Horváth Éva: “Ha valamit elkezdek, végigcsinálom”

nlc | 2008. November 18.
Szépségkirálynőként ismerhettük meg, legutóbb pedig az argentin dzsungelben bizonyította rátermettségét. Horváth Éva szerint a legfontosabb, hogy ne mások nyomására, hanem saját magunk miatt változtassunk, ha szükségét érezzük.

Az egyik kereskedelmi csatorna stúdiójában találkozunk. Miután végez a felvétellel, kéri, hogy szerezzünk valami ebédet, mielőtt beszélgetni kezdünk. A tükrös liftben végigmérem: bomba alak, gyönyörű arc, csodálatos hajkorona. Amikor kijelenti, hogy bizony fogynia kellene, nem hiszek a fülemnek.

– Ugye ezt nem gondolod komolyan?

– Úgy érzem, a combomból és a hasamból még leadhatnék egy kicsit. A dzsungelben ugyan sokat fogytam, de leginkább a fenekem „tűnt el”.

– Most salátát eszel csirkével, és ha kell, az esti vacsorát is kihagyod. Ennyire odafigyelsz az egészséges táplálkozásra?

– Igyekszem, de nem mindig sikerül. Mindig megfogadom, hogy lefekvés előtt már nem eszem semmit, de üres gyomorral nem jó ágyba bújni. Ennél már csak az rosszabb, ha tele hassal fekszem le. Olyankor rémálmok gyötörnek.

– Gondolom, nem sűrűn fordul elő veled, hogy teleennéd magad…

– Dehogynem! Anyukám szokott csodálkozni, hogy annyit eszem, mint egy pasi. Mindenkinek magának kell rájönnie, hogyan működik a teste, és mire akar figyelmeztetni a jelzéseivel. Én például nullás vércsoportú vagyok, vagyis az étkezésemben fontos szerepet játszik a hús. Ugyanakkor nem eszem tejtermékeket, kivéve sajtot. Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy hiába táplálkozom egészségesen, nem érzem magam százszázalékosan fittnek. Pedig nem eszem sem cukros, sem fehér lisztből készült ételeket, sem kenyérféléket. A dzsungelben, ahol nem volt lehetőségünk megsózni az ételeket, rájöttem, hogy eddig túl sok sót fogyasztottam, ami megkötötte a vizet a szervezetemben. Meggyőződésem, hogy emiatt nem éreztem magam tökéletesen.

– Az alakodat elnézve lefogadom, hogy a rendszeres testmozgás is része az életednek.

– Gyerekkorom óta problémák vannak a térdemmel. Korábban meg is akarták műteni, de anyukám esztétikai okokból nem engedte. Mostanra azonban már oda jutottam, hogy valószínűleg nem halogathatom tovább. Világéletemben mozgékony voltam, és éppen ezért rosszul érintett, hogy nem sportolhattam rendszeresen. Ha nincs ez a gond a térdemmel, biztosan fitneszversenyző lettem volna. Régebben rendszeresen futottam és aerobikoztam, és edzőterembe is jártam. Mostanában inkább a térdkímélő kangooval tartom formában magam. Miló Viki bokszedzéseire is járok, ahol a rúgásokat – szintén a térdem miatt – mellőzöm.

– Sok munka van abban, hogy ilyen jól nézel ki?

– Szerencsés alkatom van, persze az idő előrehaladtával nekem is egyre jobban oda kell figyelnem arra, hogy mit eszem. A műsorvezetés miatt sokat ingázom Nyíregyháza és Budapest között. A napi háromszori étkezés csak álom számomra. Sokszor menet közben beesem egy boltba, veszek puffasztott rizst, felvágottat, és vezetés közben megebédelek. Külföldön a legapróbb üzletekben is lehet kész salátát kapni, remélem, ez nemsokára hazánkban is így lesz majd.

Az interjú teljes szövegét a Wellness magazin decemberi számában olvashatod el. Most minden laphoz receptfüzetet adunk ajándékba, hogy megkönnyítsük számodra az ünnepi készülődést! Keresd az újságárusoknál!


Wellness.lap.hu »
Celeb.lap.hu »
RTL Klub.lap.hu »

 
 
Exit mobile version