A szép bõr mércéje

nlc | 2006. Május 04.
Valamikor a porcelánfehér bõr volt az igazán gyönyörû és kívánatos. Napernyõvel sétáltak a hölgyek, hogy megóvják bõrüket a napfénytõl, de még a ruháik is hosszú ujjúak voltak és földig értek, hogy véletlenül sem érje nap a bõrüket.




Persze ahogy változott a ruha-, a cipő-, és a frizuradivat, úgy az is változott, hogy éppen melyik bőrszín lett a trendi. Ahogy egyre kurtábbak lettek a ruháink, úgy vált egyre fontosabbá, hogy a bőrünk is egészséges színben pompázzon. A napfürdőzés népszerűsége évtizedeken keresztül uralta a divatot. Azután, amikor kiderült, hogy a túl sok napozás bőrrákot okozhat, valami mást kellett kitalálni. A szoláriumok bevezetésével töltötték be azt az űrt, ami keletkezett. Ugyanolyan szép barna bőrt lehetett varázsolni a szoláriummal, sokkal rövidebb idő alatt. Várható volt viszont, hogy a szoláriumokról is kiderül, hogy pozitív barnító hatásuk mellett, a mellékhatásaik nem túl egészségesek.


Most viszont elérkeztünk a 21. század megoldásához. Vége a túlzásoknak, a legfontosabb mindenben a természetesség, az egészség lett. Mivel a szép bőr mércéje továbbra is az enyhén napbarnított bőr, ezért meg kellett találni azt a megoldást, ami a nők számára a legelfogadhatóbb.



Szeretnél szép nyárias színt adni a bőrödnek egész éveben?





A Dove Summer Glow testápolók ennél még többet nyújtanak, hiszen a csipetnyi önbarnító mellett, a Dove-tól már jól ismert aktív hidratálókat is tartalmazzák, amelyek 24 órás ápolást biztosítanak a bőrödnek. A gyengéd önbarnító összetevők a bőr felszínén lévő aminosavakkal lépnek reakcióba, így juttatják bőröd a kellemes barnás színhez. Napi használatával fokozatosan alakul ki a halvány barnaság, ami egyenletes fedést eredményez.

Lehet tél, tavasz vagy nyár a te bőröd gyönyörű napbarnított színben csilloghat évszaktól függetlenül. Ápoltsága, hidratáltsága pedig nem lesz semmi máshoz fogható!

Napi használatával fokozatosan alakul ki a halvány barnaság. Az egyenletesebb és tartósabb szín érdekében érdemes az első használat előtt bőrradírozó tusfürdővel leradírozni a bőrünket és a lehető legegyenletesebben felvinni a testápolót a száraz bőrre.





Exit mobile version