Nõvé érni…

nlc | 2006. Október 12.
Nõnek lenni a mai világban nagy kihívás. Számtalan szerepnek kell megfelelni, hiszen szinte teljesen ellentétes elvárásokat támasztanak a nõkkel szemben.




Egyszerre kell, hogy magabiztosságot sugározzanak, de mégis nőiesek, lágyak maradjanak. Akkor számítanak tökéletesnek, ha nemcsak kihívóak, hanem szendék is egyben, ha nemcsak bölcsek, de szelídek is.

Ez egy felnőtt nő számára sem könnyű feladat, hát még egy kamaszkorban lévő lánynak! A kamaszlánynak először is meg kell ismernie önmagát, saját korlátait és lehetőségeit. Meg kell tanulnia azt a gesztusrendszert, amitől felnőtt nőként, majd igazán nőnek mondhatja magát.

Erre a szerepre természetesen pici korunk óta készülünk, úgy, hogy nem is vagyunk tudatában. Kétévesen már anyu ruháiban parádézunk a tükör előtt, négyévesen anya magas sarkú cipője a legnagyobb kihívás, hatévesen pedig már gyönyörűen kifestjük a szánkat, anyu r



úzsával.

Amikor végre tiniként elérkezik az első bulik ideje, már tudjuk, hogy a csábítás legfőbb eszköze az illatunk, ezért titkon csenünk anyu dezodorából, parfümjéből. Anyu sohasem haragszik ezért, de finoman tudatja velünk, hogy a következő alkalommal már tudjuk, hogy a kevesebb több, vagyis nem kell illatfelhőbe burkolózni, hanem csak diszkréten illatozni, ahhoz, hogy a kiszemelt fiú felfigyeljen ránk. Így lassan az ő segítségével felépítjük női fegyvertárunkat, amellyel majd az ellenkező nem képviselőire hatni próbálunk.






Az anyukák azt is tudják, hogy az igazi nő sohasem izzadságszagú, sem a szó szoros, sem pedig a szó átvitt értelemben.

Ebben most a Rexona is segítségükre van, hiszen megjelent az első, kifejezetten tinik számára készült dezodor, amelynek diszkrét fiatalos illata és izzadásgátló ereje nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az anyukák, a lányaikat a nővé érés folyamatában segíthessék.
Exit mobile version