„A könyv lett az életem”

F.Nagy Ágnes | 2007. Április 23.
Könyvet nõknek! A nõk többet olvasnak, mint a teremtés koronái, szívesebben vásárolják is a könyveket. Nem véletlen, hogy amikor könyvkiadáson törte a fejét Horváth Ildikó Zsuzsanna, azonnal a nõkre gondolt.

Öntudatosan és határozottan indult az érettségi idején a nagybetűs életbe. Horváth Ildikó Zsuzsanna színésznőnek készült. Ám hiába jutott tovább többször, több rostán, a főiskolára mégsem jutott be.
Nem volt könnyű, de hátat fordított a gyerekkori álomnak. Ma már csak mosolyog akkori önmagán, és büszke kissé kacskaringós, ám annál gazdagabb pályájára. A könyvek világát választotta, és nem cserélne egyetlen színésznővel sem.
 




– Hogyan lett belőled könyvkiadó?

– Visszatekintve ma már szinte sorsszerűnek tűnik az életem alakulása. Gyakran eszembe jut például, amint kislányként az anyukám munkahelyi menzájára megyek ebédelni, és az egyik kis utcában rendszeresen bepillantok egy apró könyvkötészeti műhelybe. Bár soha nem léptem be az üzletbe, az érzés, hogy nekem valamilyen kötődésem van ezzel a dologgal, ma is élénken él bennem. Amúgy akkoriban százszázalékosan hittem, hogy színésznő leszek, megingathatatlan bizonyosság volt, és mégis, ott a könyvkötőnél ez a másik vonzalom kerített a hatalmába.

Én a mai kor gyermeke vagyok, hogy ne mondjam, terméke, annak idején az első Bokros-csomag  hozományaként – alig másfél éves munkaviszony után – leépítettek a közalkalmazotti munkaviszonyból, és a pedagógus–népművelő végzettségemmel együtt kipenderítettek az utcára. Ez volt az első álláshirdetéseket böngésző időszakom, véletlenül bukkantam a tankönyvkiadó hirdetésére, miszerint pedagógus végzettségű, könyvhöz értő munkatársat keresnek. Jelentkeztem a hirdetésre, felvettek, és én ezért azóta is hálás vagyok. Egyből a mélyvízbe kerültem, mindenféle szempontból: szerkesztettem, megtanultam egy könyv „megcsinálásának” a fázisait, az elméletet és a gyakorlatot egyaránt. Egy épületben voltunk a nyomdával, így nemegyszer élhettem át a gépindulás élményét, vehettem kézbe az első kinyomtatott íveket. Valószínűleg ebből fakadt az, hogy kb. kétévente váltottam a különböző munkahelyeket, gyűjtöttem a tapasztalatokat, tanultam a kiadói szakma különböző részeit, másik tankönyvkiadónál, aztán már a szépirodalom területén. 


– De az igazi szépirodalom előtt még a lapkiadást is megismerhetted.





Névjegy

Horváth Ildikó Zsuzsanna

39 éves, az Illia & Co. Kiadó egyik tulajdonosa és szakmai vezetője.

• Korábban a SOTE-n, a Dinasztia és Apáczai Kiadóknál, a Budapesti Napnál és a Magyar Könyvklubnál dolgozott, de minőségügyi auditorként is működött egy ideig könyvkiadói és nyomdai területen.

• Az utóbbi időben férjezett – merthogy most érezte az időt erre is megérni.

• Az elmúlt másfél esztendő kiadványai alapján nem titkoltan női kiadónak tartja magát.

• Hobbi: utazás, kirándulás, vendéglátás, a kiadói vállalkozása.

• Honlap »
– A Budapesti Napnál kaptam egy nagy és szép lehetőséget, és ez megint csak rengeteget tett ahhoz, hogy később bele mertem vágni a már teljesen önálló létbe. Rám bíztak egy 28 emberből álló csapatot, akikkel naponta nyolc oldalt szerkesztettünk. Képzelheted, mekkora váltás volt ez a komótos könyves rezgésszám után, ott aztán megismerhettem, mi az igazi pörgés, vagy az, hogy hogyan lehet az embereket koordinálni, motiválni, irányítani. Az akkori főnökömnek rengeteg köszönettel tartozom, aki valamilyen sugallat hatására bízott bennem, és rám testálta ezt a nagyszerű munkát. Aztán úgy hozta az élet, hogy később is találkozzunk, akkor a Magyar Könyvklubnál, ahová mindig újítani, tanulni vágyó természetem a kiadóvezetői állásra pályáztatott. Ekkor a könyvklub sajnos már meglehetősen nehéz helyzetben volt, az én feladatom lett, hogy megpróbáljak újraéleszteni, újra működőképessé tenni egy csődbe ment kiadót. Ez is egy tanulási időszak, jó lecke volt.


– Akármennyi leckén is kellett átküzdened magad, én úgy gondolom, szerencsés ember vagy. Mindig azt csinálhattad, amit szerettél, ami kihívást és egyúttal örömet szerzett.

– Ez valóban így van. Nagyon szerencsés vagyok, és ezt igyekszem is megbecsülni.  


– A szerencse nyilván a te esetedben sem lett volna önmagában elég, melyek azok a tulajdonságaid, adottságaid, amelyeket leginkább értékelsz magadban?

– Nyilvánvalóan rá kell érezni arra, mire van éppen szükség a piacon, mitől tud jó és aktuális lenni egy könyv vagy akár egy nyolcoldalas napilapmelléklet. Aztán valahogy tudni kell bánni az emberekkel, tudni kell ápolni a kapcsolatokat, de talán a legfontosabb, hogy megtaláljuk azokat, akik igazi partnerek, valódi segítői tudnak lenni a munkának.
Ha mindezt egy szóval, egyetlenegy tulajdonságra vezetem vissza, akkor egyértelműen – és ezt a saját életem bizonyítja is – a nyitottságot emelném ki. Meg kell próbálni nyitottnak maradni, mindenféle értelemben: érzelmileg, szociálisan, kommunikációban… És ha te nyitott vagy, feléd is megnyílnak – innen pedig végtelen lehet a körforgás.


– Mielőtt találkoztunk, ma is a nyomdában kezdtél, egy aktuális gépindulásnál. Kell, hogy egy kiadóvezető ennyire odafigyeljen mindenre?
 
– Nekem ez fontos. Szeretem a könyveket, és szeretem látni, hogy valóban az jön le a gépről, amit vártunk. Nyilván kevés olvasó tenne panaszt apróbb hibákért, de úgy gondolom, a készítőnek kötelessége odafigyelnie a legapróbb részletekre is.






– Amióta saját kiadód van, nyilván újabb leckéket, újabb „tanórákat” veszel. Miben kell most erősödnöd?

– Az igazság az, hogy még sok dolgot meg kellene tanulnom a cégvezetéssel, ügyvezetéssel kapcsolatban, legfőképpen a menedzsmentszintű ténykedést. Bevallom, ez nem könnyű, nehezen is veszem rá magam, hogy üzletasszony legyek, és amíg vannak társaim és van rá lehetőségem, próbálom is elodázni. De ehhez tényleg kell, hogy legyen mellettem olyan valaki a magánéletemben és a vállalkozásban is, akivel meg tudom osztani ezt a részét a világnak, és magamban csak azon drukkolok, minél később jöjjön el az idő, amikor már egyedül nekem kell mindezt csinálnom. Persze vannak kisebb, kevésbé nyomasztó új feladatok is az üzleti életben, de ezeket, úgy gondolom, bárki meg tudná tanulni.


– Bizonyára sok kézirat megfordul a kezedben, hogy birkózol meg a kevésbé sikerültekkel?
 
– Nehezen. Kínlódom velük, hogy jogos véleményt formálhassak róluk, de előfordul, hogy nagyon lassan jutok velük egyről a kettőre. Menet közben már legszívesebben átszerkeszteném, javítanám.  

– Mennyire tudsz olvasó ember maradni a magánéletben? Hiszen neked ez munkaköri kötelességed. Van kedvenc könyved?

– Több kedvencem is van. Talán a legkedvesebb, mert a gyerekkoromat idézi, a Csodálatos Mary. Emlékszem az érzésre, mennyire szerettem olvasni, hazaérve az iskolából állandóan és folyamatosan, állva, fekve, evés közben. Aztán a következő Gárdonyi: Isten rabjai, majd kicsit később katartikus élményt jelentett az Oroszlánkölykök, és nemrégiben Steinbeck Édentől keletre című fantasztikus regénye, amelyet szégyenszemre csak most, érett felnőttként fedeztem fel. De hogy is szokták mondani? A suszternak lyukas a cipője? Hát valahogy rám is igaz ez. Tényleg annyira sokat olvasok a munkámból adódóan, hogy egyszerűen néha már fáraszt, és nehéz olyan könyvet találnom, amely álomszerűen magával ragad. 
Exit mobile version