Imádom a reggeleket. Tiszta, reményekkel teli olyankor minden. Egy új nap, tele új lehetõséggel, eséllyel, történéssel, várakozással. Egykoron a szombat reggeleket szerettem legjobban, amikor a hegyek között futni indultam Mázlival, a kutyámmal.
A nap sokszor még ekkor bújt ki vörösen világítva a dombok mögül, az ebem volt a világ legboldogabb kiskutyája, hisz rohangálhatott, engem pedig hihetetlenül feltöltött a természet ereje, a gyönyörű fények, illatok és persze nem utolsó sorban maga a futás. A faluban persze mindig furán néztek rám, mert az elöregedett vidéken a legritkább esetben kap futócipőt az ember. Aztán megszokták, megszoktak.
Szóval, higgyék el, nemcsak a májusi eső ér aranyat, de például egy májusi kocogás is. Avagy bármilyen mozgás, akár egy kis séta is
A sport sok mindent ad az ember életéhez. Tartást, fegyelmet, önfegyelmet, barátokat. Én is sokkal egyszerűbben dolgozom együtt azokkal, akik valamikor rendszeresen sportoltak. Sokkal megbízhatóbbak, jobban lehet rájuk számítani, hisz ők már tudják, bizonyos teljesítményekhez energiabefektetés is szükséges, és ha csinálunk valamit, azt csináljuk jól. Müller Péter például nekem mindig maga volt a bölcsesség. Aztán egy szép napon kiderült, ő is egy edzőterem látogatója reggelente. Nem csodálkoztam rajta.
