Az egyéniség varázsa

nlc | 2007. December 03.
A Toyota értékesítésének évek óta tartó folyamatos növekedése Európában újabb és újabb feladatokat ró a gyár tervezõire.




A Toyotának egyre vonzóbb modellekkel kell előrukkolnia; nincs is ennél jobb alkalom a megújulásra, az új ötletek megvalósítására. Íme az Auris, amely új korszak beköszöntét jelzi a márka európai történetében.

A ferde hátú modell tervezésekor a mérnökök új megközelítést alkalmaztak – az elképzelt utasok köré tervezték meg a kabint, majd a karosszériát. Ennek eredménye, hogy az Aurisé a ferde hátú kompakt autók között az egyik legtágasabb utastér. A tengelytávolság és az autó hossza megfelel a kategória átlagos értékeinek, ám a szélesebb és magasabb kocsitestnek köszönhetően a belső térben igazán nagyvonalú a helykínálat. Ám a jó nem elég jó a Toyotának, ezért – hogy a hátsó utasok helykínálata tovább javuljon – hátul nincs kardánalagút; a padló teljesen sík, így az is kényelmesen ülhet, aki a hátsó sorban középen foglal helyet. Szintén a második sor komfortját fokozza a két fokozatban dönthető hátsó üléstámla – azaz létezik a kényelmes és a még kényelmesebb üléshelyzet.

Jutott igazi formatervezési bravúr az utastér elejére is: az ívelt középkonzol egyrészt az utastér leglátványosabb eleme, másrészt a rajta elhelyezett váltókar és a kezelőszervek révén – átvitt értelemben – hidat ver a Toyota modern technológiája, csúcsminősége és az Auris kényelme közé. A modell technológiai színvonalát jelzik a speciális Optitron műszerek is, amelyek a gyújtás ráadása után fokozatosan egyre fényesebbé váló, narancsos megvilágítást kaptak. A dupla órás műszerfal, az ívelt középkonzol, illetve az utóbbin látható ezüstszínű dekorelemek együttesének merész vizuális összhatása láttán az embernek óhatatlanul is egy vagány, sportos modell, illetve az ezzel harmonizáló dinamikus menetteljesítmények jutnak az eszébe.

S az Aurisban e téren sem kell csalódnunk. A legújabb Toyota motorpalettája öt tagot számlál – az európai igényeket és az aktuális piaci trendeket tükrözi, hogy ebből három dízelmotor. A két benzines közül az alapmotornak tekinthető 1,4 literes, 97 lóerős gép jó teljesítményével, kedvező fogyasztásával és kifinomult működésével mindenki elégedett lehet. A benzines palettán új fejlesztés az 1,6 literes motor, amelyben a VVT-i technológia továbbfejlesztett változata dolgozik. Az új motor és az Auris harmóniája tökéletes, hiszen a külső formai megoldások, illetve a sportos belső tér keltette elvárásoknak a nyomatékos és vérpezsdítő teljesítményre képes, 124 lóerős kettős VVT-i motor maradéktalanul eleget tesz.
A dízelmotorok között az 1,4 literes, 90 lóerős D-4D elsősorban takarékosságával tűnik ki a mezőnyből. Új fejlesztés a D-4D motorcsalád kétliteres, 126 lóerős változata, amely harmóniába hozza a kis fogyasztás, a környezetbarát üzem, illetve a kifinomult működés és a nagy teljesítmény egymásnak olykor ellentmondó szempontjait. Az Auris csúcsmodellje szintén gázolajjal működő motorral fut – a kocsi orrában a Toyota dízelmotoros technológiájának legmodernebb fejlesztéseit magában foglaló, 2,2 literes és 177 lóerős erőforrás dolgozik.

Az Auris tehát eleget tesz minden olyan vevőjelölt elvárásainak, aki szenvedéllyel közelít autójához, aki szereti olykor mélyebbre nyomni a gázpedált, illetve nem bánja, ha autója után megfordulnak az utcán, s esetleg kicsit irigylik is érte. Ez azonban csak a mérleg egyik serpenyője, hiszen az Auris potenciális vevőköre hihetetlenül széles és sokrétű. Nyilván vannak köztük olyanok is, akik a racionális szempontokat helyezik előtérbe – az Auris átgondolt megoldásaival az ő kedvükben is jár. Az alaphelyzetben 354 literes raktér például könnyedén megnagyobbítható, ehhez elég egyetlen mozdulattal előredönteni az osztott hátsó üléstámlát. A meghosszabbított csomagtartó padlója ilyenkor is sík marad, s akár 171 centi hosszú és 118 centi széles tárgyak is szállíthatók a ferde hátú Toyota hátuljában. Mindez annak köszönhető, hogy az Auris megkapta a Corolla Versóban népszerűnek bizonyult és jól bevált Easy Flat ülésrendszert.

További információk »
Exit mobile version