Yoni, avagy az Élet kapuja

Koronczay Lilla | 2007. Március 21.
Hallottál már egyetlen nõt is azzal dicsekedni, milyen gyönyörû virágot hordoz a lába között? Azonban érdemes lenne elgondolkozni, hogy a férfiak milyen szívesen büszkélkednek az õ hasznos és hatalmas szerszámukkal.




Olvasd el a cikk első részét is!
Ha körte, ha alma – gyönyörű! 
Hallották a mesét az okos lányról, akinek úgy kellett megjelennie a király előtt, hogy fel is volt öltözve, meg nem is? Nos, a lány magára kerített egy selyemkendőt, amely csupán a kebleit fedte el. Amikor a király meglátta, azt kérdezte tőle: „Miért nem a csúnyádat (!) takartad el?” „Azért – válaszolta a lány –, mert azt a Teremtőtől kaptam, ezeket pedig – mutatott a melleire – magam nevelgettem.”
A mese több szempontból is tanulságos lehet, de minket most elsősorban a „csúnyád” kifejezés érdekel, amellyel a király a nő szeméremtestét illeti. Valami tájnyelvi szó lehet, és reményeim szerint már rég kikopott a használatból, de bárhogy is van, árulkodó. Nekünk, nőknek még tisztességes szavunk sincs annak a szervünknek a megnevezésére, amely az emberiség legcsodálatosabb feladatáért, az új élet világrahozataláért, és nem utolsósorban az örömszerzésért felel. Hogy lehet ez?






A nők trónfosztása





„Az indiai, de akár a kínai kultúrában is azt tartják, hogy a szexualitás, azaz a női princípiummal való egyesülés spirituális felemelkedést, az isteni lényeghez való közeledést jelent. Arrafelé egy yoginivel vagy egy tantrikával (beavatott, köztiszteletben álló nők) folytatott szeretkezés óriási megtiszteltetést jelent. Ritka alkalom arra, hogy egy férfi hozzájusson azokhoz a női, teremtő energiákhoz, amelyek benne természettől fogva nincsenek meg.”
– A magyar nyelvben valóban nincs méltó szó a női nemi szervre – szögezi le Hoppál Bori testtudatoktató. – Vannak orvosi kifejezések, mint a vulva vagy a szeméremtest, de az első túl steril, a másodikból pedig egyértelműen kihallatszik, hogy erről valójában nem illik beszélni. Ezenkívül maradnak a szitokszavak, és a gyermeknyelvi, becéző kifejezések, amelyekből sem tisztelet, sem női erő nem árad. Márpedig a női nemi szervnek ezekről kellene szólnia. A keleti kultúrákban szerencsésebben alakult a nemünkhöz való viszony. Indiában beszédesen „Yoni”-nak, örömforrásnak nevezik a nők nemi szervét. Ott soha fel sem merült, hogy a szexualitás, a női test vagy annak bármely része tisztátalan vagy bűnös lenne. Sőt, az indiai, de akár a kínai kultúrában is azt tartják, hogy a szexualitás, azaz a női princípiummal való egyesülés spirituális felemelkedést, az isteni lényeghez való közeledést jelent. Arrafelé egy yoginivel vagy egy tantrikával (beavatott, köztiszteletben álló nők) folytatott szeretkezés óriási megtiszteltetést jelent. Ritka alkalom arra, hogy egy férfi hozzájusson azokhoz a női, teremtő energiákhoz, amelyek benne természettől fogva nincsenek meg. A mi kultúránkban pont ellenkezőleg van, a szexualitás elcsúszott a férfiörömszerzés felé. A nő nagyon sokszor nem más, mint a férfivágy kielégítésének eszköze. Hol kezdődhetett ez? Valószínűleg a kereszténység elterjedésével, amikor a nőket szerencsétlen módon megfosztották „trónjuktól”. Minden bajt, rosszat és csábítást a nyakukba varrtak, különösképpen okolva ezekért termékenységért felelős szerveiket. Szűz Mária imádásával pedig – aki a Biblia szerint szeplőtelenül, azaz szexuális érintkezés nélkül fogant – arra ítéltek bennünket, hogy örökre tagadjuk meg, rejtsük el szeméremtestünket, mintha valami szégyellni való dolog lenne.

Miért csúnya a „csúnyánk”?





Nézem a lányokat, asszonyokat, amint némán, megbabonázva nézik a szakember által falra vetített nőiszeméremtest-fotókat. Keskenyek és duzzadtak, lányosan szűkek és asszonyosan buják, tulipánra emlékeztetők, nyíló rózsa alakúak, fodrosak, simák, rózsaszínek, halványlilák. Ahány, annyiféle. Talán ez a legnagyobb felfedezés számunkra. Az előadás végén fültanúja vagyok egy beszélgetésnek. Egy fiatal nő halkan megköszöni Borinak, hogy megmutatta neki ezeket a gyönyörű képeket. Ő egész idáig azt hitte, vallja meg, hogy az övénél csúnyább nemi szerv a földkerekségen nincsen. Most be kell látnia, hogy egyáltalán nem is csúnya, hanem nagyon is szép… Vajon ki hitette el velünk, hogy csúnya a „csúnyánk”?
– Jó kérdés – ingatja a fejét a szakember. – Ez az előítélet valószínűleg olyannyira beépült a tudatalattinkba, hogy még a mai, modernebb felfogású fiatalokban is nehéz megingatni. Amíg nem is látjuk, műanyag betétbe csomagoljuk, nehogy „összepiszkítsa” az alsóneműt, nem beszélünk, nem is akarunk tudni róla, addig ez a felfogás nem is fog megváltozni. Hisz legtöbbünknek még attól is bűntudata van, ha a nemi szervét esetleg meg kell vizsgálnia. E nemes feladatot általában meghagyjuk a nőgyógyászoknak, akik manapság többnyire férfiak. Gondoljunk bele, micsoda abszurditás! Teljesen eltoljuk magunktól, mintha ez a testrészünk nem is tartozna hozzánk. Elfordítjuk a fejünket, ha menstruáció, betegség vagy terhesség kapcsán találkozunk vele. És hol marad az általa nyerhető sok-sok öröm? Alig találkozom olyan nőkkel, akik jó viszonyban vannak a szeméremtestükkel, netán még becézik is, mint a férfiak szokták a hímvesszőjüket. Olyannal meg szinte egyáltalán nem, akinek az édesanyja megmutatta volna, milyen csodákat rejt ez a misztikus testrészünk.
Nekem akad egy ilyen ismerősöm. Ő volt az a lány, akit kamaszkorunkban mindenki irigyelt szabadságáért, sugárzó nőiességéért, öntudatos viselkedéséért. Egyszer elmesélte, hogy az első menstruációja után a mamája tortával ünnepelte, majd a nővé avatás részeként felcsapta a szoknyáját, és saját magán mutatta meg, hogy az ő szavaival élve, „hol lakik az Úristen”! Ma már tudom: ez a lány ennek az alapos és minden képmutatást mellőző felvilágosító órának köszönheti, hogy a mai napig méltósággal és örömmel viseli a nőiességét.

Ima Klitorisz istennőhöz









Hogyan könnyíthetnénk meg lányaink dolgát? Először is, talán tükröt kellene ragadniuk, de az sem árt, ha egy anatómiai ábrán kitanulmányozzák a szeméremtest felépítését. A szakemberrel fellapoztunk néhány felvilágosító füzetecskét, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a legtöbb ábrán hibásan jelölik a szeméremtest alkotórészeit. A csiklót illetően például teljes a káosz. Hol a nagyajkak fölé, hol a húgycsőnyílás alá rajzolják, hol egyszerűen lefelejtik a rajzról. Pedig ha tudnák, milyen csodától fosztják meg a nőket!
A klitorisz az a szervünk, amelynek semmi más dolga nincs, mint gyönyörhöz juttatni bennünket. Három részből áll. A fejében, abban az érzékeny kis gombocskában, amelyet könnyen kitapinthatunk, nem kevesebb mint nyolcezer idegvégződés rejlik. A férfiak hímvesszőjében, azaz a makkban legfeljebb ennek a fele koncentrálódik. Ezenkívül van egy pár milliméteres törzse, amely két tizenöt-tizenhat centiméteres nyúlványban végződik. Ezek kétoldalt, a nagyajkak mögött futnak, és még mindig meglehetősen érzékenyek. Tehát amikor bárki azt állítja, hogy az orgazmusfajták közül a hüvelyi a legmagasabb rendű, az téved. Klitorisz istennőt ha akarnánk, sem tudnánk kihagyni a játékból! Azzal is tisztában kellene lennünk, hogy a mintegy tizenhat mirigy váladéka, amely részben a méhnyakból ered, részben a hüvely falát mossa, a maradék pedig a szeméremtest síkosságáért felel, korántsem tisztátalan. Ellenkezőleg, ezek a folyadékok nemes ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmaznak, amelyeknek illata nagy csáberővel bír. Azt is olvastuk a felvilágosító füzetecskékben, hogy idézem: „Tizennyolc éves korodtól évente egyszer el kell menned nőgyógyászhoz, és meg kell vizsgáltatnod magad. A rendszeres vizsgálatokkal fedezhetők fel a veszélyes megbetegedések, vagy akár a rák is.” Felmerült bennem, vajon miért kellene potenciális betegként kezelni egy fiatal nőt. Nem lenne jobb, ha az orvos a védekezés módjai mellett inkább arra tanítaná meg a lányokat, hogyan szerezhetnének örömet maguknak és partnerüknek?


Exit mobile version