A napos oldal

Szökrönyös Éva | 2007. Július 23.
Sorra olvashatunk a nap végzetes hatásairól, napozás veszélyeirõl, közben a Harvard Egyetem kutatásaiból kiderül, hogy ésszerû napozással többet tehetünk az egészségünkért, mintha egész nyáron bujkálnánk.

Hónapok óta tiltások, rémisztő bőrbetegségekről szóló cikkek, idő előtti öregedést hangsúlyozó riportok, vagyis napfénykerülést hirdető kampányok zúdulnak ránk. Márpedig a bőrünk végzetes ellenségének kikiáltott napsugarak igenis pótolhatatlan élettani hatásokkal bírnak. Mielőtt tehát vakond módjára fényszegénységbe vonulnánk, lássuk, miért is olyan nélkülözhetetlen a napfény.





Tanuljunk meg okosan napfürdőzni

Vannak, akik az első napsugarak láttán máris mértéktelenül barnák szeretnének lenni, mások viszont szinte mindent megtesznek, hogy egész nyáron elkerüljék a napfényt. Egy azonban biztos, a bőrünket érő túl sok, de a túl kevés UV-sugárzás is káros lehet. Ezért, ahogy az élet más területein is, törekedjünk inkább megtalálni az arany középutat. Rendkívül fontos, hogy kezeljük a napot ésszerűen.

Napterápia testnek és léleknek

A napsugarak, azzal, hogy az egyik legfontosabb forrásai a D-vitaminnak, pozitív hatással vannak idegrendszerünkre, bőrünkre, vérünkre, de még a csontrendszerünk alakulásában is fontos szerepet töltenek be. A D3-vitamin ugyanis az ultraibolya B sugárzás hatására keletkezik szervezetünkben, és a csontképződéshez, a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzéséhez, a kalcium és foszfor felszívódásához, valamint beépüléséhez is nélkülözhetetlen. Azonban még ennél is figyelemre méltóbbak azok a ’90-es évektől napvilágot látott klinikai kutatások és felmérések, amelyek összefüggést mutattak ki bizonyos rákbetegségek és a D-vitamin-hiány között. Eszerint a D-vitamin-hiánynak meghatározó szerepe van például a petefészekrák, a mellrák vagy a prosztatarák kialakulásában. Tizenhét év intenzív kutatásai tehát azt bizonyítják, hogy az UVB-sugárzás hatására termelődő D3-vitaminnak rákvédő hatása is van.




Csodálatos napenergia – maximális feltöltődés

Csukott szemmel feküdni a nap simogató sugarai alatt már önmagában nyugtató hatással van ránk. Mindannyian átéltük már azt a különleges pillanatot, amikor érthetetlen hangfoszlányok mellett bódító alvás előtti vagy ébredés utáni állapotba szenderedünk a parton. Ez a tompult kábaság ellazít, majd rengeteg energiával tölt fel, de vigyázat, teli hassal könnyen belealudhatunk ebbe a helyzetbe, és az csúnya leégéssel végződhet. A napozás amellett, hogy kiváló relaxáló hatású, erősíti az ideg- és immunrendszert. Az ezotéria szerint a nap a legnagyobb jang, míg a víz a klasszikus jin erő, így a vízparti napozással tökéletes jin-jang egyensúlyba kerülhetünk. A jin hatására kiegyensúlyozottak leszünk, a jang pedig erővel és energiával tölt fel. Természetesen nem mindenkinek adatik meg, hogy tengerparton töltse az egész nyarat, így a jin erőt egy nagyobb edény vízzel is megvalósíthatjuk.

Modern alapszabályok

Mielőtt azonban felhőtlen napozásba kezdenénk, feltétlenül tartsuk be az alábbi aranyszabályokat:

• Fokozatosan készítsük fel a bőrünket a napozásra.
• Mielőtt kifeküdnénk a napra, elsődlegesen vegyük figyelembe a bőrtípusunkat. Amennyiben világos, érzékeny bőrünk, szőke vagy vörös hajunk és szeplős bőrünk, valamint kék vagy zöld szemünk van, válasszuk a legmagasabb faktorszámú napvédő krémeket. Ez a bőrtípus ugyanis 10-15 perc után leéghet. Ha enyhén napbarnított vagy bronzos, barna bőrünk, sötét hajunk és barna szemünk van, csökkenthetjük a faktorszámot. Azonban egyik esetben se süttessük magunkat!
• Teremtsük meg a védelmet belülről is, együnk sárgarépát, a karotinoidok ugyanis megalapozzák a bőr fényvédő képességét. Fogyasszunk paradicsomot, melynek likopintartalma védi a szervezetünket a ráktól, de a napozás szempontjából nagyon hasznos még a görögdinnye, brokkoli, káposzta és spenót is.
• Fogyasszunk legalább másfél-két liter szénsavmentes ásványvizet. Az ásványi anyagok utánpótlására nagy szükségünk van, ha az egész napot a strandon töltjük.
• Amennyiben valamilyen gyógyszert szedünk, feltétlenül konzultáljunk orvosunkkal, mielőtt napozni indulnánk, egyes gyógyszerek ugyanis meggyorsíthatják a melanintermelést, amitől foltos lehet a bőrünk.
• Napozáskor viseljünk 100 százalékos UV-védelemmel ellátott napszemüveget.
• Távolítsuk el a sminket az arcunkról, hiszen az alapozót, púdert és szemhéjfestékeket könnyen beleégetheti a nap a bőrünkbe, illetve könnyen alakulhat ki allergiás reakció is.











Figyelem: A legfontosabb a megfelelő mennyiségű UVB-dózis, vagyis napozzunk okosan, és ne égessük magunkat a tikkasztó hőségben!

Erősítő és gyógyító napfény

A napfény tehát energiával tölt fel, erősíti az immunrendszert, csökkenti a csontritkulás veszélyét, erősíti a szív- és keringési rendszert, növeli a vitalitást, ragyogó megjelenést ad, űzi a depressziót és csökkenti a rák kockázatának esélyét. A jelszó azonban a jól adagolt napfény. Nem közömbös, hogy mikor és mennyi időt töltünk a napon.
Exit mobile version