Tanulni munka mellett

Kibelbeck Mara | 2007. Július 09.
Príma fizetés, kellemes környezet, extra juttatások, valami mégis hiányzik. Fejlõdni, elmélyíteni a már megszerzett tudást. Nem lehet lemaradni! Tanulni munka mellett? Adunk néhány tanácsot.





Élethosszig tanulnál?

Voltál már olyan helyzetben, amikor eljött a pillanat, és számot vetettél addigi karriereddel, összegezted a legfontosabb állomásokat, választ keresve: mivel vagy elégedett a munkahelyeden, illetve melyek azok a célok, amelyeket ugyan kitűztél magad elé, ám még nem sikerült megvalósítanod, amit még meg szeretnél tanulni?
A felnőttek három okkal magyarázzák, miért is adják ismét tanulásra a fejüket. Természetes érdeklődésből, presztízsből, és természetesen a többletjuttatások miatt, amelyek a magasabb végzettségtől várhatók.


A jó pap is holtig…

Lifelong learning, azaz élethosszig tartó tanulás. Úgy tűnhet, új keletű dolog, hisz mostanában egyre gyakrabban hallhatod ezt a fogalmat.

Mégis, talán érdekes tudni, hogy a Kr. e. VI–V. században élt kínai gondolkodó, Konfucius már hirdette, hogy az állandó önművelésre mindenkinek szüksége van. A lifelong learning az egyén lehető legnagyobb fejlődésén kívül segíti a gazdasági versenyképességet és a foglalkoztatottságot is. Bizonyára nem véletlen, hogy a lifelong learning szemlélet visszaköszön jó néhány népi bölcsességben is. Nálunk azt mondják, jó pap holtig tanul.





További írásaink a tanulásról:
• Szakmaválasztás, minden este nyolctól »
• Kismamák az iskolapadban »
• Tanulás diploma után »
• Slágerszak a kommunikáció »
•

Szólj hozzá a fórumokhoz!
• Továbbtanulás 2007 »
• Továbbtanulás anyukaként »
• Könyvkötő tanfolyam »

További hasznos oldalak:
• Tanfolyamok »
• Felnőttképzés »
• Nyelvoktatás » 
Azonban a statisztikák ismeretében úgy tűnik, hogy nem Magyarországon él a legtöbb „jó pap”. Az EU-ban élő 25–64 éves korosztályok tanulási aktivitását mérték, az eredmény azt mutatta, hogy az európai átlagnépesség 42 százaléka  tanul. Eközben nálunk csupán száz emberből 12, és minél idősebb korosztályt vizsgálunk, az eredmény annál rosszabb.

A többféle tanulás

A felnőttkori tanulásnak már nem a klasszikus iskolásdi a fő formája. Többféle módon elsajátítható a tudás:

• Létezik a hagyományos iskolai oktatás, a különböző állami bizonyítványok (érettségi, diploma) megszerzése. Ebbe elsősorban a magasabb végzettség elérése vagy újabb szakterületek elsajátítása tartozik.
 
• A „nem formális tanulás” az oktatási rendszeren kívül folyó forma, például a szakmai továbbképzések, tanfolyamok stb., ezt akár az adott cég is szervezheti a munkavállalóinak.
 
• Végül pedig szólni kell az „informális tanulásról”, amely szerencsés esetben a mindennapi élet természetes velejárója, és sokszor észre sem vesszük, hogy épp „informálisan tanulunk”. Olyankor lehet, hogy természetfilmet nézünk, számítógépezünk vagy újságot olvasunk.






A korral járó nehézségek

Nehéz dolgod van felnőttként az iskolapadba ülni, pedig csak akkor maradhatsz versenyképes a munkaerőpiacon, ha sosem hagyod abba önmagad képzését. Családos emberként, meglévő szakmával, diplomával még nehezebb újrakezdeni az iskolába járást. Főleg, hogyha már kijöttél a gyakorlatból.

• Át kell szervezned a családod és saját életed, hiszen hatékonyabb időgazdálkodásra lesz szükséged ahhoz, hogy eredményesen tudj tanulni. Elég, ha arra gondolsz, hogy munka mellett csak levelező tagozaton lehet elvégezni egy-egy szakot, tanfolyamot, ahol leggyakrabban hétvégeken vannak a konzultációk.

• Szembesülnöd kell azzal is, hogy egy idő után már nem fog annyira az ember agya, ezért új tanulási módszereket kell elsajátítanod. Ha korábban, akár még az általános iskolában is nehezen ment a tanulás, a rossz emlékeket semlegesíteni kell. Ehhez akár tanulási trénerre is szükség lehet.

• Fontos a reális célkitűzés. Tehát olyan területekre nem érdemes merészkedni, amelyekkel mindig is gondod volt.

• Érettebb diákként sokszor érzékenyebbnek, sérülékenyebbnek bizonyulhatsz, mint egy kamasz. Ennek az az oka, hogy míg a diákkorúak számára magától értetődő, természetes szituáció, hogy tanulnak, addig egy felnőtt ezt sokszor kényszerként, szükséges rosszként éli meg.







 




Milyen típusú iskolát válassz?

Ha tudod magadról, hogy szeretsz halogatni, és csak a körmödre égett feladatokat végzed el, azokat is az utolsó pillanatban, akkor esti vagy levelező képzést, tanfolyamot érdemes választanod. Azokon gyakoribb a számonkérés, és rendszeresen meg is kell jelenni az órákon. 

Ha önállóan képes vagy ütemezni a feladataidat, a saját tempódban feldolgozni nagyobb fejezeteket, és keményen számon is kéred magadtól a teljesítést, akkor nyugodtan választhatod a távoktatást.

Pályamódosítás-sokk

Ha szakmai előremeneteled, magasabb fizetés elérése, új lehetőségek miatt ülnél ismét iskolapadba, jó, ha először körülnézel az oktatási piacon, és tisztán látod, a kitűzött cél mennyi idődbe és mekkora összegbe kerül, illetve milyen ismereteket érdemes elsajátítanod. Az államilag elismert képzéseken a legnépszerűbbek a nyelvtanfolyamok, ezeket követik a könyvelői, a számítógép-kezelői, a pénzügyi és számviteli és a lakberendezői képzések. Sikeresek még a boltvezetői képzések, a tb-ügyintézői, az EU-pályázat-írási ismereteket oktató és a marketingmenedzser- vagy az újságíró-továbbképzések is.

Exit mobile version