Amíg a gyermekáldás a természetre volt bízva, sok pár türelemmel várta a „gólya érkezését”, s eközben sok olyan érzelmi vagy szociális kérdés nyugvópontra jutott, amely – mint majd látni fogjuk – oka lehetett a terméketlenségnek. Voltak, akik a gyermektelenség miatt elváltak, s lám, új házasságukban egy csapásra megoldódtak a meddőségi gondok.
Nincs mindig magyarázat
Az 1970-es évek végétől rohamosan kibontakozó, az új asszisztált reprodukciós technikák alkalmazására épülő meddőségipar megjelenése és propagandatevékenysége alapjaiban átformálta az emberek terméketlenségről való gondolkodását.
Az időre nem érkező gyermek miatti párkapcsolati problémából orvosilag kezelendő biológiai zavar lett, és a sikerpropaganda elhiteti az emberekkel, hogy a fejlett technika mindent megold.
Sajnos ez nincs így. A legkifinomultabb orvosi beavatkozások ellenére is a nők 60-70%-a távozik a meddőségi centrumokból „megoldhatatlan meddőség” címkével. Róluk mondják azt, hogy a „tudomány mai állása szerint” gyermektelenségükbe bele kell törődniük. Valami azonban itt mégsem stimmel. Sokévi követés során kiderült, a „reménytelen” esetek 15-20%-a spontán teherbe esett és egészséges gyermeket szült. Más vizsgálatok szerint a „reménytelen” esetek egyéni vagy csoportos pszichoterápia hatására 50%-ban termékenyültek meg és szültek gyermeket. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a meddőségi centrumok sikerarányában 15-20% placebohatás is benne van, vagyis az esetek 15-20%-ban nem is a mesterséges megtermékenyítés vezetett sikerre, hanem a kezelés puszta tényének tudata, akkor azzal szembesülünk, hogy egy igen kockázatos, igen költséges és ugyanakkor gyenge hatásfokú biológiai kezelést propagálnak egyedül üdvözítő megoldásként.
Különösen igaz ez az ún. funkcionális meddőségre, ahol a terméketlenséget magyarázó elváltozás nem mutatható ki, ennek ellenére a biológiai kezelést szorgalmazzák.
A meddőség mint legjobb megoldás
A modern ember majd minden problémája egy mondatban összefoglalható: hiába élünk ebben a túltechnicizált világban, agyunk és testünk kőkorszaki körülményekre lett „kifejlesztve”.
Mivel az utódvállalással a nő kockáztatja a legtöbbet, évmilliók során rendkívül kifinomult idegrendszeri mechanizmusok alakultak ki, melyek védik őt a rossz véget érhető terhességtől. Furcsamód tehát a legtöbb meddőségi esetet nem biológiai zavarként, hanem a szaporodásra alkalmatlan körülményekre adott megfelelő válaszként kell értelmeznünk. A funkcionális meddőség tehát a szaporodási képesség konzerválása jobb időkre.
Táplálék és termékenység
Ha például a terhesség alatt vagy után nem volna elegendő táplálék, a magzat vagy az utód elpusztulna, s a nő fölöslegesen tenné kockára egészségét és jövőbeni sikeres szaporodását. A legtöbb kultúrára jellemző monogámia éppen azért alakult ki, mert az utód sikerességében evolúciós értelemben a férfi is érdekelt: ha a nő egyedül nem képes sikeresen felnevelni gyermekét, a férfi is kénytelen invesztálni az utódba. Másként fogalmazva: a nők körében elterjedt a monogám kapcsolatra hajlamosabb férfiak felismerésének képessége, s a férfiak körében pedig a családról való gondoskodás „ösztöne”. A vizsgálatok szerint a nők már az arcvonások alapján elég nagy biztonsággal ki tudják „szűrni” a családszerető férfiakat.
A megfelelő mennyiségű táplálék bevitele manapság persze már ritkán anyagi kérdés. Sok nő azonban, követve a karcsúságdivatot, alultáplált, vagy túlhajtott fogyókúrákba kezd. A nő agya szorgosan elemzi a táplálékfelvételt, és ha a test zsírtartalma 20% alá csökken, a menstruációs ciklus akadozni kezd vagy leáll. A „kőkorszaki agy” ilyenkor ugyanis úgy véli, táplálékhiány van, és leállítja a reprodukciós működéseket. Paradox hatásnak tűnhet, hogy komolyabb elhízottság ugyancsak terméketlenséget eredményez. Ennek oka, hogy túlsúly esetén a táplálékfelvételről tudósító leptinhormonnal szemben az agyban érzéketlenség alakul ki, s ezt az agy „éhezésként” éli meg. Vizsgálatok igazolják, hogy az addig meddőséggel sikertelenül kezelt nőknél a testsúly optimalizálásával meglepő sikereket lehet elérni.
Persze a táplálék összetétele sem közömbös. A gabonafélék fogyasztása az utóbbi tízezer év fejlődésének eredménye, s az emberek közt igen sokan szenvednek rejtett lisztérzékenységben. A probléma súlyát jelzi, hogy egyes vizsgálatok szerint az ismeretlen eredetű meddőségben vagy ismétlődő spontán abortuszban szenvedő nők 8%-áról derült ki lisztérzékenység. Egy nyolcéves követéses vizsgálatból pedig két meglepő dolog derült ki: akik rendszeresen fogyasztottak vastartalmú étrend-kiegészítőket, azok körében 40%-kal csökkent a meddőség kockázata, akiknél viszont a felvett energia legalább 2%-a transzzsírból származott, azoknak 2,3-szer nagyobb volt a kockázatuk meddőségre.
Stressz és termékenység
Az utód kihordásának és felnevelésének esélyét természetesen a környezet veszélyessége is befolyásolja. Komolyabb stresszre sok nőnek kimarad vagy késik a menstruációja, s a tartós szorongásos és depresszív állapotok az agyban, a petefészekben és a méhben bizonyítottan gátolják a nemi hormonok termelődését, a megtermékenyülést és a zigóta megtapadását. Gyermeket tervező nőkkel naplót vezettetve kiderült, hogy a megtermékenyülés a legstresszmentesebb hónapban következett be. A „stressz” persze szubjektív dolog is, sok múlik azon, ki hogyan áll a dolgokhoz, milyen a személyisége. Számos vizsgálat igazolta, hogy a mesterséges megtermékenyítési programokban azok a nők a sikertelenek, akiknek magas a szorongás- vagy depressziószintjük. Mivel a sikertelen beavatkozások hatására a negatív érzelmi beállítódás tovább nő, így a teherbe esés esélye egyre csökken. A szorongás és depresszió pszichoterápiás oldásával ilyen személyeknél 50-60%-os megtermékenyülési sikert lehetett elérni.
| Még több érdekes téma az októberi számban! Keresd az újságárusoknál! |
Kapcsolat és termékenység
Mivel az utódnevelés során a férfi támogató jelenléte nélkülözhetetlen, a megtermékenyülés egyik fontos feltétele a kapcsolat biztonsága. Hogy a nő mennyire tud bízni a férfiban, az nemcsak a férfin múlik, hanem a nő korábbi kötődési tapasztalatain is. A családban gyermekként válást vagy egyéb traumát elszenvedett nők körében kétszer gyakoribb a spontán vetélés. A funkcionálisan meddő nők körében jóval gyakoribb a bizonytalan kötődés. Sok férfi, paradox módon, szeretne gyermeket, de házasságot nem; ez szembe megy a nő evolúciós logikájával, s ennek következménye, hogy élettársi kapcsolatban jóval gyakoribb a koraszülés, a csökkent születési súly és egyéb komplikáció.
A modern orvoslás legnagyobb problémája, hogy minél nagyobb felbontású a mikroszkóp, annál kevesebb látszik az egész emberből. A hormonális, immunológiai és szöveti elváltozások kimutatása sokszor nem az okot tárja fel, hanem csupán az evolúciósan kialakult védőmechanizmusok közvetítő folyamatait. Korunk növekvő meddőségi problémáit az ember életmódja okozza, s a megoldás is ebben keresendő.