Biotoalett és Robot WC

nlc | 2006. Szeptember 07.
Gondoltad volna, hogy i.e. 2350 környékén Mezopotámiában már ismerték az ülõtoalettet? Az ókori rómaiak pedig társas WC – ket használtak, ahol 20-25 fõs díszes berendezésû árnyékszék alatt folyóvizet áramoltattak





A fejlődés természetesen az élet minden területére kihat, így a toalettek is folyamatosan átalakulnak, egyre több higiéniát és kényelmet kínálva használóiknak.

Az egyik legnagyobb áttörést, a 19. században népszerűvé vált öblítéses WC jelentette, bár akkoriban talán több kárt okozott, mint hasznot, hiszen az öreg emésztőgödrök nem tudták ellátni feladatukat, így hihetetlen mennyiségű kórokozó került az ivóvízbe, és ezzel olyan betegségek szedték áldozataikat, mint a kolera, a tífusz vagy a hepatitisz. Manapság is kb. 189 fajta kórokozó lapul egy átlagos WC-ben, és egy óra leforgása alatt egyről millióra szaporodnak.

Mivel a 21. század embere tisztában van azzal, hogy a higiéniás körülmények mennyire fontosak, ezért a toalettek innovációjánál ezt tartják a legfontosabb szempontnak. Az emberi salakanyaggal kórokozók milliói jutnak a WC-be, ezért nagyon fontos a helyiség tisztántartása, és persze az is, hogy minél kényelmesebben „végezhessük el a dolgunkat”.


Mi is az a Biotoalett?

A környezetvédelem és a higiénia szempontjait figyelembe véve alakították ki a komposzt-toalett prototípusát. Egy svéd úriember, bizonyos Rikard Lindström találta fel, ezt a vízöblítés nélküli száraz komposztáló toalettet, amely mindenféle szerves hulladék befogadására alkalmas, lakáson belül telepíthető, higiénikus berendezés. Végterméke értékes biohumusz. Ennek a továbbfejlesztett változata a német tudósok agyából pattant ki, és a neve Biotoalett. Ez a WC elválasztja egymástól az emberi ürüléket és a vizeletet: ez utóbbit sóvá kristályosítja, a „szilárdabb darabokat” pedig mésszel kezelve összegyűjti, és ez is trágyaként hasznosítható.


A kényelmes japánok

Japánban egy egészen másfajta WC kikísérletezésén dolgoznak. A vékony falak miatt csendes vízáramot használnak. A további „hangok” csökkentésére zenélő „műszerfalat” dolgoztak ki, amely még az ülőke felmelegítésére is alkalmas. Sőt leöblíti a hátsó felet, majd meg is szárítja azt. De nekik még ez sem elég! Egy olyan berendezést is szeretnének felszerelni, amellyel a fülkében ülő személy egészségügyi állapotát is ellenőrizheti. Megmérheti a vérnyomását, és az




automatikusan gyűjtött vizeletből elvégezheti azon, a szükséges vizsgálatokat is.


Amíg viszont kiderül, hogy a Biotoaletté a jövő vagy a Robot WC-é, a higiéniára addig is fokozottan ügyeljünk.

A Domestos 5x, 5-ször tovább pusztítja a baktériumokat, mint eddig bármikor. Ezért amíg ez “fontos” kérdés el nem dől, azt javaslom, használd ki a Domestos 5x erejét!

Látogass el a honlapra! »

Exit mobile version