Új szerv, új élet

nlc | 2006. Március 02.
Egy májátültetésre szoruló négyéves kislány életéért egy egész ország aggódott. Édesapja egyik májlebenyét kapta. Hiába! Hazánkban ez volt az elsõ élõ donoros májtranszplantáció. Bár a kislány életét további mûtétekkel sem sikerült megmenteni, esete sokakat késztetett gondolkodásra: mit tennének hasonló helyzetben?




Sajnos, itthon nincs kultúrája annak, hogy családi, baráti körben a halálról beszélgessünk. Nem merünk fölkészülni arra, mit teszünk majd, ha ilyen helyzetbe kerülünk. Amikor a családtagok szembesülnek azzal, hogy hozzátartozójuk szerveit el kívánják távolítani, pánikba esnek. Automatikusan tiltakoznak. Optimális az lenne, ha minden kórháznak volna fölkészített koordinátora, aki értesíti az illetékeseket. Ma ez nincs így. Gondot okoz az is, hogy több kórházban a tárgyi, az infrastrukturális, a személyi feltételek hiányosak. Nincs mód életben tartani a lehetséges donort a szervkivételig.
Ha kevés a szerv, megoldást jelenthet az egészséges ember szervfelajánlása (élő donáció). Ez azonban csak páros vagy osztható szervnél, vesénél, májnál jöhet szóba.

Az egyik legfontosabb érv az élő donoros szervátültetés mellett, hogy a kilökődés veszélye lényegesen kisebb, hiszen a szerv minimális időt tölt a testen kívül. Ellenérv is akad. Egyrészt a szervadományozás kockázattal jár. Májnál ezer esetből kettő-négy, vesénél tízezerből három-hat végződhet halállal. Másrészt felmerülhet a szervkereskedelem gyanúja, nagyon fontos ellenőrizni, hogy az adományozó valóban önként, minden kényszer nélkül veti alá magát az operációnak. A törvények ugyanis sok helyütt, így Magyarországon is megengedik, hogy nem rokonok szoros érzelmi kötődésre hivatkozva szervet adományozzanak.

Az ellenérvek mellett több etikai kérdésről folynak viták. Például gyermek adhat-e szervet szüleinek? Ha vércsoport-egyezési problémák miatt valaki nem adhatja a veséjét a saját hozzátartozójának, elfogadható-e, hogy a szervet más kapja, akinek egy rokona viszonozná az életmentő szívességet?
Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány elnöke váratlanul került súlyos állapotba.

– Egy gyors, rövid lefolyású autoimmun betegség miatt kellett dialízisre járnom 1992-től. Furcsa volt a helyhez kötöttség, hiszen korábban sokat utaztam. Felmerült a vesetranszplantáció lehetősége, várólistára kerültem. 1994 karácsonyára hazahoztuk az édesanyámat a kórházból, és december 27-re kértem mentőt, hogy visszavigyék. Egy nappal korábban csengettek. Bosszúsan mondtam a mentőknek, hogy rosszkor érkeztek, de kiderült: értem jöttek, veseriadóm van. Két hét múlva már otthon voltam, új vesém nagyszerűen működött. Azóta folyamatosan gyógyszereket kell szednem, de egyébként normálisan élek. A műtétem előtt is szerettem mozogni, de csak utána, ötvenévesen kezdtem el versenyszerűen úszni és síelni. Már több érmet szereztem, szinte minden fontosabb versenyen ott vagyok. Egyáltalán nem bánom, hogy „trapi”, vagyis transzplantált lettem.





 Zsuzsa segíti a transzplantációra várókat és az új szervvel élőket (www.transalap.hu). Évek óta a szervezet vezetője, mindenese. Pályázati és egyéb támogatásokból ismeretterjesztő programokat, előadásokat, kiállításokat szerveznek, dokumentumfilmet készítenek. Nemrég honlapot (www.szervatultetes.hu) indítottak. Céljuk, hogy az emberek családi körben beszéljenek a transzplantációról

Exit mobile version