Az orvosok három-négy százalék esélyt adtak életben maradására.
Szívszorító látvány volt az inkubátorban. Számtalan cső a lányomban, aki elfért a tenyeremben. Infúzióval táplálták, később kapott egy-két milligramm pasztőrözött anyatejet. Háromóránként harminc percet lehettem mellette. Könyékig fertőtlenített kézzel nyúlhattam be hozzá meséli édesanyja.
Diana másfél hónap után otthonról járt be a kórházba, vitte az anyatejet.
Szörnyű volt látni, hogy üres egy-egy inkubátor. Janka mellett több, nála nagyobb súlyú baba is meghalt. Erről nem beszélt senki. De mind tudtuk. Mégsem sírhattunk. Egyetlen egyszer mégis elsírtam magam, amikor beléptem és láttam, hogy szürke az én kicsi lányom. Fertőzést kapott emlékszik vissza.
A terhesség első fele problémamentes volt. Az ötödik hónapban Diána elkezdett vizesedni, a gyomrát fájlalta.
Elmenten a körzeti orvoshoz, mert a nőgyógyászom külföldön volt. Ő beküldött a kórházba azzal, hogy terhességi mérgezésre (toxémiára) gyanakszik. Az ügyeletes nőgyógyász megvizsgált, azt mondta, a savtól fáj a gyomrom.
Dianának és Jánosnak az is furcsa volt, hogy minden vizsgálatnál egyre későbbre tolódott a várható szülés időpontja, és hogy öt hónapos terhesen szinte nincs pocakja.
A hasam négy nap alatt nőtt meg. Mint utólag kiderült a sok víztől megrepedt a bőr a pocakomon. A nőgyógyászom ekkor elküldött egy másik orvoshoz ultrahangra. Közben vérnyomáscsökkentőt kaptam. Az ultrahangon kiderült, a baba nem fejlődik megfelelően, víz van a hasüregemben, amely már csaknem a szívemig fölkúszott. Másnap, nagypénteken befeküdtem a kórházba, ahol azt ígérték, hogy húsvét után összeül egy konzílium. Vasárnap az ügyeletes azt javasolta, menjek át egy másik kórházba, mert a Szent István nincs felkészülve egy huszonnyolc hetes baba fogadására. Így kerültem a II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára.
Dr. Patai Kálmán tanár úr volt ügyeletben. A vizsgálatok eredményei gyorsan elkészültek, és a kismamát már tolták is a műtőbe.
Ott tudtam meg, hogy terhességi toxémiám van, és ha nem császároznak meg időben, nem tudnak megmenteni. Többször műtöttek már korábban, de ennyire még nem féltem.
A II. Számú Gyermekklinikán a neurológus doktornő babatornát állított össze nekünk. Naponta négyszer fél órát tornáztunk. Utána megszoptattam Jankát, majd aludt, én fejtem az anyatejet. Hónapokig ezt ismételtük, háromóránként. De megérte. Hiszem, hogy utol fogja érni a kortársait. Elvittük a Dévény Anna Alapítványhoz is. Hála a szakembereknek, Janka már szalad. Igaz, másfél évesen csak hat kiló, de sebaj, majd megnő, meghízik. Diána elárulja, hogy párjával nagy családról álmodtak, ezt az álmot verte szét a toxémia. De ígéri , Jankának lesz kistestvére, még egyszer belevágnak.