a tánc leírhatatlan. Van egy-két alaplépés, de inkább a zene a fontos. Meg a gitáros. Meg az énekes, a tapsoló (a palmero), illetve a ritmushangszeres (a cajonos), és még ahány zenész van. Mindenki együtt. Az, hogy egymásra nézzünk, együtt legyünk, értsük egymást. Ugyanis a flamenco az egyik legközösségibb műfaj. Még a kurzusaimra járók is előbb-utóbb közösséggé formálódnak.
– A Te óráidon leginkább lányok vannak.
– Ez sajnos így van, holott ugyanannyira női, mint férfi műfaj. Minden egyes mozdulatnak, technikának megvan mindkét verziója. Ha pedig férfi adja elő, igazán férfias és kemény tánc.
– Fellépéseket említettél. Hol láthatunk Téged flamencozni mostanában?
– Már nyáron is táncoltam a tanítványaimmal a Roma Legenda című rock operában, amelyet most a Belvárosi Színházban is láthat a közönség.
Elvárod a társadtól, hogy flamencozzon Veled?
Ennek a két dolognak semmi köze egymáshoz! Még azt sem várom el, hogy a flamenco zene tetsszen neki. Soha nem is volt táncos párom. Azt viszont elvárom, hogy engem ezzel együtt fogadjon el!
– Kinek ajánlod a flamencót?
– Mindenkinek! Ezt minden korosztály elkezdheti, megszeretheti. Az egyik fesztivál világhírű tanárának kedvence egy ötvenéves német háziasszony volt, aki úgy táncolt, hogy abban benne volt a szíve, lelke. Andalúziában sem a fiatalok kiváltsága a zene és a mozgás. Mint ahogy a derű sem.
– Azért meg kell küzdeni ezekért a mozdulatokért
– Hát, küzdős. Egy picit olyan, mint a harcművészetek. A harcművészetek sem adják magukat könnyen, azokat is évekig kell gyakorolni. De azok a tanítványok megmaradnak, akikben van elszántság. És ebben rejlik az egyik vonzereje is: magunknak kell megdolgozni érte. Viszont aki egyszer elkezd igazán táncolni, marad, többé nem tud a tánctól elszakadni.
– Meddig szeretnél flamencózni?
– Mindig! Három gyerek után is, nagy popsival. Itt ez egyáltalán nem lényeges. És majd úgy szeretnék meghalni, 80-90 éves koromban, hogy azt meséljék az unokáim, dédunokáim egymás között: Hát, igen, a dédi egy kicsit túlhajtotta a gyakorlást, lefordult szegényke a flamenco cipőjéről!