Hogy az influenza valami egészen más, azzal a világ először 1918-ban szembesült. Már 1915 óta gyakoribb volt Amerikában a tüdőgyulladásból eredő halálozás, s ma úgy vélik, a „spanyolnátha”-vírus ekkor kísérletezte ki önmagát. 1918 márciusában az amerikai (kansasi) Fort Riley erődben összegyűlt ötvenezer katona közt néhány komolytalan influenzás megbetegedést jelentettek. A 9. hadosztályt behajózták és Franciaországba küldték. S ezzel kezdetét vette a modern kor legsúlyosabb járványa. A spanyolnátha tehát „amerikai gyártmány” volt. A vírus a legyengült katonákban pusztító fenevaddá vált. A Föld akkori másfél milliárdos lakosságának harmada esett át a betegségen, s a legújabb becslések szerint 50-100 millióan bele is haltak…
A vírus oly gyorsan leterítette áldozatait, hogy gyakran a fertőzést követő pár órában már lábra sem tudtak állni, s másnapra halottak voltak. Gyakori volt a fül-, orr-, gyomor- és bélvérzés. A leggyakoribb halálok a másodlagos bakteriális tüdőgyulladás volt, de nem volt ritka halálnem a tüdővérzés sem. A szokatlanul gyors halálra az ún. citokinvihar a magyarázat: a citokinek az immunrendszer által a parazitatámadásra válaszként kibocsátott gyulladáskeltő anyagok. Ha a vírus teljesen ismeretlen, a gyulladásos válasz lavinaként elszabadul, s az immunrendszer a támadóval együtt maga alá gyűri a gazdaszervezetet is.
A vírus leleplezése
A betegség teljes rejtély volt, kórokozóját először 1933-ban sikerült „fülön csípni”, szerkezetét azonban csak a ’90-es években sikerült megállapítani, meglehetősen kalandos úton. Két expedíció is járt Alaszkában, hogy az influenzaáldozatok tömegsírjainak fagyott tetemeiből szerezzenek mintát, és a kórházakban 1918-ban eltárolt szövetmintákból is sikerült vírusokat nyerni. A spanyolnátha a keresztségben a H1N1 (A1) nevet kapta. Az influenzavírus nevében a H (hemagglutinin) egy tüskeszerű, kiálló fehérjenyúlvány, amellyel a vírus befúrja magát a megtámadott sejtbe, az N (neuraminidáz) pedig egy ütköző, amely a vírusok összetapadását akadályozza meg. Az influenzavírusokat A, B és C törzsre osztják, ezek közül az A a legveszélyesebb. A vírusváltozatok azáltal jönnek létre, hogy a H és az N nyúlványok fehérje-összetétele kozmikus sugárzásra, vírusok közti cserebere hatására vagy csak spontán mutációval megváltozik. Ha kicsi a változás, helyi járvány alakul ki, ha drasztikus a változás, mint a spanyolnátha idején történt, akkor világjárvány tör ki.
Az influenzavírus eredetileg madarakban és sertésekben tanyázott, majd egy emberben is életképes verziója valamikor a középkorban a sertésről átugrott az emberre. A vakcinagyártók legnagyobb örömére sikerült a világot pánikba ejteni a H5N1 madárinfluenzával, holott az emberről emberre nem tud terjedni. Persze nem árt az óvatosság, a vírusok fejlődőképesek. De hogy egy még nem is létező vírusvariánsra a vakcinagyártók máris milliós tételekben tudtak kormányoknak védőoltásokat eladni, az azt jelzi, hogy olykor egy kacsa is milliárdokba kerülhet.
A rejtélyes influenza
Míg a halandó ember egyszerűen csak utálja az évente turnézó influenzavírusokat, a kutatók folyamatosan egyik ámulatból a másikba esnek ettől a nyamvadt kis ragadozótól.
Az influenza mindig télen támad, de ennek semmi köze a hideghez. Ugyanis hozzánk képest mindig hat hónappal később a déli féltekén is van influenzajárvány, ahol pedig akkor sem fázik meg az ember, ha elfelejti felvenni a fűszoknyácskáját. Az influenzaidény mindenhol akkor kezdődik, amikor jelentősen megrövidülnek a nappalok – függetlenül a hőmérséklettől. Edgar Hope-Simpson neves virológus már a ’40-es években megkérdőjelezte az influenza direkt terjedését. Persze terjed a vírus emberről emberre is, de ezzel a lassú terjedési móddal nem tudjuk megmagyarázni, hogyan bukkanhat fel a járvány nagyjából egy időben földrajzilag egészen távoli pontokon. „Hol van a vírus a járványok között?”, kérdezték a vírusvadászok. Az átlagember valahogy úgy képzeli, hogy a vírus mindig valahonnan jön: Ázsiából, Hongkongból, Oroszországból, innen jönnek az elnevezések… Na de mit csinált a vírus a járványig ott? A vírus – mondják a vírusvadászok – az emberben lapul, mint valami „ötödik utas a halál”. Lapul és a „szezonális jelre” vár. Na de ha az emberben lapul, miért nem pusztul el? Hát mert ravasz. Hope-Simpson volt az, aki először kimutatta, hogy a herpeszvírus évtizedekre el tud bújni a gerinc melletti ideggyökökbe, és sok vírust vagy annál kisebb kórokozót is ismerünk, amelyek meglapulnak, egyfajta alvó ügynökként, például az idegsejtekben – az immunrendszer számára láthatatlanná válva. Az emberek jó része – akár látványos betegség képében, akár latens fertőzés formájában, de átesett az évad influenzáján, és ezért védett vele szemben. Következő évben tehát a lapuló vírus egy életképes mutánsa fog főnixmadárként poraiból feltámadni. Persze megint csak érdekes kérdés, hogy ha a vírus nem végigsöpör a Földön, hanem mindenhol egyszerre bukkan fel, hogy jelenhet meg mindenhol nagyjából ugyanaz a mutáns? A válasz valószínűleg az, hogy az adott évben elrejtőző vírusokból nem véletlenszerűen alakul ki a következő évi, hanem az átalakulásnak (mutációnak) is megvan a maga logikája, amely általános érvényű.
Az is különös, hogy amikor megjelenik egy új influenzavírus, a régi nyomtalanul eltűnik. Mintha minden régi vírus elpusztult volna, vagy átalakult volna új vírussá. Persze most már tudjuk, hogy nem, csak lapulnak. 1957-ig minden járványt a H1N1 vírus valamilyen altípusa okozott. Amikor 1957-ben megjelent az ázsiai H2N2 vírus, a H1N1 „felszívódott”. 1968-ban megjelent a hongkongi H3N2, és a H2N2 eltűnt. Mivel tudjuk, hogy a H2N2 a H1N1-ből alakult ki, a H3N2 meg a H2N2-ből, világos, hogy ők a „kisakkozott” működőképes változatok. De hol vannak azok a vírusok, amelyek „nem akarnak” átalakulni? Maurice R. Hilleman víruskutató 2002-es tanulmányában rámutatott arra, hogy az egyes influenzatörzsek 68 éves ciklusonként jelennek meg újra és újra. Ez a ciklusidő nagyjából egyezik az átlagos életkorral, vagyis ennyi idő alatt szűnik meg az adott vírustörzzsel szembeni védettség. A lappangó vírus tehát átadódik az utódokba – ám a védettség nem. A vírusok egy része tehát átalakul, egy részük pedig „illegalitásban” kivár.
A szezonális jel
Már a ’40-es években Hope-Simpson is kimutatta, hogy az influenzajárvány valamiképp a napsütéses órák megfogyatkozásával áll kapcsolatban, de tovább nem jutott. A rejtélyről 2006-ban lebbent fel a fátyol. John Jacob Cannell, aki mellesleg a D-vitamin-kutatásban is jeleskedik, kórházi osztályán betegeinek rendszeresen nagy adag D-vitamint adagolt. Aztán jött az influenzajárvány, és csak az ő osztályán nem betegedtek meg az emberek. Cannell és munkatársai nagy összefoglalójukban sok-sok érvet meghányva-vetve arra a következtetésre jutottak, hogy az influenzajárvány akkor tör ki, amikor a lakosságban kritikus szint alá csökken a D-vitamin-szint. D-vitamin a nap hatására szintetizálódik a bőrben, és így az emberek nyáron tankolnak fel belőle, amikor napoznak. Az ősz kezdetével D-vitamin már alig keletkezik bennünk, ettől kezdve inkább csak a raktárainkat apasztjuk. Mivel a D-vitaminnak fontos szerepe van az immunrendszer működésében, a januárra-februárra kifogyó tartalékok védtelenné tesznek minket az influenzával szemben. Mondják Cannellék. Mert sajnos klinikai vizsgálat egyelőre nem áll rendelkezésünkre.
De nézzük csak Cannellék érveit.
Például 1968-ban a hongkongi vírust már nyáron kimutatták Angliában, mégsem okozott az influenzaszezonig járványt. A trópusokon jelentkező influenza mindig a napsütésben szegényebb esős évszak után következik be. Orosz fertőzési kísérletek szerint az emberek télen 8-10-szer valószínűbben fertőzhetők meg influenzával, mint nyáron. Más vizsgálatok azt igazolták, hogy a D-vitamin adása csökkenti a fertőzések előfordulását. Az idős emberek azért veszélyeztetettebbek, mert az idősödő bőr egyre kisebb hatékonysággal szintetizál D-vitamint, s az idős emberek jó részénél az otthon ülő életmód miatt még napsütötte vidékeken is gyakori a komoly D-vitamin-hiány. Az amerikai feketék körében, mivel a sötétebb bőr kevesebb D-vitamint szintetizál, a felnőttek körében 10%-kal, a gyerekek körében 100%-kal gyakoribb a szövődményes influenzahalálozás. Mivel Norvégiában sok halat fogyasztanak, és a halolaj sok D-vitamint tartalmaz (ezért alkalmazták a csukamájolajat angolkór ellen!), az influenzahalálozás feleannyi, mint Angliában. Az El Nino hatására olykor az átlagnál melegebb, olykor hidegebb van Franciaországban. A hideg években, amikor az emberek kevesebbet időt töltenek a szabadban és kevesebb D-vitamin szintetizálódik, 1,6-szer több influenzaeset fordul elő a melegebb évekhez képest.
További rejtélyek
Hope-Simpsonnak 1978-ban a Nature tudományos folyóiratban közölt elemzése szerint a 20. század nagy influenza-világjárványai mindig egybeestek a 11 évenként fokozódó napfolttevékenységgel. Fred Hoyle angol asztrofizikus és Chandra Wickramasinghe ezt a hatást egészen 1761-ig igazolta. A különösnek tűnő megfigyeléseket egy 2005-ös tanulmány azzal magyarázza, hogy a fokozott napfolttevékenység hatására felerősödő kozmikus sugárzás hatására új vírusmutációk jelennek meg.
Védekezzünk, de hogyan?
A gyógyszeripari függetlenségére büszke British Medical Journal hasábjain 2006 októberében Tom Jefferson, a független orvostudományi elemzéseket végző Cohrane szervezet tagja „Influenzaoltás: egészségügyi irányelvek kontra tények” címmel vitairatot jelentetett meg, melyben azt állította, hogy a független, nem a vakcinagyártók által végzett elemzések szerint az oltások különféle okokból hatástalanok, illetve biztonságosságukat kevés tény támasztja alá.
Lone Simonsennek és munkatársainak 2005-ben az Archives of Internal Medicine orvosi szaklapban megjelent, az USA egész lakosságát felölelő elemzése kimutatta, hogy miközben az USA 65 év feletti lakosságának 1980-as, 15%-os oltottsági szintje 2001-re már 65%-ot ért el, az influenzahalálozás jóformán nem változott semmit. Az olasz Caterina Rizzo és munkatársai is az amerikai vizsgálattal megegyező eredményre jutottak a Vaccine-ban 2006-ban megjelent elemzésükben. Az olasz kutatók ugyancsak az egész olasz népességben vizsgálták a 65 éven felüliek influenzaeredetű halálozását.
Forgalomban van két antivirális szer, amelyek egyaránt az influenzavírus neuraminidáznyúlványát támadják, megbénítva ezzel a vírusokat. A gyógyszerekkel a fő probléma, hogy egyeseknél mellékhatások lépnek fel: hasmenés, hányinger, fejfájás, neurológiai és pszichés problémák (zavartság, hallucinációk stb.).
A legveszélytelenebb és hatásosnak tűnő védekezés a sok-sok C-vitamin és a D-vitamin. A modern D-vitamin-kutatás egyértelmű ajánlása, hogy felnőtt embereknek naponta 1000–2000 NE (nemzetközi egység) D-vitamint kellene fogyasztaniuk. A ma érvényben lévő ortodox ajánlások 400–600 NE-ről beszélnek, ami éppen csak a csontritkulás megelőzésére elegendő.