Napozzunk a melanoma ellen?

Szendi Gábor - Klinikai szakpszichológus | 2008. Július 07.
Tíz bőrgyógyászból valószínűleg tíz azt ajánlaná, hogy el se olvasd ezt a cikket. De ha már belekezdtél, miért is ne tennéd, talán most szabadulsz meg egy évtizedek óta sulykolt veszélyes tévhittől.

A melanoma előfordulása kétségtelenül rohamosan nő. Az USA-ban például 1973 és 2000 között a nők körében kétszeresére, a férfiak körében háromszorosára nőtt. Ausztráliában a nők körében 1983 és 1999 között 40%-kal, a férfiak körében 88%-kal, Svédországban 20 év alatt majd kétszeresére nőtt. Ugye, hát a napozás, aranyoskáim – bólogatnak ilyenkor a bőrgyógyászok. Csakhogy az ember agya beindul, amikor azt olvassa, hogy Európában a melanoma Skandináviában a leggyakoribb, és a mediterrán országokban pedig csak harmadannyi fordul elő. Minél délebbre megyünk, annál ritkább a melanoma. Ha a napozás árt, nem éppen az ellenkezőjét várnánk?

Anthony J. Yun 2007-es tanulmányában azt fejtegeti, hogy miközben az elmúlt 30 év alatti közegészségügyi kampányokkal elrettentették az embereket a napozástól, ez idő alatt háromszorosára nőtt a melanomaeredetű halálozás. Yun felveti: „Lehetséges, hogy a csökkenő és sokkal rendszertelenebb napozás okozta ezt?” Innen üzenem Yunnak, hogy nagyon úgy néz ki.

Egy, a melanoma és a napozás kapcsolatát firtató, 29 vizsgálat eredményét összegző tanulmány arra következtetett, hogy akik a foglalkozásuk miatt folyamatosan ki vannak téve a napnak, azoknál jelentősen csökkent a melanoma kockázata az átlaghoz képest. Ezzel szemben azoknál, akik csak időszakonként napoztak, 1,7-szer volt nagyobb a kockázat a melanomára. A legnagyobb – azaz kétszeres – kockázat azoknál mutatkozott, akik életük során többször komolyan le is égtek. Egy 2005-ös elemzés már 57 vizsgálat adatait összegezve jutott ugyanerre a következtetésre: a „foglalkozásszerűen elkövetett” krónikus napozás véd a melanoma ellen, az alkalmi napozgatások és leégések viszont fokozzák a melanomakockázatot. Világos tehát, hogy nem a napozás maga okoz melanomát, hanem az ismételt leégések okozta bőrsérülések.

 

Allen J. Cristophers „A melanomát nem a napsütés okozza” című tanulmányában odáig merészkedik, hogy kijelenti: a melanomának semmi köze a naphoz. Idézi, miszerint 1969 és 1990 közt 14 ún. esetkontrollos tanulmány jelent meg a melanoma és az összes napon töltött idő kapcsolatáról. A 14 vizsgálatból 7 nem talált kapcsolatot a melanoma és a napozás közt, 5 védőfaktornak találta a napozást, s mindössze 2 talált kapcsolatot a napozás és a melanoma között.

Marianne Berwick és kollégái vizsgálata aztán meg igencsak kiverhette a biztosítékot bőrgyógyászéknál, amikor 528 melanomást újra vizsgálva bizonyították, hogy a melanoma kialakulását követő napozással töltött idő arányában csökkent a halálozás. A napozás mennyiségét a bőr jellemzői alapján kalkulálták, hogy elkerüljék a hamis visszaemlékezés okozta torzulást. A rendszeresen napozó melanomásoknak 60%-kal volt jobb a túlélési esélyük. Stefano Rosso és munkatársai 2008-ban 260 melanomás vizsgálatával megerősítették ezt az eredményt: akik sokat napoztak, azoknál 40%-ra csökkent a halálozási valószínűség azon melanomásokhoz képest, akik nem szerettek napozni.

Ausztrál kutatók 26 000 melanomás esetet végigelemezve kimutatták, hogy a nyáron diagnosztizált melanoma jóindulatúbb, és valószínűbb a gyógyulás belőle.

A bizonyíték, amely azt jelzi, hogy a napozásnak oki szerepe van a melanoma kialakulásában, döntően olyan vizsgálatokból származik, amelyek diagnosztizált melanomások múltbeli napozási szokásainak visszaidézésére épültek”, indítják Myles Cockburn és munkatársai tanulmányukat, majd bizonyítják, hogy mivel a közegészségügyi propagandában évtizedek óta nyomatják a napozás-melanoma kapcsolatot, ezért aki melanomát kapott, az a bűntudatától hajtva elfogultan túlbecsüli múltbeli napozásait, míg aki nem kapott melanomát, az saját „helyes” (értsd: a közegészségügyi propagandának megfelelő) napozási szokásainak tulajdonítja, ezért alulbecsüli a napon töltött átlagos időt.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem sikerült meggyőznöm magamat: a melanomát nem a napozás okozza. Csak leégni nem szabad. Tanulság? Aki fél a melanomától, az napozzon! Csak ne égjen le.

Miért véd a napozás a melanoma ellen?

Ugyanazért, amiért véd a rákkal szemben is. Frank Longstaff Apperly amerikai patológus már 1941-ben leírta, hogy északról dél felé haladva egyre csökken a nem bőreredetű rákos halálozások száma. Negyven évvel később a Garland fivérek bizonyították, hogy Amerika északi államaiban a déli államokhoz képest kétszer gyakoribb a vastagbélrák-halálozás. Ikuko Kato és munkatársai 1985-ben a hasnyálmirigy-, gyomor-, végbél-, petefészek- és epehólyagrák kapcsán mutatták ki az észak–dél irányú fordított kapcsolatot. Edward D. Gorham és a két Garland 1990-es szovjet vizsgálata kimutatta, hogy a Szovjetunióban északon háromszor több a mellrákos eset, mint délen. Gary G. Schwartz és Barbara S. Hulka 1990-es elemzése pedig a prosztatarák kapcsán mutatta ki az észak–dél gradienst.

Mi a titokzatos védőhatás közvetítője? Hát természetesen a D-vitamin. Amely valójában a test majd minden sejtjében megtalálható, és a sejtosztódást szabályozza, az immunrendszert erősíti. Vagyis erősítené, ugyanis a lakosság gyakorlatilag szinte egész évben D-vitamin-hiányban szenved, hála a bölcs közegészségügyi programoknak, amelyek nyáron is a télikabátot és a símaszkot tekintik a legbiztonságosabb viseletnek. A kezdeti meghökkentő eredmények fellelkesítették a kutatókat.

 

A Garland testvérek 2006-os összefoglalója szerint 30 vizsgálatból 25 bizonyítja a vastagbélrák és a D-vitamin-hiány kapcsolatát, mellrák esetén 13 vizsgálatból 10 erősítette meg az összefüggést a mellrák és a D-vitamin hiánya között. Prosztatarák esetén 26 vizsgálat fele igazolta, hogy a D-vitaminnak szignifikáns védő szerepe van ebben a ráktípusban is, míg 7 petefészekrák-vizsgálatból 5 találta védőhatásúnak a D3-vitamint. A nem egybehangzó eredményeket az okozta, hogy nem mérték egzaktul a D3-vitamin-szintet, hanem csak bemondásra fogadták el, ki mennyit napozik. Az olyan vizsgálatokban, ahol mérték is a D3-vitamin-szintet, azonnal 7-ből 7 igazolta, hogy az alacsony D3-vitamin-szint bejósolja a későbbi vastagbélrákot, hogy nőknél a legalacsonyabb D3-vitamin-vérszintűek ötször gyakrabban betegszenek meg mellrákban, és az alacsony D3-vitamin-vérszintű férfiak 3,5-szer valószínűbben betegedtek meg prosztatarákban, mint a magas vérszintűek, és daganatuk hatszor valószínűbben vált agresszíven terjedővé. Szóval miért is véd a napozás a melanoma ellen? A választ kérem kórusban, hangosabban!
Mert a D-vitamin véd a rák ellen.

A melanomaellenes küzdelem teljes tévútra vitte a civilizált világot, nem csökkent, hanem nőtt a melanoma gyakorisága, és mellette járványszerűen terjed a mellrák, prosztatarák stb. Miért? Mert a nagy védekezésben népességszintűvé vált a D-vitamin-hiány. Szóval gyerünk a napra!

 

Az ám, de mit kenjünk magunkra?

A válasz: legjobb volna semmit.

A D-vitamin-szintézist ugyanis nem kell kivédeni, csak a leégés ellen kell védekezni. Az ellen meg úgy, hogy fokozatosan szoktatjuk magunkat a naphoz.

Johan Westerdahl és munkatársai ugyancsak meglepő eredményt kaptak, amikor a Svédország déli részén két év alatt melanomát kapottakat hasonlították össze kontrollokkal. Kiderült, hogy azoknál az 50 év alattiaknál, akik mindig használtak naptejet, több mint háromszoros volt a kockázat a törzsön kialakuló melanomára, szemben azokkal, akik soha nem használtak. Egy 2000-ben Lyonban tartott, a napozókrémek bőrrákellenes hatását vizsgáló konferencia összefoglalója szerint 15 vizsgálatból 8 úgy találta, hogy a naptej használata akár 2,6-szeresére is növelheti a melanoma kockázatát, 4 hatástalannak, 3 pedig védőhatásúnak találta a napozószereket.

Persze van, aki annyira világos bőrű, hogy muszáj neki naptejelni, hát nem bánom. De a legnagyobb gond a naptejekkel, hogy legtöbbje csak az UVB ellen véd, és átengedi a sokkal perzselőbb és mélyre hatolóbb UVA-sugarakat. További probléma, hogy rengeteg naptej káros, mi több, rákkeltő anyagokat tartalmaz, vagy pedig a napfény hatására (!) lebomlik. Az Amerikában tevékenykedő független környezetvédő szervezet, az Environmental Working Group 785 forgalomban lévő napozószert vizsgált meg, s ezek 17%-a nyújt megfelelő védelmet károkozás nélkül. Erről bővebben lehet olvasni itt: http://www.tenyek-tevhitek.hu/napozoszerek.htm.

Összegezve a tanulságokat, hát jól bepaliztak minket vagy 30 évig napozás- és melanomaügyben.

Felhasznált irodalom:

1. Berwick, M. – Armstrong, B. K. – Ben-Porat, L. – Fine, J. – Kricker, A. – Eberle, C. – Barnhill, R.: Sun exposure and mortality from melanoma. J. Natl. Cancer Inst., 2005, 97(3): 195–9.
2. Boniol, M. – Armstrong, B. K. – Dore, J. F.: Variation in incidence and fatality of melanoma by season of diagnosis in new South Wales, Australia. Cancer Epid. Biomark. Prev., 2006, 15(3): 524–6.
3. Christophers, A. J.: Melanoma is not caused by sunlight. Mut. Res., 1998, 422(1): 113–117.
4. Cockburn, M. – Hamilton, A. – Mack, T.: Recall bias in self-reported melanoma risk factors. Am. J. Epidemiol., 2001, 153: 1021–6.
5. Elwood, J. M. – Jopson, J.: Melanoma and sun exposure: an overview of published studies. Int. J. Cancer, 1997, 73: 198–203.
6. Gandini, S. – Sera, F. – Cattaruzza, M. S. – Pasquini, P. – Picconi, O. – Boyle, P. – Melchi, C. F.: Meta-analysis of risk factors for cutaneous melanoma: II. Sun exposure. Eu. J. Canc., 2005, 41(1): 45–60.
7. Garland, C. F. – Garland, F. C.: Do Sunlight and vitamin D reduce the likelihood of colon cancer? Int. J. Epidem., 1980, 9(3): 227–230.
8. Garland, C. F. – Garland, F. C. – Gorham, E. D. – Lipkin, M. – Newmark, H. – Mohr, S. B. – Holick, M. F.: The Role of Vitamin D in Cancer Prevention. Am. J. Pub. Health, 2006, 96(2): 252–261.
9. Garland, C. F. – Garland, F. C. – Shaw, E. K. – Comstock, G. W. – Helsing, K. J. – Gorham, E. D.: Serum 25-hydroxyvitamin d and colon cancer: eight-year prospective study. Lancet, 1989, 334(8673): 1176–1178.
10. Kato, I. – Tajima, K. – Kuroishi, T. – Tominaga, S.: Latitude and pancreatic cancer. Jpn. J. Clin. Oncol., 1985, 15(2): 403–413.
11. Lens, M. B. – Dawes, M.: Global perspectives of contemporary epidemiological trends of cutaneous malignant melanoma. Br. J. Dermatol., 2004, 150(2): 179–85.
12. Rosso, S. – Sera, F. – Segnan, N. – Zanetti, R.: Sun exposure prior to diagnosis is associated with improved survival in melanoma patients: Results from a long-term follow-up study of Italian patients. Eu. J. Canc., 2008, 44(9): 1275–1281.
13. Schwartz, G. G. – Hulka, B. S.: Is vitamin D deficiency a risk factor for prostate cancer? (Hypothesis). Anticancer Res., 1990, 10: 1307–1311.
14. Schwartz, G. G. – Skinner, H. G.: Vitamin D status and cancer: new insights. Curr. Opin. Clin. Nutr. Metab. Care, 2007, 10(1): 6–11.
15. Vainio, H. – Miller, A. B. – Bianchini, F.: An international evaluation of the cancer-preventive potential of sunscreens. Int. J. Cancer, 2000 Dec 1; 88(5): 838–42.
16. Westerdahl, J. – Ingvar, C. – Masbäck, A. – Olsson, H.: Sunscreen use and malignant melanoma. Int. J. Canc., 2000, 87(1): 145–150.
17. Yun, A. J.: Environmental discontinuity hypothesis: Buffer dysfunctions as a source of human disease. Med. Hypotheses, 2007, 68(2): 434–8.

 

Exit mobile version